Ahogy sejteni lehetett, Enyedi Ildikó filmje díjat hozott el a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról, amelynek végül a fődíját: az Arany Medvét is megkapta. A Testről és lélekrőlt már múlt hét óta méltatják a külföldi kritikusok, nem véletlenül. A melankolikus de mégis mosolyogtató vágóhídon játszódó történetben a béna bal karú pénzügyi igazgató, Endre és az autisztikus jegyeket mutató minőségellenőr, Mária egymásra talál, olyan 21. századi mese, amely sokakkal megesett már.
Nyilván nem az a része a sztorinak, amikor a két főszereplő ugyanazt álmodja, s szarvasként, illetve ünőként a havas erdőben baktatnak és húsos levelek iránt kutakodnak, hanem azok a mélyen emberi dolgok, amik annyira jellemzőek sokunkra: nem merünk kezdeményezni, mert félünk magunktól, a visszautasítástól, az elköteleződéstől, a csalódástól és inkább tétlenek maradunk, hogy ne sérüljünk. Azonban a szerelmi történetek mézédes, rózsaszín giccsétől ne tartson senki, ebben a filmben szó sincs gejl romantikázásról és mélyegzisztencialista tépelődésről sem. Enyedi olyan világot teremtett, amely hétköznapibb már nem is lehetne, a vágóhidak brutalitása mellé csempészte be a két főszereplőt, s olyan szintén valós karaktereket rakott melléjük, akik semennyire sem lógnak ki a sztoriból.
Enyedi nagyon sokszor kihangsúlyozta, amikor a Testről és lélekről beszélt, hogy nem akar semmilyen rendezői flikk-flakkot a filmjébe tenni, egyszerűen két ember kapcsolatát bemutatni, viszont a forgatókönyvben van fantázia bőven. A Testről és lélekről nemcsak címében hordoz ellenpólusokat, végig kontrasztokkal dolgozik: álom – ébrenlét, elhallgatott szavak – tettek, nappal – éjszaka, élet – halál, humor – tragikum. Végletek, amik az emberi életet hétköznapivá teszik, s pont ez az átlagosság adja a film szívét is – mélyen emberi.
A Testről és lélekről talán már túlságosan is szép akar lenni, gyönyörűek a közelik, a tükröződő felületek, a vágóhíd brutalitása is pazar, az álomjelenetek tényleg álomszerűek a szarvasokkal, a főszereplő Borbély Alexandra nagy kerek szemei pedig jóval többet mesélnek, mint amennyit elmond verbálisan. Enyedi kiválóan válogatta színészeit, a mellékszerepekben is remek színészek tűnnek fel, és van jelenlétük, cselekményárnyaló pozíciójuk. Rávenni például a 89 éves Békés Italát hogy üljön egy széken, és a kérdésre, hogy mit csinál álmában, rávágja, hogy “Mit, hát baszok!” – külön zseniális..
Didaktikusság mentesen olyan témákról is beszél, amikről vagy karikaturisztikusan vagy sehogy nem mesél a magyar film, jelzésértékűen, finoman másznak elő olyan kérdéskörök, mint az autizmus, a női szexualitás, a munkahelyi bullying.
A Testről és lélekről a legvalószerűtlenebb helyeken kialakuló emberi kapcsolatokat vizsgálja, meglepő fordulatok nélkül, mégis eszközgazdagon. Távol áll a sírva röhögős vígjátékoktól, de a mély drámai alkotásoktól is, mégis olyan film, amire érdemes jegyet váltani. Március 2-tól már a hazai mozikban is lehetséges.
