Izgalmas volt az elmúlt hét annak, aki tűkön ülve várja, hogy mikor hódítja meg az ember a Marsot. (Értsd: mikor teszi le a lábát rajta, és jön is haza élve.) Először is lezárult az egyéves szimuláció, melynek résztvevői kipróbálták, milyen érzés összezárva élni hatodmagukkal egy sátorban. (Olyan komolyan vették, hogy szkafandert húztak, amikor kimozdultak.) Az eredmény: kibírható. Másodszor pedig hivatalos: másfél év múlva küldi a NASA az InSight küldetés szondáját, amely annyira high-tech, hogy egész a bolygó magjáig feltérképezi majd, mi folyik a felszín alatt, anélkül, hogy megkarcolná a Marsot. Bónusz: felkészül Kína.
Ha így folytatjuk, pár éven belül tényleg emberek járnak (sőt: laknak) majd a Marson, amely persze nagy lépés lesz az emberiségnek, a bolygó viszont ezáltal veszít majd rejtélyes, baljós imidzséből, ez pedig kész tragédia lesz Hollywoodban. Hogy miért? Hát azért, mert a filmgyár egészen az utóbbi évekig arra használta szegény vörös bolygót, hogy a legképtelenebb és legidiótább történetek díszletévé tegye. Teljesen mindegy, hogy ötven éve mindenki tudja, hogy a Marson nincs élet, a filmekben bármi megtörténhet: összeesküvések, idegen civilizációk, terraformálás, zombik, ufók és
Most, hogy az elmúlt hetek-hónapok híreivel, illetve a – amennyire ez Hollywoodban lehetséges – tudományosan megalapozott Mentőexpedíció című regénnyel és filmmel a hülye Mars-filmek korszaka leáldozóban van, ideje visszatekintenünk, miket fantáziáltak össze az írók a bolygóval kapcsolatban. Nem teljes, de azért mégis reprezentatív listánk következik az elmúlt huszonöt év filmjeiből. Alufóliasisakot felvenni, elvárásokat félretenni, indulunk!
Az emlékmás (1990)
Természetesen az eredeti Paul Verhoeven-féle adaptációról beszélünk Arnold Schwarzeneggerrel, nem az újabbról, amely egyrészt rossz, másrészt köze sincs a Marshoz. Ahhoz képest, hogy egy okos Philip K. Dick novellából készült buta (de legalább ironikusan buta) akciófilmről van szó, az Emlékmás szuper: Schwarzeneggernek összekuszálják az emlékeit, minek hatására rájön, hogy ő szuperkém, elmegy a Marsra, halomra öli a helyi szegény mutánsokat kizsákmányoló gonosz cég katonáit, majd szó szerint a saját kezével terraformálja a bolygót, még mielőtt szétdurranna a feje. Hülyén hangzik? Az is. Az egész csak egy álom volt? Lehet! Érdemes megnézni? Mindenképp!
Menőség: 10/10
Komolyan vehetőség: 10/2
Támad a Mars! (1996)
Tim Burton sztárokkal telepakolt filmje hatalmas bukta volt, például azért, mert szinte egy időben mutatták be a Függetlenség napjával, és azért is, mert a kilencvenes években a retró és az irónia ismeretlen fogalmak voltak a fősodorbeli hollywoodi filmekben, minden hangos volt, szájbarágós, és mindenki halálosan komolyan vette magát. A nézők nem értették, mit akar tőlük ez a stílusos, 50-es évekből kölcsönzött klisékkel telepakolt B-filmparódia. Így lett a Támad a Mars! méltatlanul alulértékelt, elfeledett film, amely körül még kultusz sem igen alakult, pedig megérdemelné.
Menőség: 10/8
Komolyan vehetőség: 10/6 (Miért? Be tudod bizonyítani, hogy nem élnek a Marsban gonosz ufók, akik lézerfegyverrel foglalnák el a Földet és csak a max. hangerőn üvöltetett jódli győzi le őket? Naná, hogy nem tudod!)
A vörös bolygó, A Mars szelleme, A Mars-mentőakció
Nem tudni, mi történt az ezredforduló környékén, de úgy jöttek a marsos filmek, mintha kvótát írt volna elő a gonosz producerkartell. Olyan is nézni őket. Az első három, ami az eszembe jutott, meg is érdemli, hogy egy kalap alá vegyük őket. Csak gyorsan: A vörös bolygó arról szól, hogy egy csapat kutató és egy talpraesett szerelő a bolygó felszínén reked, és kiderítik, hogy
Majdnem mindenki meghal, Val Kilmer és Carrie-Ann Moss hazamegy.
A Mars-mentőakció egy önmagát teljesen komolyan vevő, űrutazós-idegencivilizációs szerelmi dráma, rendkívül látványos, ám az avas, unalmas tempó és az amúgy nagyszerű rendező Brian De Palma pátoszos stílusa hazavágja: nagyon szeretett volna az új 2001: Űrodüsszeia lenni és nagyon nem lett az.
A Mars szelleme pedig konkrétan a legrosszabb film, aminek köze van a bolygóhoz, annak ellenére, hogy a horrorlegenda John Carpenter rendezte. Rendőrkülönítmény érkezik egy bányásztelepre, hogy begyűjtse a többszörös gyilkos Ice Cube-ot, ám ez nem egyszerű, mert a lakosság között
és ez nem valami vicces leegyszerűsítés, hanem konkrétan ez történik. Az igazi baj az, hogy ez szórakoztató is lehetne, de nem az, egyszerűen kínos. Carpenter konkrétan elkészítette a filmtörténet legkevesebb feszültséget tartalmazó horrorfilmjét, nem veszítünk semmit, ha úgy nézzük meg, hogy csak tízpercenként pillantunk rá a képernyőre, ami persze önmagában is teljesítmény.
Menőség, komolyan vehetőség: 10/1, ameddig a szem ellát.
John Carter (2012)
Sokat elmond, hogy 1912-ben még inkább tudományos fantasztikum, mint mesealapanyag volt az, hogy a Marson nálunk sokkal magasabb humanoid lények élnek szörnyű elnyomásban, akiken csak egy polgárháborús veterán, a címbéli főhős segíthet. A reménytelenül elavult “irodalmi” alapanyag ellenére a John Carter egy tisztességesen összerakott, izgalmas mesefilm, semmivel sem rosszabb, mint mondjuk a szintén Disney-produkció, A Karib-tenger kalózai, a nagy sztárok hiánya, a hatalmasra duzzadt költségvetés és a semmitmondó cím miatt mégis bukás lett. Nincs igazság a Földön és ezek szerint a Marson sem.
Menőség: 10/6
Komolyan vehetőség: 10/0
Mars: az utolsó napok (2013)
Ír rendező, nemzetközi stáb, nagyszerű színészek (A-listás sztárok nélkül), szintén nagyszerű novella mint alapanyag és Max Richter zenéje – konkrétan bűncselekmény, hogy ebből rossz film született. A Mars üres díszlet, a tudományos maszlag pedig sablonos fertőzéses-zombis horrorfilmet takargat, sikertelenül, John Carpenter és Geroge A. Romero összes kliséjével; a végső tanulság az, hogy az ember kegyetlenebb, mint bármelyik vírus, az ennél is végsőbb tanulság pedig, hogy nem kell erőltetni ezt a műfajt a Marson.
Menőség, komolyan vehetőség: 10/2
Mentőexpedíció (2015)
Na végre egy science fiction, amelyben a science tényleg science, a fiction pedig, ha nem is katartikus, de ügyesen szerkesztett és elmesélt. Emberi történet magányról, pánikról, arról, hogy a legkomolyabb életveszélyben is érdemes kiröhögni magunkat, és arról, hogy meg lehet enni azt a krumplit akkor is, ha a saját kakánkban termesztjük. A Mars pedig végre olyan, amilyennek lennie kell: nem vörösre festett kősivatag a Közel-Keletről, hanem furcsa, hipnotikus, túlvilági. Arról nem is beszélve, hogy nálam okosabb emberek szerint az egész így, ahogy van megtörténhet.
Menőség: 10/6
Komolyan vehetőség: 10/8
The Space Between Us (megjelenés előtt)
Inkább romantikus dráma, mint sci-fi, de az biztos, hogy nem akcióhorror, hálistennek. A film egy a Marson született fiúról szól majd, aki kamaszként visszatér a Földre, ám a szíve nem bírja az itteni gravitációt.
Megkomolyodtunk így a végére, de ez alighanem jól van így.
