Miután legutóbb bemutattunk egy sereg, a hidegháború idején nyugaton forgatott, szocialista országokban játszódó filmet, most kimondottan a Magyarországon játszódó hollywoodi filmekre koncentrálunk ugyanabból az időszakból. Igaz, Magyarország igazából csak a Rákosi-korszak, majd az ‘56-os forradalom idején izgathatta a filmesek fantáziáját: a cikkben tárgyalt filmek 1950 és 1961 között készültek, és mind a négy a fennálló, szovjet típusú rendszert támadta, némelyiküket bátran nevezhetjük propagandafilmnek is. Ebből is következik, hogy fel sem merült az esélye annak, hogy ezeket a filmeket tényleg Magyarországon is forgassák, ezért a filmesek külföldön kreálták meg a filmbeli Magyarországokat, és a magyar szereplőket is többségében külföldi színészek játszották.
Hogyan ábrázolták ezek a filmek a korabeli Magyarországot? Mennyire sikerült külföldön hiteles magyarországi jeleneteket forgatni? És mennyire szórakoztató nekünk az, ahogy külföldi színészek próbálnak magyarul beszélni? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a négy, ma már alig ismert filmben, mindegyiket öt-öt rövid részlettel illusztrálva.
The Journey (Az utazás, 1959)
Alkotók: Ez a legismertebb magyar tárgyú film a korszakban, ami nem csoda, hiszen olyan sztárok játszották a főszerepeket, mint Yul Brynner és Deborah Kerr, a rendező Anatole Litvak (A mayerlingi tragédia, Anasztázia), a forgatókönyvet pedig Tábori György (George Tabori) írta.
Miről szól: 1956 novemberében egy csapat Magyarországon ragadt külföldi szeretne kijutni a harcok sújtotta országból, egyikük azonban valójában egy magyar szabadságharcos, akinek ráadásul az angol szerelme az osztrák határnál lévő szovjet bázis parancsnokának is megtetszik. A végén a Casablancára hajazó drámába torkollik a cselekmény.
Érdekesség: A magyar szabadságharcost a későbbi kétszeres Oscar-díjas Jason Robards játssza, akinek ez volt az első nagyobb filmes szerepe a színházi sikerei után, míg a mindössze ötéves Ron Howardnak, a későbbi ünnepelt rendezőnek ez az első filmszerepe.
Öt részlet:
A filmet Ausztriában forgatták, a buszból látszó, forradalmi budapesti életképeket is Bécsben vették fel, és még egy budapesti villamost is felborítottak a film kedvéért. Nekünk hiába nem ismerősek az utcák, ez egész jól elmegy Budapestnek.
A buszt megállító magyar forradalmárokat is külföldi színészek játsszák: a bátor és gyönyörű amazont, Évát a korszak neves francia színésznője, Anouk Aimée alakítja, akinek azonban a magyar nyelvvel hallhatóan meggyűlik a baja. A partnere sem perfekt, épp ezért meglepő, hogy milyen természetesnek hat a szájából az, hogy „az isten verje meg!”.
A Moson nevű határmenti kisvárosba érve a csoportot egy fogadóban szállásolják el, amely körülbelül olyan, mintha már az ötvenes években is napi rendszerességgel jártak volna turisták Magyarországon: angolul folyékonyan beszélő vendéglős (Kurt Kasznar), cigányzenekar, nagy lakoma, mintha nem is a kommunizmusban járnánk, hanem a harmincas években.
Itt pedig végleg elszakadunk a realitásoktól: az orosz katonák a külföldiekkel és a magyar személyzettel táncolnak, nyilván napi rendszerességgel történtek hasonlók 56-ban. A film egyébként egész emberien és árnyaltan próbálja ábrázolni az oroszokat, és ehhez talán van köze annak is, hogy Brynner és Litvak is orosz származásúak voltak. A szovjet tisztet, Szurov őrnagyot alakító Brynner és a Lady Ashmore-t játszó Kerr kettőse egyébként nagyon jól működött három évvel korábban az Anna és a sziámi király című filmmusicalben is.
Megjelenik a színen a magyar menekülteket Ausztriába csempésző Szabó bácsi (Ivan Petrovich), az ő neve vélhetően tisztelgés a Széna téri felkelők 1957-ben kivégzett vezetője előtt. A filmbeli Szabó bácsi nem derül ki, honnét beszél ilyen jól angolul, viszont neki a magyarral sincs problémája. A szintén a régi Magyarországot idéző piac egyébként egész élénk ahhoz képest, hogy rendkívüli állapot van az országban, a filmbeli városban meg folyamatosan lövik egymást a szovjetek és a felkelők. A film nem lett nagy siker, de így is milliók szoríthattak a moziban a magyar szabadságharcosokért.
