Kultúra

70 millióból készül Marozsán Erika új filmje

A színésznő fogja játszani a főszerepet a Paraziták a Paradicsomban című produkcióban, amelyről sajtótájékoztatón meséltek az alkotók.

A Paraziták a Paradicsomban az ismert német drámaíró, Marius von Mayenburg Paraziták című darabját fogja feldolgozni. Rajna Gábor, a Saul fia producere szerint izgalmas, újszerű produktum születhet, aminek jó a részesévé válni. A film 70 milliós büdzséből készül, a jeleneteket Budapesten és az olaszországi Gradoban forgatják.

Marozsán Erika a filmben a főszereplő házaspár egyik tagját, Bettit alakítja majd, aki a négy évvel korábbi balesetben súlyosan megsérült férjével él együtt. Ringó (Kovács Krisztián) tolószékbe került, ezért felesége mindenben segíteni próbálja. A férfi ezt egyszerre várja és utasítja el. Egyszer csak betoppan az életükbe Mulcser (Rába Roland), aki elütötte Ringót, és rájuk erőlteti a segítségét vezeklésül. Friderika (Pető Kata), Betti húga, aki komoly mentális problémákkal küzd, elmenekül otthonról, majd ő is beköltözik Betti és Ringó lakásába. A káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megérkezik Friderika férje, Patrik (Porogi Ádám) is, hogy haza vigye a feleségét.

A mozifilm rendezője Kasvinszki Attila, aki globális társadalomkritikát fogalmaz meg az események abszurditásán keresztül. A rendező szerint

A Paraziták a Paradicsomban mesébe illő tengerparti környezetben játszódik, egyszóval a paradicsomban. A szereplők többsége mégis kizárólag a saját, személyes problémáikkal vannak elfoglalva, és a frusztrációikat a szeretteiken próbálják levezetni. Nem veszik észre a körülöttük lévő világot, egymás parazitái, vérszívói lesznek, és megkeserítik a másik életét.

A Paraziták a Paradicsomban magánbefektetők üzleti támogatásával 70 millió forintból készül, a magyarországi forgalmazók közül a Mozinettel tárgyalnak a producerek. A film iránt több német és francia forgalmazó cég is érdeklődik, a készítők több európai országban is szeretnék bemutatni az alkotást.

Amikor először hallottam erről a filmtervről, bevallom, Attila, a rendező munkáit nem nagyon ismertem. Viszont a stáb számos tagjával dolgoztam már együtt:  Erikával a Szomorú Vasárnapban, Rába Rolanddal Schilling Árpád Határontúl című kisjátékfilmjében. Győry Márk operatőrrel pedig az első játékfilmünket készítettük együtt, Bogdán Árpád Boldog Új Élet című munkáját. Emellett Mayenburg, abszurd világa, ez az egyéni, olykor megosztó világ is rendívül érdekessé tette számomra ezt a filmtervet. Azt gondolom, hogy a Paraziták a Paradicsomban izgalmas kísérlet, egy jó recepttel és értékes hozzávalókkal. Remélem legalább olyan sikeres lesz, mint amilyen ígéretes!

– mondta el Rajna Gábor, a film co-producere, Visionteam képviseletében.

Forrás és fotó: Positive Communications

Ajánlott videó

Olvasói sztorik