A politikai szatírát receptre kéne felírni minden választópolgárnak, hisz életmentő lehet. Különösen választások előtt, kampányok idején, amikor még a legerősebb immunrendszert is könnyen kikezdi a hülyeség parttalan áradása. És ez akkor is így van, ha mára elmosódtak a határok kampány és békeidőszak, illetve politika és kabaré között, a közéletnek nevezett izé pedig annyira abszurd lett, hogy még a South Park alkotói is kapituláltak egy ponton, mondván: a valóság sokkal viccesebb bárminél, mint amit ők valaha ki tudnának agyalni.
Mert feladni nem szabad, és akadnak is, akik próbálkoznak tovább hősiesen. Nem mintha pár meredek poén képes lenne bármit megakadályozni. Egy vicc miatt nem csökken az egy percre jutó agyzsibbasztó hazugságok száma, és a nevetés még egyetlen adóforintot sem menekített meg attól, hogy elveszítse közpénzjellegét.
Erre az áthangolásra tesz kísérletet a DEKK színház új előadása, a Bánki Gergely által rendezett A politikusok lelkivilága is, amelynek már a címe is mélyen ironikus. Hisz milyen lelkivilága lenne annak, akiről köztudomású, hogy szinte mindene lehet – kormányzati luxusautója, vak komondora, vagy épp mentelmi joga –, de lelke épp nem nagyon? Ha meg véletlenül mégis van neki, akkor egy-két ciklus alatt úgy elhasználódik, hogy sebészi úton kell eltávolítani, majd újat műteni a helyére. Ehhez persze kell egy ideális lélekdonor, és itt kerülnek képbe az angyali mosolyú kisgyerekek, akikről kiderül, hogy nem csak a kampányrendezvények biodíszleteként hasznosak…
Már ebből is sejthető, hogy A politikusok lelkivilágától mi sem áll távolabb, mint az érzékenyítés. Ne higgyünk hát a darab ajánlójának: nem megszerettetni, még csak nem is megérteni, inkább virtuálisan leköpni, felgyújtani és földbe döngölni akarja ezt a sajátos embertípust. Ehhez egyszerű módszert alkalmaz: szépen sorra veszi és végsőkig hajtja a létező összes negatív politikus-sztereotípiát.
– A mai továbbképzésen azt fogjuk begyakorolni, hogyan kerüljük el a kényesebb kérdéseket.
– Mondjuk egy fekete, A6-os Audival!
– vágja rá az önelégült, tahó államtitkár, majd teli szájjal röhögni kezd saját, nyilvánvalóan zseniális poénján. Egy másik jelenetben azt a sokkoló pillanatot látjuk, amikor egy ötéves kisfiú kiböki a létező legszörnyűbb választ a „Mi leszel, ha nagy leszel?”-kérdésre. És nem, nem a „terroristá”-ról, vagy a „hullarabló”-ról, hanem természetesen megint a „politikus”-ról van szó.
Elborult, pergő ritmusú, egymáshoz csak lazán kapcsolódó szkeccsjelenek váltják egymást, melyek során megismerkedhetünk a politikusok gyerekkorával, szexuális szokásaival és kedvenc szabadidős tevékenységeivel is. Nincs finomkodás, ahogy kímélet és politikai korrektség sem, ami egy szatíránál teljesen rendben van. Olykor átcsúszunk az egészen prosztó viccek terepére – az iskolai mészárlástól, a szakállba fröccsenő ondóig itt mindenből nevetést próbálnak kicsikarni, mintha csak egy South Park-epizódban járnánk.
Ez viszont kockázatos terep, mert ha egy ilyen poén épp nem őrülten szórakoztató, akkor ugyebár csak szimplán prosztó marad. Párszor bele is futunk ebbe a helyenként összecsapott előadás során, ám a kellemetlen pillanatokon segít átlendíteni a színészek lendülete, amely az ingadozó színvonal ellenére is viszi tovább a nézőt a nagy közös röhögések felé. A darab görbetükröt tart a minket övező őrületnek, anélkül hogy aktuálpolitizálna.
Épp ez az igazán felszabadító a szatírában, hogy ilyenkor a humor éles fényében láthatjuk viszont a mindennapok kisszerűségét. Hisz ebben a közéletnek csúfolt abszurd kabaréban minden szereplő hülye, persze mindenki a maga szuverén és szórakoztató módján. Jól esik azon nevetni, hogy miközben mélységesen megvetjük, vagy épp teli szájjal dühöngünk, egyben függői is vagyunk ennek a 24 órás valóságshow-nak. Tudjuk, hogy nagy a baj, mikor már egy wellneshétvégén sem tudunk ellazulni, mert a a fákról rögtön a kerületi korrupció, a masszázsról pedig a Magyar Masszőr Szövetség (MMSZ) elnökének méltatlan leváltása jut az eszünkbe. Már csak az hiányzik, hogy a nép vérét szívó miniszterelnök is betoppanjon a szaunába (bocs a spoilerét).
A választásokhoz közeledve tehát mindazoknak jó szívvel ajánlom A politikusok lelkivilágát, aki meg akarja őrizni az ép eszét, kedveli a meredek poénokat, és kibírja a kissé rögtönzöttnek tűnő előadás kissé hullámzó színvonalát. Esküszöm, szívesen írnék még róla, de most sajnos csekkolnom kell, mondott-e valamit Németh Szilárd Sorosról az utóbbi húsz percben…
A politikusok lelkivilágát legközelebb február 15-én mutatják be a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
Borítókép: Burszán Sándor