The Secret Ways (A titkos utakon, 1961)
Alkotók: Alistar MacLean, a Navarone ágyúi és a Kémek a sasfészekben szerzőjének The Last Frontier című regénye alapján rendezte Phil Karlson, akitől menet közben vette át a feladatot a főszereplő és producer, Richard Widmark.
Miről szól: Az amerikai ügynök, a James Bondra hajazó Michael Reynolds egy nemzetközi kémhálózat megbízásából Budapestre utazik, hogy kihozza az országból az ellenállók vezetőjét, Jancsi (!) professzort.
Érdekesség: Ez a Csillagok háborúja későbbi zeneszerzője, John Williams első komolyabb filmzenéje, és játszik benne az osztrák film későbbi nagyasszonya, a még ma is aktív Senta Berger is.
Öt részlet:
Ezt a filmet is Ausztriában forgatták, nem véletlen a sok német és osztrák színész, így a női főszerepet (hiszen mindegyikbe kellett egy szerelmi szál), Jancsi professzor lányát, Júliát a német Sonja Ziemann játssza (ő is él még, 92 éves). Itt pedig a határra érve megadják az alaphangot, amikor a magyar határőr Kun Bélát szólítja.
A magát újságírónak kiadó Reynoldsot és Júliát ijesztően barátságos delegáció várja a Keleti pályaudvaron, Kádár és Lenin hatalmas képei alatt (kicsit túl is tolják a filmben a Kádár-kultuszt). A delegációt vezető asszony, Kovács Olga magyar kiejtése is megér egy misét (az osztrák Elisabeth Neumann-Viertel játssza).
Reynolds moziba megy (ha jól értem, kér egy jegyet is magyarul), és úgy lerázza a buta bolsevik árnyékát, Terényi Miklós különleges ügynököt, hogy öröm nézni. Még jobb, hogy mindeközben valami ismeretterjesztő film megy a moziban, majd Reynolds meglép egy Fém- és Csőáruháznak maszkírozott bécsi ház mellett. Az az árkádsor pedig még kicsit emlékeztethet is a József Attila utcára. Mivel azonban hamisítatlan film noirt látunk, alig vannak nappali jelenetek Budapestről, ami egy sötét és kihalt város képét mutatja.
Ez pedig egy nagyon kedves példa arra, ahogy egy német és egy osztrák színész próbál magyarul beszélgetni.
A Secret Ways Magyarországa egy terrorállam, ahol még 1960-ban is pufajkások lőhetnek agyon géppisztollyal a nyílt utcán, miközben egy kiterjedt földalatti mozgalom harcol a kommunisták ellen (a valóságban még 1957-ben feloszlatták a karhatalmistákat, miután felszámolták az ellenállást). Amikor pedig elfogják Reynoldsot és Jancsi professzort, Hidas ezredes kezeibe kerülnek, aki készségesen elmagyarázza nekik angolul, hogyan fogják kitépni a körmeiket, ha nem vallanak (pedig az ÁVH-t a valóságban már évekkel korábban feloszlatták). A gonosz náci tiszt teljes filmes eszköztárát felvonultató Hidas ezredes annyira démoni figura, hogy az őt alakító Howard Vernon később olcsó spanyol horrorokban csinált karriert. Mindenkit megnyugtathatunk, azért a végén elnyeri méltó büntetését.
Assignment: Paris (A feladat: Párizs, 1952)
Alkotók: Phil Karlsonnak nem volt szerencséje a magyar témájú filmekkel, ugyanis a Secret Wayshez hasonlóan itt is menet közben rúgták ki, végül Robert R. Parrish fejezte be. A főszerepet a 40-es évek ünnepelt sztárja, Dana Andrews és a svéd Märta Toren játszották, aki később tragikusan fiatalon halt meg agyvérzésben.
Miről szól: Egy Párizsban és Budapesten játszódó, klasszikus hidegháborús kémfilm, melyben James Race újságírót Budapestre küldik, hogy tudósítson egy amerikaiak ellen folyó koncepciós perről, csakhogy a kommunisták a számára sem tartogatnak semmi jót.
Érdekesség: A filmet az IMDB szerint Párizsban és Budapesten forgatták, de nyilvánvaló, hogy a magyar főváros csak pár külső kép erejéig került be, és a budapesti jeleneteket is Párizsban vették fel. És szerepel benne egy régi ismerős is.
Öt részlet:
A Közért egész hiteles, de a párizsias zsalugáterek lebuktatják a budapestinek szánt utcát, ahol Race Boros László szabóhoz kopogtat be, akit az egykori ünnepelt magyar filmsztár, az akkor Amerikában élő Jávor Pál játszik, akinek ez volt az utolsó filmszerepe.
