A Deák Ferenc teret a Nyugati térrel összekötő Bajcsy-Zsilinszky úton számos szép épület sorakozik, így az Alpár Ignác által tervezett Anker-palota, vagy épp a keleti oldalát az utca felé mutató, kalandos történetű Szent István-bazilika, de az utca számos olyan épületet is rejt, melyek felett első pillantásra egyszerűen átsiklik a szemünk – a rég nem felújított homlokzat szomorúsága, vagy épp a figyelmünket elvonó más tényezők miatt.
Mai célpontunk mindkét feltételnek eleget tesz, hiszen a Bajcsy-Zsilinszky utcát a Jókai utcával összekötő Meiszner-ház, melyet legutóbb 1980-1981-ben, az utca házainak sortatarozása során szabadítottak meg az évtizedek alatt rárakódott kosztól, javították ki a hibáit (és kenték be a fővárosi házakat mérgező kőporos vakolattal), bár a ház ettől még nem vált feltűnőbbé, hiszen az akkor még Marx térnek nevezett Nyugati tér felett ugyanebben az évben készült el a városi legendákkal övezett felüljáró (Wellner Péter, 1979-1980 – az ő munkája a tíz évvel ezelőtt átadott kőröshegyi völgyhíd is!), ami bizony amellett, hogy kitakarja az épület felét, és árnyékba is borítja azt, még a figyelmet is elvonja róla.
A négyemeletes ház helyét 1861-ben egy Unger Gyula és Ébener János megrendelésére épült gazdasági gépgyár foglalta el, melynek terveit Hild Károly szignózta.
A város fejlődése, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagykörút kiépítése azonban ezt a gyárat, illetve a környéken lévő sörcsarnokokat, gőzmalmokat, valamint a mai Vígszínház mögött fekvő szegénytelepet, a Suhajdát is elmosta, helyükön pedig díszes bérházak nőttek ki a földből.
Az üressé vált telket, illetve a Jókai úttal való összeköttetést biztosító szomszédját az Andrássy úton és a Teréz körúton már óriási bérpalotákkal (Andrássy út 8., Feszty Adolf, 1881;Teréz körút 1/A-1/C., Schmahl Henrik, 1886) büszkélkedő, bankárként, földbirtokosként, a selypi cukorgyár alapítójaként és terménykereskedőként is ismert Schossberger Henrik vásárolta meg, majd felkérte az Izabella úti Lindenbaum-házakat is megálmodó, 1895-től közös irodát fenntartó Weinréb Fülöp-Spiegel Frigyes építészpárost, hogy tervezzen számára egy átjáróházat, ami üzletházként és bérházként is helytállhat majd a megállíthatatlanul fejlődő város két fontos útja, a kissé akadozva épülő Nagykörút (ami akár egy óriási csatorna is lehetne, ha a hajmeresztő tervek egyike válik valóra) és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál.
A páros ebben az esetben is fantasztikus, korát évekkel megelőző tervekkel állt elő, hiszen a magyar szecesszió nagy építészei ilyenkor még csak a szárnyaikat bontogatták, színpompás műveik pedig (az 1893-1896 közt épült, Lechner Ödön tervezte Iparművészeti Múzeum kivételével) még rajzasztalon sem léteztek.
A három fedett udvarral rendelkező házat mindkét homlokzata Budapest legszebbjei közé emeli, hiszen a Bajcsy-Zsilinszky útra néző oldalon a Kereskedelem (Commercium), Mercurius szárnyas-kígyós botját és kereskedőhajó modelljét tartó nőalakjával, valamint az Ipar (Industria) kovácsleány képében megjelenő, üllővel és kalapáccsal ábrázolt allegóriájával találkozhatunk. A gazdag, szecesszióra jellemző növény- és szalagdíszek, valamint almafaágak közt is találunk további jeleket, így fogaskereket kalapáccsal, egybeépített horgonyt, hajókötelet és mérleget, sőt, az első emelet tengeri hullámokat imitáló erkélykorlátja is a kereskedelmi hajózást juttathatja eszünkbe:
A Jókai utcai oldalon alakok ugyan nincsenek, de észrevehetjük a Bibliából ismert oroszlánt és sast, valamint az ipart és kereskedelmet szimbolizáló, kalapáccsal ábrázolt kereket és mérleget vehetjük szemügyre, növényi díszekként pedig búzakalászok kötegeit, életfát és pálmaágat láthatunk.
