Kultúra

Jim Carrey ellen nem indul eljárás a barátnője halála miatt

A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy a Los Angeles-i bíróság elutasította Jim Carrey volt barátnője, a néhai Cathriona White hozzátartozóinak keresetét, ezáltal a színésznek mégsem kell bíróság elé állnia a nő halálának ügyében.

Mint ismert, White 2015-ben követett el öngyilkosságot. A színész-komikus és a sminkesként dolgozó White a múltban többször összejöttek, majd szakítottak. Az utolsó szakításukat már nem tudta feldolgozni az akkor 28 éves nő, aki a szétválásukat követő negyedik napon gyógyszer-túladagolással vetett véget az életének. Carreyt később gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg.

Jim Carrey szerint úszhatunk, de partra nem érünk úgysem
Két éve öngyilkos lett a barátnője, sokak szerint azóta megszakadt a kapcsolata a külvilággal. Szerintünk egyáltalán nem.

A színész első számú vádlói White exférje Mark Burton, valamint édesanyja Brigid Sweetman. Mindketten azzal vádolják Carryt, hogy álnéven drogokat szerzett az elhunyt nő számára, aki végül drogtúladagolás áldozata lett, illetve hogy Carrey tudott barátnője depresszív és szuicid hajlamáról. Valamint a vád alapját képzi még, hogy a színész elvileg három szexuális úton terjedő betegséggel is megfertőzte barátnőjét.

Carrey ügyvédje, Ray Boucher visszautasította a vádakat, melyeket a hozzátartozók elkeseredett pénzhajhászásaként jellemzett. Ezzel együtt tavaly előkerült egy White által írt levél, amely mégiscsak alátámasztotta mindazt, amellyel a hozzátartozók vádolták a színészt. A levelet Burton és Sweetman ügyvédje, Filippo Marchino hozta nyilvánosságra, aki azt állította, hogy az írás egy törvényszéki vizsgálat során került elő White iPadjéről és mint kiderült, bőven a nő halála előtt, levél 2013 áprilisában készült.

Jim Carrey: Már nem érzem a depressziót és néha boldog is vagyok
A komikus egy interjúban beszélt újra betegségéről és arról, hogyan éli meg a mindennapokat.
Kiemelt kép: Getty Images/Phillip Faraone

Ajánlott videó

Olvasói sztorik