Kultúra

15 perccel hosszabb lesz a mozisnál az AZ rendezői változata

A házimozis kiadásának tervezett verzióról a horrort rendezője és producere hintett el infókat egy friss interjúban.

A legtöbb országban, így hazánkban is a múlt héten mutatták be a mozikban Stephen King 1986-os Az (It) című regényének új adaptációját, amely azóta is világszerte tarol és bevételi rekordokat döntöget.

Alig mutatták be, máris rekordokat döntöget az AZ
Horror egy hétvége alatt nem hozott még ennyi pénzt.

Miközben a horror már hivatalosan is bejelentett folytatását készítik elő, a filmet rendező Andy Muschietti és testvére, a producer Barbara Muschietti utólag még mindig dolgoznak egy kicsit az új kasszasikerükön, ugyanis a Yahoo-nak adott közös interjújukban felfedték, hogy a Warner Bros. kérésére már dolgoznak az AZ rendezői változatán, amely nagyjából 15 perccel lesz hosszabb a mozikban látható 135 perces verziónál.

A házimozis változattal kapcsolatban Andy Muschietti röviden példákkal is szolgált arra a kérdésre, hogy mégis milyen kihagyott jelenetek fognak visszakerülni a filmbe.

Van egy klassz jelenet, ami némiképp Stanley Uris személyes történetszálának a megkoronázása, merthogy Stan olyan beszédet mond a barmicvóján, amilyenre senki nem számított. Ebben lényegében a felnőtteket hibáztatja Derry (története és az eltűnések) miatt. Nagyszerű a jelenetben Stan határozott véleménynyilvánítása.

– mondta a 43 éves direktor, aki másik példaként az egyik már ismert szcéna bővített változatát említette:

Ebben a változatban a Vesztesek köpőversenye egy teljesen bizarr és a sztori szempontjából lényegtelen szituációba torkollik, ami nagyon vicces. A jelenetben Eddie Kaspbrak csinál valami totál buggyant dolgot.

Az említettek mellett további új jelenetekre is számíthatunk majd abban a 15 percben, azonban Muschietti nem árult el többet a rendezői változatról, amely várhatóan decemberben fog a boltokba kerülni.

Miért félünk a bohócoktól?
Az AZ legújabb adaptációját nemcsak a kritika szerette nagyon, hanem rekordbevételt is hozott a stúdió számára, pedig a coulrophobia, azaz a bohócoktól való félelem sokakat érint szerte a világon. Videó.
Forrás: Yahoo, fejléckép: Warner Bros. Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik