Mindenki látja – a lakó, a vendéglátós, de bármelyik budapesti is –, hogy Belső-Erzsébetvárosban gáz van. Csak éppen a szórakozóhelyek nem értik, miért volna jobb a helyzet, ha egyik napról a másikra vonnák vissza az annyiszor emlegetett 9/2013-as rendeletet második számú mellékletét.
Ez mondja ki, hogy a VII. kerületben éjféltől reggel 6-ig nem tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, kivéve a Károly körút, a Király utca, az Erzsébet körút páratlan oldala és a Rákóczi út által határolt területeken. Azaz Belső-Erzsébetváros alig egy négyzetkilométeres területén lehet egész éjjel bulizni.
A fórumokon, csoportokban gyülekezők ezt a mellékletet semmisítenék meg. Egyre több civil kezdeményezés fékezné meg a bulinegyedet. De hogyan? A szórakozóhelyek összefogása sokat segíthet.
A problémát mindenki érzékeli, aki egyszer is végigsétált az elmúlt egy évben a Király utcán. Már csak az a kérdés, hogyan lehetne elkerülni a háborús állapotokat a kerületben. A témáról a Szimpla kommunikációs vezetőjét, és az Élő Erzsébetvárosért Egyesület munkatársát, Molnár Bencét kérdeztük. Szerinte ők éppen annyira élhetnek a kerületben, mint az itt lakók. „De pont ez a baj. Ez a kerület a vendéglátásból él, nekünk jogunk van itt üzletet nyitni, neki joga van itt élni, az viszont undorító, ami este folyik. És ez a borzasztó nagy ellentét feszül egymásnak egyre jobban.”
A Szimpla Kertben köt ki az órási tömeg nagy része, átlagosan 3000 ember naponta, és ez a szám a téli időszakban sem esik vissza jelentősen. Molnár elmondta, hogy nem a csendrendelet bevezetése a megoldás. Lehet, hogy gyors intézkedés, de semmiképpen sem megoldás.
Itt van a Szimplában 600 ember, a Fogas-Instantban ezer, és őket éjfélkor, amikor még nem fáradtak el, amikor van bennük még egy kis energia, még innának tovább, kiengednék az utcára, és azt mondanák, hogy záróra.
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Attól, hogy éjfélkor kötelezően bezárnának a szórakozóhelyek, holnaptól még nem jönnének kevesebben Budapestre.
Korlátokat kell szabni, hogy ne az terjedjen el a briteknél vagy a hollandoknál, hogy nálunk mindent lehet, Disneyland van. Ésszerű keretek közé kell szorítani a bulizást.
A Szimpla a közös felelősségvállalásban hisz, és nem abban, hogy egymásra kéne mutogatni, ki a felelős Belső-Erzsébetváros átalakulásáért, ahol nyaranta akár 200 ezren is megfordulhatnak egy hétvégén.
Láncreakcióban épült ki a legénybúcsú-iparág Budapesten, elszaporodtak a kocsmatúrák, azok a csoportok, amelyeknek a tagjai péntektől vasárnapig halálrészegek akarnak lenni. Van piacuk, ugyanis rengeteg kocsma ült rá a klasszikus itatásra. Molnár Bence szerint a Szimplából kikopott a legrosszabb réteg, a Wesselényi és Király szoktak át, ahol sok filléres felesező működik. Volt náluk is 3 éve focicsapat és legénybúcsú, de nem érte meg. A sört vették, de nem akarták, hogy a kisebbség legyen a többség kárára.
Nem lehet fasznak öltözve bejönni este 8 után. Mondjuk előtte se nagyon.
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Szeretnének egy szelektorrendszert kiépíteni, hogy legyen olyan emberük, aki a kinti sorban megmondja, hogy „te vagy te már sajnos nem jöhetsz vissza”. Esetleg pár pohár szóda után. Molnár Bence szerint a konfliktusmegelőzésen van a hangsúly, nem lehet valakit arra kötelezni, hogy fizesse ki a taxit, de rá lehet venni. Erre pedig emberekre van szükség.
A rég kihalt csendbohócok intézményét professzionálisabb szintre emelik. Úgy fél éve kezdtek el összeállni több szórakozóhellyel, és megalapították a Budapest éjjel csoportot, ami egy éjszakai polgármesteri, csr-rendszer, a belépett vendéglátósok tartják el, hogy a kerületben rend legyen. Többek között a Szimpla, a Grund, a Fogas-Instant, a Budapest Park és több VIII. kerületi hely is csatlakozott.
Etikusan és felelősségteljesen kell működniük a szórakozóhelyeknek. Nem teheted meg azt, hogy halálra itatod a vendégeidet, majd így kitolod őket az ajtón az utcára, és onnantól kezdve legyen ez a közterületesek gondja.
– mondta Molnár.
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Az a cél, hogy minél többen legyenek, és bár nem hatósági szervről van szó, lenne hatósági beágyazottsága. Az önkormányzattal, rendőrséggel együttműködve szeretnék, ha Belső-Erzsébetváros élhetőbb lenne.
Azt Molnár Bence is elismerte, hogy nagyon rossz világ lenne, ha kiürülne a kerület, és átvenné a teljes irányítást az Airbnb. Belső-Erzsébetváros mindig a vendéglátásból élt, csak meg kell oldani, hogyan szenvedjen minél kevesebbet az utca. Akár nagyobb kukákat kéne kihelyezni, ami elbírja a tömeget. Így talán nem landolna minden szombat reggel egy kép a Facebook-csoportokban arról, hogy hogyan néz ki a Wesselényi utca.
A Budapest éjjel éppen abban a fázisban tart, hogy tagok kommunikációs anyagokat dolgoznak ki, hogy az ideérkező turisták akár már a repülőn megtudják, mit szabad és mit nem.
Ha ki lenne írva minden sarokra, hogy ha az utcára pisilsz, az bünti, és egyébként a hálózatban résztvevő szórakozóhelyek tanúsítványában benne van, hogy bármikor használhatod a vécéjüket, még egy sört se kell meginnod, az máris egy csomót tud lendíteni a megoldáson.
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
A Budapest éjjel hálózata első körben a mellékhelyiségekre koncentrálna. Mindegyiküknél ingyen lehet pisilni, de több közvécét is felállítanának. Molnár Bence úgy fogalmazott, hogy a bulinegyed gyakorlatilag egy fesztivál – főleg nyáron –, eszerint is kell kezelni. A legforgalmasabb időszakokban például egészségügyi sátrakat állítanának fel.
Tisztában vannak fele, hogy a program nagy rendőrségi jelenlétet kíván, a hatóságok határozott fellépésére is szükség van. Diszpécseri szolgálatot alakítanának ki, hogy hozzájuk érkezzenek a lakossági bejelentések, és ők tudjanak azonnal intézkedni, vagy az illetékes szervnek szólni. Mediációval tartanák kordában a elszabadult területeket, és szeretnék, ha fél év múlva már lenne eredménye a most indított programnak. Évek alatt pedig akár felszívódhatna a bulinegyedes, legénybúcsús problémák többsége.
Molnár Bence azt szeretné elérni, hogy a hazaérkező britek azt meséljék otthon, hogy
Budapest már nem olyan, mint volt, amikor mindent lehetett, de azért még mindig kurva jó. Nem kell ahhoz hülyének lenni, hogy jól érezd magad.