A Suburbicon egy kellőképpen szatirikus mondanivalójú, tökös film is lehetne, hiszen jókora fityiszt mutat az 50-es évek kertvárosi miliőjének, miközben felhívja a figyelmet a rasszizmus kártékonyságára a településre költöző első fekete család robinzonádjának bemutatásával, de egyszerűen nem működik. Az első fele még csak-csak, hiszen Sőt, különösen az sem tesz jót a filmnek, hogy a két cselekményszál csak vékony szálakon kötődik egymáshoz.
Pedig minden adott lehetne egy zseniális filmhez. Az író Coen testvérek a jelen filmművészetének megkerülhetetlen tagjai, akik szinte csak hibátlan alkotásokat tettek le az asztalra; kabalaszínészük George Clooney rendezőként már szintén bizonyított, számos szórakoztató, de társadalmi mondanivalóval bíró szkriptet vitt vászonra, mint amilyen az Egy veszedelmes elme vallomásai, A hatalom árnyékában és a Jó estét, jó szerencsét is, vagyis a film értő kezekben van; és akadnak jó színészek is, Matt Damon és Julianne Moore ha ezúttal nem is nyújtanak kiemelkedőt, elviszik a hátukon a produkciót.
Akkor mi a probléma? Legfőképpen az, hogy hiányzik az igazán nagy csattanó, a reveláció, bármi, ami pluszt adhatna a filmhez. Mert Clooney hiába teremt zseniális 50-es évek-hangulatot, hiába gyűlik cukorgombóc a torkunkban a gejl háziasszonyok reakcióitól, hiába Oscar Isaac zseniális 10 perces jelenléte, hiába a coeni abszurdia, hiányérzetet kelt a nézőben.
Nem véletlen, hogy ezt a filmet nem rendezték meg korábban a tesók, pedig jó régóta a fiókjukban csücsül a forgatókönyv. Ugyanis 1984-ben, amikor első filmjükkel, a Véresen egyszerűvel aláhúzták, hihetetlenül tehetséges alkotók, és egy elsőre egyszerűnek tűnő abszurd krimiből egzisztencialista drámát gyártottak, ami végül egészen szürreális végkifejletben csúcsosodott, megírták a Suburbicon első szkriptváltozatát, de végül nem ezt, hanem a gyermekrabló Bonnie és Clyde-szerű Arizonai ördögfiókát rendezték meg, amelyben még Nicolas Cage is jó színésznek tűnik. George Clooney tehát közel 30 évvel a forgatókönyv elkészülte után látott benne fantáziát és vágott bele az elkészítésébe, pedig lehet, hogy az maradhatott volna abban a bizonyos fiókban. És főleg azért, mert a végkifejlet igazán kiszámítható, a folyamatosan elhintett jelek már jó előre determinálják, hová is fut majd ki a sztori, a kiszámíthatóság pedig elveszi az igazi drámaiságot. Kár érte.
