Szórakozás

Jim Carrey szerint úszhatunk, de partra nem érünk úgysem

A kanadai származású komikusról az utóbbi években sikerei helyett egykori barátnője öngyilkossága, valamint depressziója miatt hallani inkább, az elmúlt pár napban pedig szintén sokakat elgondolkodtató nyilatkozatai okán került a középpontba. Kifejtette Donald Trumpról alkotott véleményét, valamint a New York-i divathét alkalmával rendezett vörös szőnyeges felvonuláson adott meglepő interjút.

jim carrey (jim carrey és barátnője)
Öngyilkos lett Jim Carrey barátnője
A 28 éves lány azután végzett magával, hogy a világsztár szakított vele. Másodszorra is.

Carrey exe búcsúlevelet is hagyott

Közel két éve lett öngyilkos Jim Carrey ír származású barátnője, az akkor 28 éves Cathriona White. A pár még 2012-ben kezdett el ismerkedni, de pár hónap randizgatás után szét is váltak útjaik, majd 2015 májusában ismét felmelegítették kapcsolatukat. Szerelmük ekkor sem bizonyult tartósnak, de ezt már a sminkesként dolgozó White nem tudta feldolgozni. Szakításuk után négy nappal, szeptember 28-án öngyilkos lett, halálát gyógyszer-túladagolás okozta. „Sokkolt, és mélyen elszomorít édes Cathrionám elvesztése”- nyilatkozta akkor Carrey, majd hozzátette:

Egy nagyon kedves és gyengéd ír virágszál volt. Túl törékeny ehhez a földhöz, aki akkor ragyogott, amikor szeretett, és szeretve volt.

White halálát követően a színész és a lány családja kezdetben jó viszonyt ápolt, ahogy akkor fogalmazott, villámcsapásként érte őket a hír. Utolsó útján a koporsóvivők közt jelen volt a megtört Carrey is, aki búcsúlevelet is kapott a szakításuk miatt szenvedő exétől.

Sajnálom, hogy azt érezted, nem vagyok ott neked. Próbáltam a legjobbat adni magamból. Kérlek, bocsáss meg nekem, nem vagyok erre a Földre való.

– írta búcsúlevelében White.

Carrey-t exbaratnőjének özvegye gyanúsítja

A tragikus eseményt követően Jim Carrey-n elhatalmasodott depressziója. Filmeket közel két évig nem forgatott, neve a sajtóban csak exbarátnője halála kapcsán jelent meg. A tragédiát egyértelműen gyógyszer-túladagolás okozta, de kezdetben senki nem tudta, honnan szerezte a pirulákat. A színészt először White férje, Mark Burton gyanúsította meg azzal, hogy miatta kerülhetett a halált okozó gyógyszerek közelébe a nő, hiszen azok a színésznek felírt fájdalomcsillapítók voltak.

Bár White és Burton már külön éltek, és házasságuk megszüntetését is indítványozták, de konkrét válásukat a nő halálakor még nem mondták ki.

Burton bírósági eljárást indított a színész ellen, azt állítja, hogy Carrey adta volt feleségének a gyógyszereket annak ellenére, hogy tudta jól, White nem szedhet ilyeneket orvosi felügyelet nélkül, ráadásul hajlamos a depresszióra, valamint megpróbálkozott öngyilkossággal is. Carrey és White édesanyja, Brigid Sweetman között szintén emiatt romlott meg a kapcsolat – a nő úgy gondolja, hogy az 55 éves színész a felelős lánya haláláért, továbbá azzal vádolja Carreyt, hogy kapcsolatuk alatt több szexuális úton terjedő betegséggel is megfertőzte a nőt. Sweetman szerint Carrey tudott betegségeiről, lánya előtt mégis titkolta.

A színész nem szólalt meg a vádakkal kapcsolatban, helyette ügyvédje foglalt állást, miszerint White halála előtt mellplasztikai műtéten esett át, illetve a számára felírt gyógyszereket szedte. Úgy gondolják, hogy ezek lehetnek a nő halálának valódi okai. Az ügyet vélhetően csak 2018 májusában zárják le véglegesen.

„Nem fogjátok túlélni. Nem fogtok kiérni a másik partra.”

Carrey ugyan már kapcsolatuk előtt is szívesen festett, White halálát követően viszont még jobban belemerült, nemrég például egy hatperces dokumentumfilmben mutatta meg tehetségét. Azt állítja, a festészet segíti legyőzni a depressziót.

Jim Carrey egy most megjelent rövidfilmben vall először a festőszenvedélyéről
Egy szakítása után kezdett festeni. "Színekre volt szükségem" – mondta.

Ez számomra az anyaméh. Szeretek festeni, szeretem a színeket, szeretek mindent benne

– mondta. Bár úgy látszik, depressziója néha még most is elhatalmasodik rajta, a napokban ugyanis kétszer is egészen furcsát produkált a kamerák előtt. Egy amerikai showban arról mesélt, hogy szerinte milyen az élet Donald Trump kormányzása alatt, valamint saját fájdalmairól, küzdelmeiről is ejtett pár szót.

Van előnye a reménytelenségnek. Nem viccelek, tényleg. Túl vagy már a legrosszabbon és nem kell aggódnod azon, hogy mi következik még. Oké, a világnak vége. Nagyszerű. Mi lesz most?

– nyilatkozta Carrey Trump Amerikájáról. Obamáról sokkal jobb véleményen van: januárban egy twitter poszt segítségével adta a világ tudtára, hogy mennyire hiányzik neki az előző elnök intelligenciája, bölcsessége, humora.

A színész egyébként úgy gondolja, hogy a szabadság felé vezető úthoz a fájdalom és a szenvedés folyóján keresztül lehet eljutni, bár ezt is egészen sajátságosan értelmezi.

Én már túl vagyok rajta, és én mondom nektek, nem fogjátok túlélni. Nem fogsz kiérni a másik partra. A tested talán igen, de te nem tartozol hozzá. Nagyon nehéz önmagadnak lenni, ha nem rendelkezel saját magaddal.

A napokban felkaptak egy videót, ami a múlt heti New York-i divathéten készült, és amin a színész elég furcsán reagál a riporter szintén egészen furcsa kijelentéseire. Az alig két perces interjú teljesen szürreális: az E! News riportere azzal kezdi, hogy ugyan rengeteg divathéten vett már részt, Jim Carrey-vel azonban még egyszer sem találkozott, majd arra a kérdésre, hogy a színész tulajdonképpen mit is csinál egy ilyen eseményen, egy egészen furcsa választ kapott:

Ennek az egésznek nincs értelme. Meg akartam találni a legértelmetlenebb helyet, ahova el tudnék menni, és most itt vagyok.

A riporter ugyan próbálja menteni a helyzetet, miszerint itt ikonokat ünnepelnek, Carreynek erre is megvolt a válasza:

Te hiszel az ikonokban? Én nem hiszek személyiségekben, abban sem hiszek, hogy te létezel

– majd hozzátette: abban hisz, hogy egy energiamező vagyunk, ami saját magért táncol.

Kiemelt kép: Getty Images/Jim Spellman

Ajánlott videó

Olvasói sztorik