Mészáros Márta az Aurora Borealis – Északi fény című huszonhatodik filmjével újra monstre szívfacsarást hoz a magyar mozivásznakra: Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska több idősíkon játszódó családtörténetet mesél el anyáról és lányáról, szerelemről, titokról, veszteségről és tragédiákról. A cannes-i díjas rendező új filmjéhez most elkészült a trailer is, és egészen megdöbbentő erő árad a filmből már mindössze az előzetes kettő perce alapoján is.
A trailerhez jó hír is jár: bár a film csak október 19-én kerül a mozikba, de egy közönségtalálkozón már szeptember 25-én látható lesz az Urániában, ahol a vetítés után a rendezővel is alkalma lesz beszélgetni a résztvevőknek.
Egész életemben ezek a témák érdekeltek, ezekről forgattam filmet: hazugságról, árulásról, születésről, családról, szeretetről. Engem az fogott meg a legjobban, hogy egy mai, „átlagos” család feszültségei, boldogtalansága is az évtizedekkel ezelőtti és soha be nem vallott bűnökre vezethető vissza. Szinte minden családban vannak sötét titkok, elhallgatott bűnök, amelyek több generáció életét is tönkre tudják tenni.
– mondta Mészáros Márta a filmről. Nagyon várjuk, addig is íme, a trailer, melyben Törőcsik Mari alig pár szóval is fájdalmasan megrendítő alakítást nyújt.