Kultúra

A magyar mozikban is legyőzhetetlenek Az utolsó Jedik

Így 2017 utolsó hétvégéjét is a Star Wars nyerte, megint csak rommá verve a bevételi toplista mezőnyét.

December közepén debütált a mozikban a Star Wars: Az utolsó Jedik, amely azóta 2017 legsikeresebb mozifilmjévé vált a tengerentúlon. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan hazánkban is megingathatatlan nyolcadik epizód az év végi hosszú hétvégén is tarolt és 219,9 millióval szilárdította meg vezető pozícióját a bevételi toplistán. Ezzel együtt a Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett adatok alapján mostanáigmár 750 ezren váltottak jegyet a Star Wars nyolcadik epizódjára, melynek hazai összbevétele meghaladja az 1,127 milliárd forintot.

Ilyen elképesztő teljesítmény mellett nem is csoda, hogy Dwayne Johnson ide vagy oda, a lassan két hete bemutatott Jumanji – Vár a dzsungel sem tudta és továbbra se nem tudja felvenni a kesztyűt a éllovassal, holott a 48 milliós nyitóhétvégéjét követően az elmúlt négy napban már 101,6 millió forintot termelt. Ez azonban csak a másik dobogós Ferdinánd (66,9 millió forint) maga mögött tartásához volt elég.

A dzsungelt csak Dwayne Johnsonnal lehet kibírni
Megnéztük az új Jumanjit, és azt kell mondjuk, hogy korántsem annyira béna. Egy kis Indiana Jones, egy kis számítógépes játék és egy kis Szikla. Spoilermentes kritika.

A két ünnep között premierfilmekben sem volt hiány és dacára Az utolsó Jedik dominanciájának, négy produkció be is verekedte magát a TOP 10-be. A legjobban a Hugh Jackman főszereplésével készült A legnagyobb showman teljesített: 35,4 millióval nyitva ugyan a dobogóról alaposan lemaradt, de legalább sikerült megelőznie a szintén frissen érkezett Tökéletes hang 3-at. Utóbbi 28,4 millióval lett ötödik.

A magát az elitbe ugyancsak berekedő másik két premierfilm a 13,9 millióval a nyolcadik pozíciót elcsípő Egy szent szarvas meggyilkolása és a 7,3 millióval az utolsó, tizedik helyre felkapaszkodó Bőrpofa lettek.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (december 28. – december 31.):

1. Star Wars: Az utolsó Jedik – Hétvégi bevétel: 219,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 141.861 néző. Teljes bevétel: 1,127 milliárd forint. Össznézőszám: 750.350 néző.
2. Jumanji – Vár a dzsungel – Hétvégi bevétel: 101,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 70.946 néző. Teljes bevétel: 220,5 millió forint. Össznézőszám: 152.812 néző.
3. Ferdinánd – Hétvégi bevétel: 66,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 50.841 néző. Teljes bevétel: 129,8 millió forint. Össznézőszám: 99.507 néző.
4. A legnagyobb showman – Hétvégi bevétel: 35,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 25.870 néző. Teljes bevétel: 35,4 millió forint. Össznézőszám: 25.870 néző.
5. Tökéletes hang 3 – Hétvégi bevétel: 28,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 20.373 néző. Teljes bevétel: 28,4 millió forint. Össznézőszám: 20.373 néző.
6. Megjött Apuci 2 – Hétvégi bevétel: 27,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 19.799 néző. Teljes bevétel: 213,5 millió forint. Össznézőszám: 155.776 néző.
7. A Viszkis – Hétvégi bevétel: 17,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.807 néző. Teljes bevétel: 378,4 millió forint. Össznézőszám: 270.693 néző.
8. Egy szent szarvas meggyilkolása – Hétvégi bevétel: 13,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.435 néző. Teljes bevétel: 13,9 millió forint. Össznézőszám: 9.435 néző.
9. Az igazi csoda – Hétvégi bevétel: 8,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.148 néző. Teljes bevétel: 49,6 millió forint. Össznézőszám: 36.958 néző.
10. Bőrpofa – Hétvégi bevétel: 7,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.153 néző. Teljes bevétel: 7,3 millió forint. Össznézőszám: 5.153 néző.

Kiemelt kép: Walt Disney/Lucasfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik