A fene se gondolta volna januárban, hogy szomorú apropóból kell majd összegyűlniük Budapest Bud Spencer-fanjainak a Corvin Moziba. Ahhoz már nem kellett fenének lenni, hogy az ember előre láthassa: a jegyeket hamar elkapkodják majd és százak akarnak bejutni, hogy filmvásznon nézhessék meg a Kincs, ami nincset. Márpedig ez történt, mivel tető alá hozták a Bud Spencer – Terence Hill Filmünnepet a Corvinban.
Volt itt minden, ami a fullos rajongónak kell: lehetett fotózkodni életnagyságú Spencer-papírbábuval, lehetett budspenceres pólót, sapkát, kitűzőt vásárolni, a kávézóban hagymás babot, és ezzel megpakolt hamburgert készítettek, a témába vágó képzőművészeti kiállítást rendeztek, de persze az igazi élmény a nagy filmklasszikusok mozivásznon való megtekintése volt.
Egész nap pörögtek a filmek, két és fél óránként indították az újabb remekműveket. 11-től a Bűnvadászokkal kezdtek, majd sorban jött az És megint dühbe jövünk, a Kincs, ami nincs, a Nyomás utána! és a Nincs kettő négy nélkül. Persze nem maradtak el az előre beharangozott, de azért egy vérbeli rajongónak meglepetéssel felérő programok sem.
Az este egyik fénypontja volt, amikor lejátszották a spanyolországi Almeriában filmet forgató (ezért a filmünnepen megjelenni nem tudó) Terence Hill üzenetét. Hill egy chopper motoron ülve anekdotázott arról, hogyan ismerkedett meg Spencerrel – épp Almeriában – és milyen közös verekedős vagy épp lovas jelenetek maradtak meg benne.
Külön vicces volt, amikor Spencer (mondjuk végre ki az igazi nevét is: Carlo Pedersoli) lovakhoz fűződő viszonyáról mesélt. Azt regélte, hogy egy forgatáson Spencer meg volt győződve róla, hogy a lova pikkel rá, de senki sem hitt neki. Aztán amikor felült a nyeregbe, a ló egyszerűen hasra vágta magát alatta. Spencer igazolva látta magát, Hill szerint pedig színésztársa egyszerűen túl nagydarab volt az állatnak. Ilyen sztorikat mesélt Hill, majd közölte, lova már nincs, csak motorja, beindította, és elhajtott vele.
De ezzel persze nem volt vége, ugyanis egy óriási ikon óriási édesgyermeke is megjelent a nemrég még ’56-os megemlékezésektől hangos Corvin közben. (Apropó, múlt: a vízilabda atyaúristene, Kárpáti György is megjelent egy videó erejéig, ahol az egykor szintén vízipólózó Carlo Pedersolival való római találkozását idézték fel.)
Eleget szóltak a fanfárok: Giuseppe Pedersoli, Bud Spencer fia volt az illető, aki az utolsó előtti film után ugrott be a moziba. Ekkor, este 8 óra felé lehetett vele dedikáltatni mindent, posztert, pólót, miegymást, a mozi előterében. Az ifjabb Pedersoli nekünk is büszkén pózolt elhunyt édesapja büsztjével.
A rajongók meg tömött sorokban álltak, hogy bármit aláírassanak a nagy ikon utódjával. Ezt a fura kettősséget érezni lehetett végig: minden fan Giuseppe Pedersoliban akarta meglátni édesapját, aminek Pedersoli büszkén megfelelt, de mégis fura volt látni, hogy olyan dolgokért rajongják körbe, amiket nem ő vitt véghez.
Giuseppe Pedersoli amúgy egy rövid hármas beszélgetésen, mintegy interjún is részt vett a Nincs kettő négy nélkül vetítése előtt a legnagyobb teremben. Kapott pár rutinkérdést és két nagy felállva tapsolást (meg némi ajándékot), örült is nagyon a budapesti kiruccanásának (aminek keretében az apjáról készült freskót is meglátogatta korábban).
A Filmünnep összességében jól sikerült, maximum az lehetett zavaró, hogy a sok résztvevő miatt a filmek közti rövid, 15-20 perces szünetekben alig volt esély popcornt vagy hagymás babot szerezni. Mindenesetre aki kimaradt, az se maradt le, pár hetente újabb Bud Spencer filmeket fognak mostantól újra visszahozni a mozikba, egészen februárig. November 3-án nyitja a sort a Bűnvadászok.
