Kultúra

Ez lesz 2018 legőrültebb magyar filmje

Könyvelhetjük el a Paraziták a Paradicsomban előzetese láttán, amelyben egymást érik az üvöltözések és a verekedések.

Előzetest kapott a Kasvinszki Attila rendezésében készülő Paraziták a Paradicsomban, amely Marius von Mayenburg Paraziták című drámáját fogja feldolgozni. Az állami támogatás nélkül, 70 millió forintból készülő film öt szereplő körül forog, akiken keresztül komoly társadalomkritikát fogalmaz meg.

A film egyik főszereplője Betti (Marozsán Erika), aki a négy évvel korábbi balesetben súlyosan megsérült férjével él együtt. Ringó (Kovács Krisztián) tolószékbe került, ezért felesége mindenben segíteni próbálja. A férfi ezt egyszerre várja és utasítja el. Egyszer csak betoppan az életükbe Mulcser (Rába Roland), aki elütötte Ringót, és rájuk erőlteti a segítségét vezeklésül. Friderika (Pető Kata), Betti húga, aki komoly mentális problémákkal küzd, elmenekül otthonról, majd ő is beköltözik Betti és Ringó lakásába. A káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megérkezik Friderika férje, Patrik (Porogi Ádám) is, hogy haza vigye a feleségét.

A Paraziták a Paradicsomban várhatóan tavasszal fog a hazai mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik