Ma három metróvonal találkozik a felszíni közlekedési csomópontként is létfontosságú, 1866 óta Deák Ferenc nevét viselő téren, a XIX. század utolsó éveiben azonban a most látható épületek közül még csak az egykor toronnyal is rendelkező evangélikus templom, illetve a hozzá kapcsolódó, gimnáziumot, múzeumot és paplakot tömörítő Insula Lutherana romantikus tömbje állt itt, a látképre a világvárossá váláshoz szükséges fejlesztések – így a Kisföldalatti megjelenése, vagy az egy-két szintes házak helyén hirtelen kinövő sok szintes bérpaloták is jókora hatással voltak.
Az európai kontinens első földalatti vasútjaként, illetve a világ első villamos hajtású metróvonalaként úttörő szerepet betöltő Millenniumi Földalatti Vasút volt azonban az, amivel a város az első lépést megtette a hirtelen modernizáció felé, a Deák Ferenc téren pedig egyenesen
Az 1894-ben megálmodott megállók a föld alatt néhány apróságtól eltekintve ugyanolyanok voltak – és ugyanolyanok ma is –, a felszínen azonban lehetőség nyílt arra, hogy szép építmények fogadják az utazni vágyókat.
A mai Vörösmarty (egykor Gizella) téren, a vonal egyik végállomásán a többi álló, vasvázra rögzített priogránit téglákkal borított, pirogránit lemezekkel fedett apró házakat a Szépművészeti Múzeumot, Műcsarnokot, illetve a Millennumi emlékművet is tervező Schickedanz Albert, valamint 1893-1903 közti társa, Herzog Fülöp Ferenc álmodta meg.
Művük azonban csak tizenöt évig díszítette a Dunához közeli teret, hiszen azt 1911-ben a Vörösmarty-emlékmű építésére hivatkozva nyom nélkül lebontották.
Ugyanilyen állt egyébként az Oktogonnál is, az azonban csak néhány hónappal tovább maradhatott a helyén, köszönhetően a modernizációs törekvéseknek, és annak, hogy a döntéshozók egyszerűen már csúnyának találták a “majolika kriptaként” aposztrofált épületeket:
Nem volt nagyobb szerencséje a Deák téren lévő, méreteiben jóval nagyobb épületnek sem: Brüggemann György kioszkkal egybeépített, lejárókat az oldalszárnyakba helyező, jókora, bádoggal fedett kupolát és cink-ornamentikát kapott épülete csak 1924-ig tudott ellenállni a korstílusok változásának:
A 102,2 négyzetméteres alapterületű épületbe lépve néhány évente más üzletet találhattak az arra járók – 1898-ban például a Reinisch testvérek élővirág csarnokát:
A többi állomás díszítése egy fokkal visszafogottabb volt a város szívében lévőknél, így a Hősök terénél, valamint öt másik állomáson ezzel – a New York-i metró mára eltűnt lejáróházait is megihlető – a szintén Brüggemann által tervezett darabbal találkozhattunk volna:
Ma a Kisföldalatti egyetlen állomása fest csak úgy a felszínen, ahogyan azt százhuszonegy éve a Székesfőváros megálmodta: az Opera, hiszen ott tervbe se vették a feltűnő fogadóépületek létrehozását, nehogy eltakarják az Ybl-féle Operaház, vagy a Lechner-féle Drechsler-palota (az épület Balettintézet néven vált ismertté) homlokzatának egyetlen darabkáját sem.
