Budapest azon kevés világvárosok egyike, ahol az évszázadok során divatossá váló építészeti stílusok mindegyike számos, egymás mellett jól megférő csodával képviselteti magát, ám vagy a karbantartás hiánya (mint például a svábhegyi Karczag-villa esetében), vagy pedig az ingatlanberuházók kénye-kedve sorra tünteti el őket örökre. Ismeretlen Budapest-sorozatunkban ezekre a tűnékeny szépségekre igyekszünk rámutatni, az elmúlt években azonban számos példát láthattunk a módszeres pusztításra, illetve a megkérdőjelezhető igényességű átalakításokra is: ehhez elég csak az engedély nélkül bontani kezdett, később tudatosan gyengített, végül pedig magától darabokra hulló, mára lebontott Király utca 40. példájára, a 2010-ig védett Erkel utca 18.-ra (helyére egy ukrán befektető épít hatemeletes társasházat – erről itt olvashat bővebben), vagy a Nagymező utca 38.-ra építendő, szörnyű mázas kerámia- és üveg szintekre gondolnunk.
Ez a lista most újabb elemmel bővül, hiszen az egykor Józsefváros főucájának számító, a Szabó Ervin Könyvtártól az Orczy térig tartó Baross utca legidősebb háza épp ezekben a pillanatokban válik az ingatlanfejlesztés áldozatává.
Az egyemeletes, romantikus lakóházként Kubinek Ferenc megrendelésére a kor egyik legnagyobb zsenije, Hild József által megálmodott épület ugyanis 1843 óta állt itt, egy 1861-es (Thanoffer Pál megrendelésére végzett) emeletráépítést leszámítva pedig ma is eredeti arcát mutatta. (Hild többek között a Kálvin téri református templomot, az egri főszékesegyházat, az esztergomi bazilikát, egy sor csodás budapesti villát és bérházat, valamint a Gerbeaud-házat és a Szent István-bazilikát tervezte, utóbbit a halála után Ybl Miklós fejezte be.)
A három középső félköríves ablak felett íves virágfüzérdíszekkel díszített, belső tereiben is értékes (szép kovácsoltvas korlátokkal szegélyezett vörösmárvány függőfolyosók, és persze az íves lépcsőház) épületben száz éven át az utca túlsó oldalán álló SOTE klinikai tömbökhöz tartozó fül-orr-gégészeti rendelő, a nyolcvanas évek végén pedig az egyetem vegyi raktára működött (bár 1895-ben az egyetem a II. Kórbonctani Tanszék részére bérelte azt ki, néhány éven át pedig ez az intézmény működött a falak közt), az épület karbantartására azonban egyáltalán nem áldoztak, így a rendelők az egyre halaszthatatlanabbá váló felújítások elkerülése érdekében egyszer csak megszűntek az épületben, az pedig 2004 nyarán a Semmelweis Egyetem vagyonkezeléséből az Ingatlanbefetetés Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft. tulajdonába vándorolt át.
Az utca ezen szakaszát 2005-ben csinosan rendezték, az épület állapota azonban annak műemléki védettsége ellenére sem javult. Ez persze nem jelentette azt, hogy az elmúlt években ne született volna több terv a hasznosítására.
A hátsó szárnyakhoz épített toldaléképületeket közel tíz éve kezdték lebontani, 2009-ben pedig egy grandiózus terv bukkant fel a tervtanács előtt: Páhy Árpád egy ismeretlen befektető számára készített, a hátsó szárnyaitól megszabadított, tetőtérbeépítéssel még több szobát magába foglalni képes ház mögé hét szintet álmodó hotelterve, amit a tanács egy pillanat alatt elutasított.
Az ekkor még hajléktalanok ideiglenes szállásaként, illetve szeméttárolóként is működő, mozdítható értékeitől már megfosztott ház (a 2009-es belső fotók legalábbis erre engednek következtetni) megmentésére alig egy évvel később újabb terv született.
Az utca többi házánál alacsonyabb épületbe ekkor egy apró magánkórház, a Hospital Stáció Magánklinika költözött volna:
A Papp László Budapest Sportaréna tervezésében oroszlánrészt vállaló Skardelli György által jegyzett, a tervtanács által elfogadott tervek szerint a kisebb műtétek elvégzésére szakosodó intézményben huszonöt, négycsillagos kényelmi szintű szoba kapott volna helyet úgy, hogy a rossz állapotú épület utcai szárnya egy teljes műemléki helyreállítás után megmarad, tetőszerkezete helyére tetőterasz kerül, az új szárny pedig egy 2,5 méteres üvegezett sávval kapcsolódik a régihez.
A jókora sikert aratott tervek azonban mégsem váltak valósággá, pedig a terv láthatóan kellő érzékenységgel nyúlt volna a Hild-féle épülethez, az új épülettömeg pedig kellően elvált volna a régitől.
Az épület körül a következő években semmiféle mozgás nem látszott, kapuja elé pedig egyszerűen csak egy falat húztak, hogy megakadályozzák az illetéktelenek bejutását.
Néhány nappal ezelőtt azonban egy furcsa felirat jelent meg a bejárat felett, jelezve, hogy az épület egy év múlva hatvanhat garzonlakásnak ad majd otthont – sőt, ezek felét már sikerült is eladni:
Az utca túlsó oldaláról rosszul látható látványterven egy üvegfelületekkel megrakott vasbeton tömeg látszik a műemléképület felett, ami a Skardelli-féle tervekhez hasonlóan tetőszerkezetét elveszítve egy tetőterasznak ad majd otthont. A korábbi tervvel ellentétben az új részek azonban nem a telek belseje felé visszahúzva emelkednek majd, hanem az egyemeletes romantikus épület fölé négy, hátrébb pedig hét szinttel tornyosulva, azt mintegy zárójelbe téve.
A munkák már megkezdődtek: a tető már eltűnt, az ütött-kopott kapun benézve pedig jól látszanak az eltávolított gerendák:
A terveket az I+H Ingatlanhasznosító, Építészeti és Mérnökiroda vezető tervezője, Dr. Komjáthy Attila jegyzi, honlapjukon a munka 2015-ös évszámmal szerepel. Az itt elérhető tervekből kiderül, hogy a telek beépítési mutatója mindössze 63,2% (a maximális megengedett érték 75%), sőt, annak 31,4%-a zöldfelület lesz (ennek rögzített minimuma 10%), magassága pedig 20,63 méter (az engedélyezett maximum 23 m), így bőven megfelel a törvényi előírásoknak, sőt, a tervtanács is zöld utat engedett neki a megvalósulás felé.
Az építtető, az 1999-ben bejegyzett, de az elmúlt években csak pár százezres nettó árbevételű Luxus Rezidencia Kft. honlapján felbukkanó projektleírásban kiemelik Hild nevét, illetve a műemléki jelleget, sőt, jelzik:
Hozzátéve persze, hogy:
A lakásokhoz természetesen különböző, fényűzést sugalló rendszerek is társulnak, így az automata alumíniumredőnyök, a geotermikus elven működő hűtés és fűtés, valamint a befektetőkre mágnesként ható kifejezések, mint az olasz konyhabútor beépített gépekkel, a mozaikdíszeket felvonultató fürdő, vagy az onyx mosdó,
Ettől függetlenül a terv semmiképp sem jó, még ha üdvözlendő is a parkosított belső kert, illetve a cél, hogy az épület az elmúlt években sorra folyó ingatlanfejlesztésekkel ellentétben a kisebb alapterületű, bár nem mindenki számára elérhető árú garzonra vágyókat célozzák meg. A terv ugyanis nagy mértékben befolyásolja a Baross utca Nagykörúton belüli szakaszának, illetve a Szentkirályi és Mária utca közé eső darabjának képét, ahol ugyan eklektikus egymásutánban következnek a különböző magasságú házak, mégis egy kellemes egészet alkottak.
A Józsefvárosban, illetve Ferencvárosban az elmúlt húsz évben számos olyan épület tűnt el nyom nélkül (így például a mai Corvin Plaza, illetve sétány helyén, vagy a rehabilitációs területen állt épületek), melyek igenis hordoztak magukban egyediséget, és hozzájárultak a város eltűnőben lévő, sajátos arcának fenntartásához.
Az örökségvédelemnek épp a hasonló házak életben tartása, illetve az egyediségük megtartásával való megmentése lenne a feladata. Ez a sokadik példa arra, hogy a műemléki védettség a fővárosban csak egy hangzatos fogalom, valódi védelmet pedig egyáltalán nem jelent. A Településképi Arculati Kézikönyvek épp azért készülnek – a VIII. kerületnek másfél hónappal ezelőtt született meg a sajátja –, hogy a hasonló épületek védelme még inkább biztosítottá váljon.
Felmerül tehát a kérdés: minek egyáltalán itthon bármilyen műemlékvédelmi rendszert fenntartani, ha a belváros épületei sorra pusztulnak el, vagy lesznek a XXI. század vasbeton- és üvegépítészete által eltiport hangyákká? Tényleg el akarjuk veszíteni azokat a megmentésre érdemes épületeket, amelyek a belső kerületeket egyedivé teszik?