A belső tér a homlokzatoknál jóval visszafogottabb, így az udvarokat összekötő folyosók, valamint azok lépcsőházai ma teljesen dísztelenek, korlátjuk egyszerű, sőt, a két, sötétbe burkolózó két főlépcsőházból is csak a szép ívű kovácsoltvas korlátok, illetve a Bajcsy-Zsilinszky úti oldal emeleti fordulóinak faborítása érdemelnek említést.
A különböző szintek függőfolyosóin sétálva más, az ablakokat díszítő domborművel találkozhatunk: búzakalászok kötegeivel, a nappal, illetve virágmintával, de néhol a lépcsőházakba vezető ajtók üvegablakai is túlélték az elmúlt százhúsz évet:
A ma a Nyugati Átjáró Üzletháznak otthont adó, fedett udvarok alatt futó átjáró egykor áruraktáraknak, illetve egy, a harmincas évek derekán történt átalakításnak köszönhetően garázsnak adott helyet.
Az utcára néző ablakok mögött négyszobás, cselédszobával is rendelkező nagypolgári lakások húzódtak, míg a belső szárnyakban háromszobás, cselédszoba nélküli otthonok várták a lakókat.
A homlokzatok ma dísztelenek, de százhúsz évvel ezelőtt, az épület átadásakor azok különböző színekben pompáztak – épp úgy, mint az ugyanebben az évben befejezett, korábban már említett Lindenbaum-házaknál (VII. Izabella utca 94-96.). Az épülettel foglalkozó, korábbi cikkünkben jól látható a már felújított 94., illetve a feltámadásra váró 96. képe, ezek ismeretében pedig lehet némi támpontunk a Meiszner-ház egykori színeiről is, melyek a páros határtalan kreativitással megáldott, művészi vénájú tagja, Spiegel Frigyes fejéből pattantak ki. Spiegel igen fontosnak tartotta a színek használatát, a Lindenbaum-házak kapcsán így írt erről:
A második világháború utáni években egy egész sornyi fura nevű gyár irodája működött itt, így az 1949-ben államosított Wohanka és Társa utóda gépgyáré (ami voltaképp ugyanaz volt, mint a Középipari Szivattyugyárak Jóvátételi Egyesülése), a Magyar Fa- és Gyermekjátékárugyáré, a Szabolcs vármegyei népi szövetkezetek központjáé, de üzletekből sem volt hiány, így ide költözött be a a Hutter és Schrantz Magyar Szita-, Lakatosáru és Fémbutorgyár városi üzlete, valamint a Faáruértékesítő Vállalat parafaüzlete is.
Ugyanezekben az években élt itt a XX. századi magyar zene hagyományos utakon járó ágának egyik legjelesebb képviselőjével nevében osztozó Weiner Leó vas- és fémnagykereskedő, Lóránt Leó, a Kispesti Selyemszövőgyár Schiel Testvérek Rt. disponense (gyári üzletének vezetője) főnöke, Gáti Ferenc cégvezető, dr. Hegyi Gyula ügyvéd, Hegyi Anna Éva szoprán énekesnő, valamint testvére, az ötvenes évek legragyogóbb operatőre, a Kossuth-díjjal is elismert Hegyi Barnabás is.
A nyolcvanas években itt működött a Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat 85. számú csavarszaküzlete, valamint a MÜÁRT egyik kiskereskedelmi boltja is. Annyi biztos, hogy füldugót itt például lehetett kapni, ellentétben Péccsel, szóval harmincöt évvel ezelőtt az éjszakai zajok miatt aludni képtelen pécsieknek több, mint kétszáz kilométert kellett utazniuk, egyetlen pár füldugó miatt:
A kilencvenes évek derekán itt működött a Budapest Week nevű, egykor Budapesten megforduló repüőgépeken olvasható lap szerkesztősége, ami bizony állítólag nem épp szép színben festette le a magyarságot, bár erről mi nem vagyunk egészen meggyőződve:
A házat belső állapota ma mindenképp az átlag fölé emeli, de homlokzatain sincs nyoma könnyen végzetessé váló sebeknek. Teljes átjárójában a Nyugati Átjáró Üzletház működik, az épület pedig kerületi védettség alatt áll.
