Kultúra

Ismét rendező nélkül maradt a Flash-mozi

Valami nagyon nincs rendben a Warner Bros. háza táján, mert ez már nem az első eset.

Újabb fejezetéhez érkezett a “Warner Bros. kontra szófogadatlan rendezők” című történet, amely röviden abban merül ki, hogy a stúdióóriás rendszerint kiválaszt valakit az egyik szuperhősmozija levezénylésére, majd néhány hónappal később a direktor fogja magát és “kreatív nézetkülönbségek” miatt lelép.

Így történt ez korábban az immár hamarosan elkészülő Csodanő esetében is (ott tavaly Michelle MacLaren állt fel a rendezői székből és a helyé utóbb Patty Jenkins foglalta el) és így történt ez most is, ugyanis a Flash, azaz a Villám filmjének élére júniusban kinevezett Rick Famuyiwa váratlanul bejelentette, hogy szakít a produkcióval – jelentette a Deadline.

Rick Famuyiwának négy hónap után feltehetően elege lett a Warner Bros. fejeseiből. Fotó: Omnifeed.com
Rick Famuyiwának négy hónap után feltehetően elege lett a Warner Bros. fejeseiből. Fotó: Omnifeed.com

A vicc a egészben az, hogy a többek között a Hip-hop szerelem és a Kábszer című filmeket jegyző Famuyiwa már nem az első rendező volt a Flash-mozi beindításának kínkeserves históriájában, hiszen őt az év elején lelécelt Seth Grahame-Smith helyére szerződtették.

A rossz nyelvek szerint ezek a gyakori “kreatív nézetkülönbségek” azt takarják, hogy a kiválasztott direktoroknál betelik a pohár, mert nem hajlandóak a saját elképzeléseiket félredobni és szolgalelkű módon a stúdió utasításai szerint rendezni a produkciókat.

A már a Villám szerepében futólag a Batman Superman ellen – Az igazság hajnalában is feltűnő Ezra Miller főszereplésével készülő The Flash jelenleg már az előkészületi fázisban mozog, azonban Famuyiwa dobbantásának következtében immár borítékolható, hogy csúszni fog a film forgatása és ezáltal a 2018 márciusára tervezett bemutatója is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik