Kultúra

Meghalt Az ördögűző írója

William Peter Blatty 89 éves volt.

Elhunyt William Peter Blatty amerikai író, forgatókönyvíró és producer, akinek legismertebb alkotása az 1971-es Az ördögűző (The Exorcist) című regény volt, amelyből két évvel később az ő forgatókönyve alapján készített mára klasszikussá vált horrorfilmet a kiváló rendező, William Friedkin. Blatty és Friedkin évtizedeken át jó barátságot ápoltak, az író halálhírét is a direktor jelentette be a Twitteren:

Tegnap eltávozott kedves barátom és testvérem, Az ördögűzőt megalkotó William Peter Blatty.

Blatty 1928-ban született New York városában és íróként 1959-ben mutatkozott be a Which Way to Mecca, Jack? művével. Ezt követte a John Goldfarb, Please Come Home (1963), az I, Billy Shakespeare! 1965), a Twinkle, Twinkle, “Killer” Kane (1966) majd a számára a világhírnevet is meghozó The Exorcist (1971). Haláláig még féltucat könyvet adott ki, köztük a The Ninth Configuration (1978) a Legion (1983), az Elsewhere (2009) és a Crazy (2010) című regényt.

Forgatókönyvíróként a ’60-as évek eső felében kezdett el dolgozni. Az évtizedek során olyan hollywoodi produkcióknak írta ő a sztoriját, mint a Nyomoz a vőlegény, a Felügyelő életveszélyben, Mit csináltál a háborúban, papa?, Gunn, A nagy bankrablás, Az omega ember és A kilencedik alakzat. Az instant klasszikussá vált Az ördögűző mellett annak kevésbé sikeres folytatásai közül Az ördögűző 3, Az ördögűző: A kezdet és a tavaly indult Az ördögűző című tévés feldolgozás szkriptje is az ő nevéhez fűződik.

Az ördögűző filmváltozatát nemcsak írta, de producerálta is Blatty, aki 1974-ben megkapta előbb a legjobb forgatókönyvért és a legjobb filmért járó Golden Globe-ot, majd a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat is (horrorját a legjobb film Oscarra is jelölték, de arról végül lemaradt). Ezek mellett pályafutása során még tucatnyi díjat nyert, köztük 1981-ben ismét Arany Glóbuszt, melyet A kilencedik alakzat forgatókönyvéért vehetett át.

Forrás: Indiewire

Ajánlott videó

Olvasói sztorik