Kultúra

Vagyonokat fizettetne az aurorai mészárlás túlélőivel a mozilánc, bojkott indul

2012. július 20-án egy fegyveres férfi a coloradói Aurora egyik mozijában tüzet nyitott A Sötét Lovag - Felemelkedés című Batman-film nézőire. Tizenkét ember meghalt, hetven megsebesült, a támadót elfogták. Az ügy azonban még mindig nem zárult le.

Bojkottra hívó posztok lepték el a közösségi médiát #BoycottCinemark hashtaggel, miután az Államok harmadik legnagyobb mozifranchise-a, a Cinemark hálózat 700 ezer dollárt, azaz mintegy 200 millió forintot hajtana be a 2012-ben történt aurorai mészárlás érintettjeivel. Ez az összeg gyakorlatilag a jogi eljárás költségeiből tevődik össze, a perben az áldozatok családtagjai és a túlélők a mozilánc felelősségét szerették volna bizonyítani, sikertelenül: a Cinemark ez év júniusában nyerte meg a pert, a bíróság szerint ugyanis nem tehetők felelőssé a tragédiáért.

A jogrendszer a nyertes félnek megengedi, hogy ilyen esetekben a vesztes félen követelje a perköltségeket – a Cinemark hálózat élt is a lehetőséggel, a költségek megfizetésére szólítva fel a túlélőket és az áldozatok családtagjait, ami komoly felháborodást váltott ki az országban, sokan ízléstelennek tartják a lépést, és a mozihálózat bojkottjára szólítanak fel. Gavin Newsom kaliforniai alkormányzó a Twitteren ítélte el a Cinemark húzását.

A közösségi médiában terjedő botrány természetesen elérte a mainstream médiát is, azóta számos híroldal felkapta az esetet. Nem csoda: aligha várható szimpátia egy olyan esetben, ahol egy üzleti vállalkozás dollárszázezreket követel gyászoló családoktól. Pláne, hogy igen rossz PR-érzékről téve tanúbizonyságot, a Cinemark nem sokkal az után nyújtotta be követelését, hogy nyilvánosságra kerültek a hálózat negyedéves mérlege, mely 704,9 millió dolláros bevételről számol be.

A bíróság májusban döntött úgy, hogy nem lehet a Cinemarkra bizonyítani az ellene felhozott vádakat, miszerint a hálózat nem tudott kellő fokú biztonságot nyújtani nézőinek, annak ellenére, hogy nem sokkal a támadás előtt a Nemzetbiztonsági Szolgálat felhívta a köz figyelmét arra, hogy a mozik terrortámadások célpontjai lehetnek. A lövöldözésben tizenketten haltak meg, köztük egy hatéves kislány és további hetvenen megsérültek.

Forrás: Deadline

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik