Kultúra

10 forgatási horrorsztori, ami bizonyítja, a hollywoodi színész élete sem játék és mese

Bruce Willis például megsüketült a Die Hard miatt, de még mindig jobban járt, mint Channing Tatum, akinek ott égett meg, ahol a legjobban fáj. És még ő sem panaszkodhat, hisz túlélte az esetet. Listánk szereplői közül nem volt mindenki ilyen szerencsés.

Bruce Willis belesüketült a forgatásba

Bruce Willis az 1988-as Die Hard film forgatásán a bal fülére kis híján megsüketült. A rendező John McTiernan extra hitelességet akart látni a filmen, így a forgatáson olyan vaktöltényeket használtak, amelyek lényegesen hangosabbak voltak, mint az alap vaktöltények. Aztán jött az a jelenet, amiben egy asztal lapján keresztül lő le egy terroristát – azaz messze túl közel a hang forrásához. Willist egy interjúban arról kérdezték, mi a legtaszítóbb szokása, ekkor mesélt az esetről:

Egy baleset miatt, ami az első Die Hard alatt történt, elvesztettem a hallásom kétharmadát a bal fülemre, így gyakran hallani a számból, hogy „MI VAAAN?”

Ez volt az a jelenet. Hát, legalább baromi badass.

Jézusnak lenni nem könnyű

A Passiót, ha emlékszünk a brutálisan direkt jelenetekre, nézni sem volt egy babarózsaszín élmény, de a forgatás még ennél is keményebb lehetett: a rendezőasszisztens Jan Michelinibe például kétszer csapott villám. Mondhatnánk, hogy Jim Caviezel, aki Jézust alakította, ennél olcsóbban megúszta, minthogy belé csak egyszer csapott villám a forgatás során, de nemigen lenne helytálló, minthogy ezen túl Caviezel épp eleget szenvedett a hipotermiától, az elfertőződött tüdejétől, a szerep kedvéért kiugrasztott vállától és attól, hogy a korbács egy harmincöt centis sebet vágott a hátán.

Dolph Lundgren ökle nem játék

Sylvester Stallone a Rocky IV forgatásakor egy alkalommal arra kérte Dolph Lundgrent, hogy essen neki úgy igazán, ahogy az igazi bokszolók. A dolog vége az lett, hogy Sly szívburka megduzzadt, és repülővel száguldottak vele kórházba. A biztosító eleinte nem akart fizetni, mondván a sérülés inkább úgy néz ki, mint amilyeneket a frontális karamboloknál szoktak látni, amikor a kormánykerék megüti a mellkast. Stallone így válaszolt:

Látták már Dolph Lundgrent? Az egy kamion. Az egy kormánykerék. Az egy frontális ütközés.

A társaság nem sokkal később elfogadta a kérelmet, és fizetett.

Lógyilkos western

Ha 1939-ben lett volna már internet, akkor a Jesse James, a nép bálványa című western nemhogy nem lett volna kasszasiker, de jó eséllyel nem is került volna mozikba, de a rendezőt, a gyártást, és a teljes stábot úgy meghurcolták volna az állatvédők, hogy az édesanyjuk sem ismer rájuk, a forgatáson történt horror állatkínzás ugyanis akkor alighanem igen hamar elterjedt volna. A filmben van egy jelenet, amelyben két ló egy szikláról egy folyóba ugrik. Ez a mutatvány nagyon badassül hangzik egy westernben, de a valóságban alighanem egy életre megnyomorította vagy megölte volna a lovat. A jelenetnek mégis nekiugrottak, a lóra szemtakarót tettek, és egy kaszkadőr leugratott vele egy több mint húsz méter magas szikláról bele a vízbe. A kaszkadőr túlélte, a ló, amint várható volt, nem. A jelenet mégis benne maradt a filmben, sőt, mivel a produkció csak egy lovat vett, kétszer is felhasználták a felvételeket.

Sminkkel nem viccelünk

Az Óz, a csodák csodája Bádogemberét eredetileg egy Buddy Ebsen nevű színész alakította, ám ő kórházba került, és hosszú hónapokra kórházba került, ahol próbálták kikezelni a smink okozta tüdőbetegségéből: alumíniumpor került a tüdejébe. A színészt csendben lecserélték, így  Jack Haley-re emlékszik a közönség, őt már egy jóval biztonságosabb alumíniumpasztával sminkelték.

Gyerekszínész-vezetés: hogyan ne csináld

A Skippy című, cuki családi film forgatása nem telt olyan cukin és családbarát módon, amilyen a végeredmény lett. Jackie Cooper gyerekszínész például alighanem egy életre beletört abba, amikor a rendező – egyébként Cooper nagybátyja – Norman Taurog úgy érte el, hogy sírjon a szerepben, hogy a saját nagymamájával együtt elrángatták a gyerektől a kiskutyáját, és eljátszották, hogy lelövik az állatot. A kutyusnak ugyan valójábn nem esett baja, de a gyerek a traumától több mint egy órán keresztül hisztérikusan zokogott és hányt, amíg be nem nyugtatózták.

Maffiózó a színen

Az első két Superman-filmben a főgonoszt Nont Jack O’Halloran alakította, aki elég sok maffiakapcsolattal rendelkezett. Amikor megtudta, hogy a Supermant alakító Christopher Reeve elkotyogott erről egyet s mást, elkapta a színész grabancát, és közölte vele, hogy

Ha még egyszer meghallom, hogy a stúdió falain kívül a szádra veszed a nevem anélkül, hogy hozzátennéd, hogy „úr”, letépem a fejed és a torkodba hugyozok. Ha pedig még egyszer egy szót is szólsz a családomról és bármiről a múltamban, nem fogod élve befejezni ezt a filmet.

Veszélyességi pótlék George Clooney-nak

George Clooney 2005-ban forgatta a Sziriána című mozit, ami csaknem az életébe került. Egy jelenetben – amit lehet, nem ártott volna kaszkadőrrel végezni – olyan súlyosan esett le a székéről, hogy megsérült a gerince, annyira, hogy gerincfolyadékot kezdett kifújni az orrán. Ugyan nem maradt nyoma a sérülésnek, de a felépülés így is csaknem Clooney életébe került, mivel olyan fájdalmas volt a felépülés, hogy elgondolkodott rajta, hogy megöli magát.

Aúúú

Channing Tatum esélyes a legrémesebb forgatási horrorsztorik toplistás helyére, ugyanis A sas című, méltán népszerűtlen kosztümös film felvételei közben egy stábtag véletlenül végiglocsolt a jelmezén egy adag veszélyesen tűzforró vizet. Amivel aztán megégette Tatum péniszét, pont a hegyén, ahol a legérzékenyebb, ugye. Több mint egy óráig tartott, míg kórházba, és morfiumhoz jutott, de szerencsére maradandó kár – a nyilvánvaló traumán túl – nem keletkezett, legalábbis Tatum nem sokkal később sikeresen utódot nemzett, kislánya 2013-ban született meg.

Horror level végtelen

Még Channing Tatum is olcsón megúszta Vic Morrow-hoz képest, aki nem élte túl visszatérésnek szánt Homályzóna-beli szereplését: az egyik jelenet borzalmas tragédiába fulladt, amikor egy helikopter lezuhant, pontosan rá Morrow-ra és két kisgyerekre. Mindhárman meghaltak, Morrow halála egészen horrorisztikus volt, erről bővebben a lenti videóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik