A rohamosan növekvő méretű európai nagyvárosok képéhez hozzátartoztak az utcákon elszórva megtalálható árúbódék, melyek szép lassan Magyarországra is begyűrűztek. A székesfőváros 1912-ben írt ki tervpályázatot a bódék tervezésére, melyet olyan nagyra becsült építészek értékeltek, mint a Budavári Palotát átépítő Hauszmann Alajos, Wellisch Alfréd, Jánszky Béla, vagy épp Kismarty-Lechner Jenő.
A beérkezett pályaművekből végül összeállt egy tízes lista, melyek közül egy sem valósult meg, de az ezen a Fortepan gyűjteményét képező, 1930-ban a Nyugati (Berlini) térről készített felvételen látható modell a munkák legjobb részeit vegyítette:
A pályázaton résztvevő munkák legjobbjait látva azonban képet kaphatunk arról a formakincsről, ami akár 2017 Budapestjén is viszaköszönhetne – feltéve, ha lenne még igényünk a nyomtatott napilapokra, vagy a mindenféle holmit kínáló trafikokra.
Tőry Emil és Pogány Móric
Rerrich Béla
Vágó József
Kiss László és Gerstenberger Ágost
Bihari Imre
Sajnos a második világháború ezeket is elintézte, a Rákosi- és Kádár-korszakban pedig nem állították vissza őket, de helyettük modern, könnyűszerkezetes, így egyszerűen mozgatható, változatos formatervű csodák sorra nőttek ki az utcákon és tereken.
A sokak által gyűlölt, a sokak által – tévesen – szocreálnak bélyegzett pavilonok azóta persze nyomtalanul eltűntek, helyettük pedig a hírlapárusítás jogát 2002-től kézben tartó Lapker csinos pavilonjai jelentek meg, de a nyomtatott újságok kora már évek óta leáldozóban van – hiszen helyüket átvették az internetes lapok –, így ma már nem igazán találkozhatunk utcai hírlapárus standokkal.
Kár értük, pedig ezek minden bizonnyal jót tennének a városképnek.
