Kultúra filmkritika

Spielberg bácsi: Kedves gyerekek, ne számítógépezzetek túl sokat!

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 03. 28. 19:09

Az utóbbi évek egyik nagy sci-fi regénysikeréből készült Ready Player One nem tartozik az okos virtuálisvilág-filmek közé. Inkább a popkultúra egy szeletének enciklopédájaként működik, az enciklopédiák viszont csak mérsékelten izgalmasak. Steven Spielberg javára írható viszont, hogy felidézi a nyolcvanas évek egyik legjobb horrorfilmjének halhatatlan jeleneteit.

Hová kerül Bowman űrhajós a 2001: Űrodüsszeia végén? Játékban marad-e az eXistenZ – Az élet játék hősnője a stáblista elérkeztével? És végül megáll az a búgócsiga az Eredet utolsó képén, vagy nem áll meg?

Szeretem a virtuális világokról szóló sci-fiket, de főleg azokat, amelyek alkotói felvetnek a fentiekhez hasonló kérdéseket, és nem is érzik szükségét, hogy megválaszolják őket. A virtuális világok lényege ugyanis a tökéletes beolvadás volna: hogy nem tudjuk megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Az erről a témáról szóló filmek, legalábbis a jobban sikerültek el szoktak játszani ezzel a gondolattal, de ha nem, akkor is kerül beléjük valami olyan ötlet, ami kifejezetten a virtualitás működésmódjára épít – James Cameron forgatókönyvíró például a filmtörténet egyik legkegyetlenebb halálával sújtotta a nőt, akinek VR-szemüvegben kell végignéznie saját, éppen zajló megerőszakolását és meggyilkolását a Strange Days – A halál napjában.

Fotó: Ready Player One

A Ready Player One-ban egyetlen hasonlóan eredeti ötlet sincsen, annak a kérdése pedig, hogy mi valós, és mi nem az, összesen egyetlen, hamar és gondosan elvarrt jelenetben merül fel. Pedig az Ernest Cline 2011-ben megjelent regényéből készült film bizonyos tekintetben az alműfaj betetőzése lehetne: a szereplők egyetlen menedéke és életük voltaképpeni színhelye az OASIS nevű valóságszimuláció, mivel a Föld energiakészlete egyre inkább kimerülőben van, a környezetszennyezés és a globális felmelegedés hatásai rengeteg embert megöltek, miközben azért a túlnépesedés is probléma. A posztapokaliptikus háttér a könyvben és a filmben egyformán elnagyolt és klisés, a lényeg az, hogy 2044-re mindenki az OASIS-ben intézi napi ügyeit.

A napi ügyekből egyébként nem sokat látunk Steven Spielberg filmjében, mert az írók, maga Cline és Zak Penn az adaptációval járó sűrítés miatt kidobták a történetből a regény olyan szórakoztató részeit, mint a virtuális iskolába járás. Csak a küldetés marad: az OASIS tervezője, James Halliday végakarataként elindít egy versenyt a szimulációba kódolt húsvéti tojás megszerzéséért (számítógépes játékokban kevésbé járatos olvasóink kedvéért: ezek a játékban elrejtett poénok és kincsek, nem a vallási ünnep jelképei). A húsvéti tojást megszerző játékos – és ne feledjük, az egész világ játszik – megörökli az OASIS-t, ami tulajdonképpen a bolygó legfontosabb emberévé teszi majd.

Fotó: Ready Player One

A Halliday által indított vadászatnak és Cline regényének a lényegét a nyolcvanas évekbeli popkultúra ismerete jelenti. A nyereményig vezető nyomokat akkor fejthetik meg a hősök, ha bekötött szemmel végig tudják játszani a Nagy Tervező kedvenc videojátékát, fejből tudják Matthew Broderick szövegeit a Háborús játékok című filmből, és el tudják énekelni a Rush együttes 2112 című albumának dalait. A Ready Player One ilyen értelemben kollázsregény, története más, kanonizált kulturális termékeken élősködik. A cselekmény tere egy olyan szimuláció, amelynek résztvevői további fiktív terekbe és értelmezési mezőkbe kerülnek – nem más ez, mint Jean Baudrillard híres és unalomig idézett szimulákrum-elméletének Happy Meal-kiadása, ahol úgy van elmondva a teoretikus tanulság, hogy az óvodások is értsék. Kedves gyerekek, érezzétek jól magatokat a számítógép előtt, de ne felejtsétek, „csak a valóság valódi”.