Jávor két rövid jelenet erejéig szerepel a filmben, ez a második, mely után Race úgy ül taxiba, mintha csak New Yorkban lenne, az ávósok pedig egy karambol segítségével lopják el a fontos információt rejtő zakót, mindezt Balassa Pál rövidáru üzlete előtt. Kérdés, hogy 52-ben lehetett-e még saját rövidáru-üzlete bárkinek is Magyarországon?
A Magyarországon játszódó 50-es évekbeli amerikai filmeknek szinte mind központi eleme volt a kínzás. A kémkedéssel vádolt Race sem ússza meg, miután az ÁVH kezébe kerül, ahol kifinomult módszerekkel vallatják, és ez a jelenet tényleg rémálomszerűre sikerült.
A George Sanders alakította főszerkesztő csapata fontos bizonyítékra bukkan: a Race elrablásáért felelős magyar politikusok közös fotón szerepelnek Titóval, a láncos kutyával! Mint ismeretes, Rajk Lászlót és társait is azzal vádolták, hogy Titóval játszottak össze, képzelhető, mit jelentene egy ilyen közös kép az akkori magyar politikusoknak.
Párizsban fegyverrel mászkálnak a magyar titkosügynökök, és ellenszenvesek is, ahogy azt kell – pedig megmondják nekik, hogy „nem Budapesten vannak!” Mondjuk az már kevésbé érthető, miért az a nevük, hogy Franz és Kedor, és miért nevezik az ajtót nyitó, szintén magyar lányt Gogónak. Pedig biztos akadt olyan külföldre szakadt magyar, aki legalább a neveket átnézte volna: Czeki “Grisa” Gábor, Borvich Anton, Ordy Andreas és Vajos miniszter? Ne már.
Guilty of Treason (Bűnös hazaárulásban, 1950)
Alkotók: A négy közül ezt lehet a leginkább propagandafilmnek nevezni, és be is illeszkedett az akkoriban virágkorukat élő, szovjet- és kommunistaellenes hollywoodi filmek sorába. A legnagyobb név a Mindszenty József bíborost alakító Charles Bickford volt, akit háromszor is jelöltek Oscarra, ezért a filmért viszont érthetően nem.
Miről szól: A film témája ugyan tényleg Mindszenty meghurcolása és az ellene indított koncepciós per, de természetesen van benne szerelmi háromszög, méghozzá egy amerikai újságíró, egy magyar nő és egy szovjet tiszt között.
Érdekesség: Ebben a filmben is szerepel pár külső felvétel Budapestről (van, ami még a háború előttről), de Amerikában forgatták. A négy film közül egyedüliként ez látható teljes egészében a YouTube-on.
Öt részlet:
Rögtön az első budapesti jelenetbe sikerül belesűríteni a cigányzenétől a goulashig pár magyar közhelyet, és a tíz év után újra Budapestre érkező Tom Kelly örömmel konstatálja, hogy semmi nem változott, „Szandor” is ugyanott ül a kávéházban, és ugyanúgy János a pincér. A valóságban azért 1949-ben ennél sokkal több változást láthatott volna nálunk.
És mit szóljunk ahhoz, hogy a film készítői szerint 1949-ben Budapesten nyíltan náci dalokat énekeltek a kávézóban? Ennek a náci szálnak később még lesz szerepe, a filmben többször is előkerülnek a nyilasokból lett ávósok, itt pedig ismét lehetett egy jelenet erejéig majmolni a Casablancát.
Mindszenty bíboros és édesanyja a filmben kizárólag ilyen patetikusan tudnak megnyilvánulni, mint itt: utóbbi nem is a fia, hanem Magyarország miatt aggódik, a bíboros pedig azt mondja, ha jönnie kell a viharnak, akkor jöjjön. BUMM!
A fiktív szovjet komisszár, Belov lehordja a sajnos nagyon is létező Rákosi Mátyást, amiért nem tudnak mit kezdeni Mindszentyvel, mire a magyar pártfőtitkár azzal védekezik, hogy ezt az embert nem lehet megfélelmíteni. A hebrencs Rákosiból itt pipázgató, megfontolt politikust csináltak (Nestor Paiva játssza), aki egyedül annyiban hasonlít az igazira, hogy kopasz.
És mi lenne egy ilyen film kínzás nélkül? Varda Stephanie-t viszont hiába kínozzák harmadvonalbeli rémfilmbe illően, nem hajlandó Mindszentyre vallani. Mindszenty ihlette egyébként az öt évvel későbbi, The Prisoner című brit filmet is, noha az nem kimondottan Magyarországon, hanem egy meg nem nevezett kommunista államban játszódott. A bíboros későbbi sorsa is filmbe illő, hiszen a forradalom alatt kiszabadult, majd közel 15 évet töltött az amerikai követségen, mire végre kiengedték Rómába.
