Kultúra

Készül az Anne Frank-mozifilm: megvan, ki rendezheti

Az elmúlt évek egyik legünnepeltebb sorozatának rendezőnője készítheti a mozifilmet.

A TheWrap számolt be róla, hogy megkezdődtek az előkészületei a Keeper of the Diary (A napló őrzője) című nagyjátékfilmnek, amely a tragikus sorsú zsidó kislány, Anne Frankról és a naplójáról fog szólni.

A 20th Century Fox leányvállalataként működő Fox Searchlight készíti majd a produkciót, amelyet

a nagy sikerű A szolgálólány meséje több epizódját is jegyző Reed Morano rendezhet.

Reed Morano rendezheti az Anne Frank-filmet. Fotó: Getty Images for DGA/Kevork Djansezian

A Margaret Atwood regényén alapuló sorozat Offred című epizódjáért tavaly Emmy-díjjal is kitüntetett Moranót hivatalosan még nem jelentették be a rendezőként, de állítólag már megállapodott a stúdióval.

A lehetséges szereplőgárdáról jelenleg még semmi biztosat nem tudni, azonban úgy hírlik, hogy a Morano befutóvá válása előtt a rendezésre is bejelentkező Kenneth Branagh formálhatja majd meg a filmben Anne édesapját, Otto Frankot.

Sam FrancoEvan Kilgore írópáros forgatókönyvéből készülő Keeper of the Diary a koncepció szerint tulajdonképpen a napló sorsát fogja bemutatni, onnantól fogva, hogy a kis Anne elkezdte írni, egészen addig, hogy édesapja a háború után megjelentette. Mint ismert, Otto volt a Frank család egyedüli tagja, aki túlélte a Holokausztot. Anne és nővére, Margot a Hannovertől északra elhelyezkedő bergen-belseni koncentrációs táborban halt meg, valamikor 1945 tavaszán. Anne Frank mindössze 15 éves volt.

A világ leghíresebb zsidó kislánya Amerikába próbált menekülni, de nem engedték be
Ahogy Magyarországon sokan ‘56-hoz hasonlítják a mostani menekültáradatot, úgy külföldön inkább a II. világháború körüli migrációhoz. Anne Frank és családja Amerikába próbáltak bejutni. Hiába.
Kiemelt kép: Getty Images/Andreas Rentz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik