Kultúra

Lelepleződtek a rasszista macskások Berlinben

Bujdosó Bori
Bujdosó Bori

2018. 02. 16. 12:29

A 68. berlini filmfesztivál Wes Anderson Kutyák szigete című animációs filmjével indult csütörtökön. Nem kell kutyásnak lenni ahhoz, hogy az ember imádja.
Korábban a témában:

Azzal a disclaimerrel kezdem, hogy bár óriási Wes Anderson-rajongó vagyok, korábbi animációs filmje, A fantasztikus Róka úr nem tartozik a kedvenceim közé tőle: úgy éreztem, a rendezőt inkább az motiválta, hogy saját kedvére kísérletezgethessen a bábanimáció műfajával, mintsem az, hogy elmeséljen nekünk valami érdekeset.

Ezért nem dobott fel olyan nagyon, hogy a csütörtöktől zajló 68. Berlinalét a rendező második animációs alkotása, a Kutyák szigete (Isle of Dogs, magyar premier: május 3.) nyitja, ráadásul a film sajtótájékoztatóján Anderson készséggel elismerte, hogy most sem a sztori volt a kiindulópont, az alapötlet csak annyi volt, hogy szerettek volna egy szigeten csövező kutyákról filmet csinálni, a történetet aztán ehhez keresték írótársaival, Roman Coppolával, Jason Schwartzmannal és Kunichi Nomurával.

A film ennek ellenére szuper lett.

Anderson végül politikai-társadalmi allegóriát kerekített a kutyák köré, és egy olyan alkotást hozott létre, amely egyrészről összetéveszthetetlenül a Trump-éra szülötte, másrészt elemelt, egyetemes tanmese a kirekesztés, a bűnbakképzés, a kisebbségek elnyomásának emberiséggel egyidős folyamatairól.

Fotó: Fox Searchlight

Azzal, hogy a Kutyák szigetét Japánba helyezte, és a cselekményt a kutyák történetét röviden összefoglaló prológussal helyezi kontextusba, Anderson rögtön bebiztosítja, hogy ne keresgéljük egy az egyben mai áthallásokat. Ilyen az, amikor a rendező szeszélyei szerencsés művészi döntésekké forrnak ki: Anderson csak tisztelegni szeretett volna két példaképe, Hayao Miyazaki és Akira Kurosawa előtt, de a japán vonal rögtön új távlatokat és további rétegeket adott alkotásának.

A jövőben játszódó filmben szegény kutyusok helyettesítik a migránsokat/zsidókat/bármilyen kisebbséget: miután kutyainfluenza kezdi tizedelni a kutyatársadalmat, egy japán nagyváros – mint kiderül: macskapárti – polgármestere rendeletet hoz, hogy egy szemétlerakó szigetre kell deportálni az összes kutyát. Ez meg is történik, mi pedig megismerünk egy mindenféle ebekből álló miniközösséget a szigeten, akiknek olyan sztárok kölcsönzik a hangjukat, mint Bryan Cranston, Edward Norton, Bill Murray és Jeff Goldblum (Cranston és még néhányan újak a csapatban, de Anderson szokása szerint többségében jól bevált színészeivel dolgozik).

A kis pereputty rögtön a néző szívébe költözik: a kutyák arcát és mozgását iszonyú kifejezővé tevő, fantasztikus animáció és a zseniális hangalakítások kombinációjának köszönhetően rögtön van személyiségük, és pont olyan érdekesek, mintha igazi színészeket néznénk. Most nem érzem úgy, hogy a film csak ürügy az animációval való bindzsizésre, ezek a figurák és történetük magával ragadnak.

Fotó: Fox Searchlight

Miközben a képi világ talán minden eddiginél lenyűgözőbb.

Mind vizuálisan, mind zeneileg (a zeneszerző Alexandre Desplat, akinek ez már a negyedik filmje Andersonnal) az első pillanattól egy érzékszerveinket bizsergető, bombázó élmény a film, ami természetesen magán hordozza az összes szokásos andersonos jegyet, beleértve a szimmetrikus kompozíciókat és az elképesztő részletgazdagságot. Tele van vizuális poénokkal és játékokkal, keverednek a különböző stílusok, és a bábanimáció mellett a rajz is megjelenik, amikor képernyőt látunk (és ez gyakori). De egészen festményszerű, önmagában gyönyörű beállításokat is kapunk, például egy éjszakai jelenetben, amikor hátulról megvilágított piros és zöld üvegek előtt beszélgetnek a kutyák, akikből csak fekete árnyakat látunk. Ebből egy screenshotot simán kitennék a falamra.

A cselekményt egy japán kisfiú megjelenése indítja be (bár Japánban vagyunk és dicséretes, hogy a helyi szereplők japánul beszélnek, a kutyák mind amerikaiak olyan nevekkel, mint King, Boss és Duke, amire csak azt az egy magyarázatot találtam, hogy Anderson megint a kedvenc színészeivel akart dolgozni), aki számkivetett kutyáját, Spotsot keresi a szigeten.

A kutyák némi hezitálás után úgy döntenek, hogy nem eszik meg a gyereket, hanem segítenek neki, és máris el van vetve az autonómiájuk visszaszerzésére törő kutyák lázadásának magja.

Ehhez külső segítséget is kapnak később, amikor megalakul a kutyakisebbséget támogató csoport egy Tracy nevű lány vezetésével, aki Greta Gerwig hangján beszél.

Fotó: Fox Searchlight

Természetesen kiderül, hogy a polgármester hazudott és kulcsfontosságú tényeket titkolt el annak érdekében, hogy a kutyákat megfoszthassa jogaiktól, és ez egy picit már didaktikus, de bár minden tanmese ilyen remekbe szabott lenne! Emellett az elnyomók gonoszkodása azért tele van humorral, és végig ott a kikacsintás, hogy ez mégiscsak egy kutyás mesefilm.

Andersonnak most az animációs műfajban is sikerült létrehoznia azt, ami legtöbb élőszereplős filmjét olyan emlékezetessé teszi: az utánozhatatlan, parádés látványvilág nem önmagáért van, hanem azért, hogy gazdag univerzumot teremtsen az esendő, szerethető figurák köré.

És azt bevallottam már, hogy én nem is szeretem a kutyákat?

Borítókép: Fox Searchlight

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

MISSION, TX - JUNE 12: A boy and father from Honduras are taken into custody by U.S. Border Patrol agents near the U.S.-Mexico Border on June 12, 2018 near Mission, Texas. The asylum seekers were then sent to a U.S. Customs and Border Protection (CBP) processing center for possible separation. U.S. border authorities are executing the Trump administration's "zero tolerance" policy towards undocumented immigrants. U.S. Attorney General Jeff Sessions also said that domestic and gang violence in immigrants' country of origin would no longer qualify them for political asylum status.   John Moore/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.