Cline popkulturális műveltsége ugyanakkor imponáló, a regényben záporoznak az idézetekből fakadó gegek, amelyek elég munícióval látják el a gyors sodrású, fordulatos történetet. Spielberg filmjében a fordulatok száma a felére csökkent, a könyvben olvasható idézetgyűjteményt és szimuláció-túltengést pedig nem akarták filmre ültetni a forgatókönyvírók. Nézőként csak egyszer kerülünk újabb szimulációba hősünkkel, Wade-del és barátaival együtt. A film legszórakoztatóbb jelenetében a Ragyogás horrorszállodájában kell túlélniük, a Kubrick-film megidézése pedig pont úgy működik, ahogy az alkotók várták: sokkal élvezhetőbbé tesz egy nagyságrendekkel gyengébb produkciót.

Fotó: Ready Player One

Mert a Ready Player One alapvetően nem egy okos virtuálisvalóság-film. Valóság és virtualitás viszonya mindvégig jól követhető marad, a szimulációk természetéről szóló szentenciák primitívek és öregesek. Utóbbi mondjuk nem meglepő egy hetven fölött járó rendezőtől, aki ezúttal is Mark Rylance Halliday-figurájába kódolta bele saját személyiségét. Rylance volt Spielberg alteregója a Kémek hídjában (a hatalmasok által kihasznált művészlélek) és A barátságos óriásban (a műhelyében álmokat készítő, félénk mester), és most megint ő mondja el a főhősnek, hogy figyeljen oda a Valódi Értékekre.

De a Valódi Értékekről való filozofálgatás rosszul áll egy olyan filmnek, amely a gonosz vállalat, az OASIS-t kizsákmányoló IOI (ügyvezető: Ben Mendelsohn) túlhatalmának gyengítéséről és a lázadás fontosságáról szól, miközben egy óriásvállalat gyártotta, a célja pedig pont az, mint az IOI-nak az OASIS-szel. Vagyis a pénzkeresés. A Ready Player One-ban sajnos van valami eredendően hazug és mesterkélt, és nem a történet magját adó szimulációs valóság miatt.

Fotó: Ready Player One

Aggodalomra nincs ok, nemcsak a Ragyogás-betét néz ki jól, hanem a nyitánybeli autóverseny és a finálé csatajelenete is, de a valódi dicséret itt mégsem az effektes szakembereket, hanem a jogászokat illeti, akik rengeteg híres filmbeli tárgy és figura felhasználási jogait szerezték meg, a Vissza a jövőbe DeLoreanjétől kezdve Batmanen át Mechagodzilláig (az idézetek többségének forrása azért a Warner-katalógusban található). Ilyen tekintetben az egyetlen fájdalmam, hogy a Szárnyas fejvadász Voigt-Kampff tesztje nem került be a könyv után a filmbe is.

Különben Ernest Cline gyakran reklámozza a legmenőbb személyi virtuálisvalóság-technológiát, az Oculus Riftet, a könyv adaptációjának jogait ugye eladta Spielbergéknek, miközben már írja is a folytatást. Úgy tűnik, végül mégis a gonosz óriásvállalatok győztek.

Ready Player One, 2018, 140 perc. 5/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

This picture taken on February 16, 2017 shows a man pushing his tricycle filled with stuff as he walks with his dogs on a street in the Heiqiaocun migrant village in Beijing. - China's capital relies on migrant labour to keep its economy humming and people from across the country are drawn to the city by the promise of a better life. But high real estate prices and China's restrictive residence registration system, known as hukou, have driven many into shanty towns on Beijing's periphery. (Photo by Nicolas ASFOURI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.