ŐSZINTE MEGBÁNÁS
Béla bá beírta az üzenőmbe, kedves asszonyom, az ön fia tiszteletlenül beszélt oktatójával, ezért megintem, mondjuk tényleg megintett, olyan erős intő volt, hogy beestem a padba, aztán meg kiestem belőle. A tiszteletlenség nem igaz, a legnagyobb tisztelettel mondtam, hogy a Béla bá egy dagadt állat, ki ne tisztelné, amikor száz kiló, a jobb keze meg legendásan erős. Kicsit túl hangosan mondtam, visszhangzott a teremben, mert csend lett hirtelen, angyal szállt el felettünk, ahogy a nagyi szokta suttogni. Százkilós angyal, félelmetes jobb kézzel.
Béla bá azt akarta, hogy ismételjem meg, és mérges lett, amikor tényleg megismételtem, hogy Béla bá egy dagadt állat, és megtapasztaltam, hogy Béla bá bal keze sem ügyetlen azért. Ha nem ismétlem meg, akkor azért lett volna mérges, mert nem fogadtam szót neki, és durr a bal kéz. A testi fenyítés nem vezet sehová, ezért modern korunkban nem is létezik, ilyennel ne próbáljunk jönni a dirinek, mert rögtön lebukunk, nyilván összevissza hazudozunk.
A legőszintébben megbántam a dolgot, nagyinak megfogadtam, hogy nyilvánosan bocsánatot kérek, respektálom oktatómat, aki roppant fontos munkát végez, ami az ifjúság nevelése, és akkor mindegy is, hogy egy dagadt állat. Másnap önként kiálltam az osztály elé, elnézést kértem Béla bától, sőt megmutattam neki a füzetem, amibe százszor leírtam, hogy jól megjegyezzem, soha többé nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Béla bá idegesen szakított félbe, elég lesz, pedig alig jutottam öt vagy hat mondatig, a fiúk óra után egymás kezéből tépték ki a füzetemet és röhögtek. Elvettem tőlük, és eltettem a táskámba, tisztára éretlenek. Kimentem az iskolaudvarra, és megkértem a felügyelő tanár nénit, teremtsen egy kis csendet a hógolyózók meg jégcsaphajigálók között, fontos dolgot szeretnék bejelenteni, nem könnyű ilyenkor csendet teremteni, de sikerült, én meg csengő hangon kiabáltam, bocsánatot kérek, amiért azt mondtam, hogy Béla bá egy dagadt állat.
A kicsik nem képesek felfogni a szavak valódi súlyát, menetelve jöttek be az udvarról, mint a katonák, és egyszerre harsogták, hogy „Béla-báegy-dagadt-állat, Béla-báegy-dagadt-állat”. Béla bá még nem tudott teljesen megbocsátani, ezt láttam, mert vörös fejjel, fenyegetően integetett felém. Ez még jobban elszomorított, nem szerettem volna ekkora felfordulást okozni, hazafelé végig azon törtem a fejemet, mit tehetnék Béla báért, és otthon eszembe jutott, mit is.
Az internet modern korunkban a diák segítője, hamar meg is találtam, KOLONCZAI BÉLA, ritka neve van, ez könnyítette a nyomozást. Ovis korú kisgyerek vette fel, szia, öcsi, sajnálom, nem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, ő nem szólt semmit, csak szuszogott, és egy női hang azt kérdezte, ki az, és mit óhajt, és a kicsi annyit suttogott: „dagadt állat”.
Béla bá felesége vette át, megkérdezte, mit akarok, én meg szépen bemutatkoztam, és belevágtam, hogy semmiképp sem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, mire ő rákezdte, hogy ha ez valami ostoba diáktréfa, akkor jobb, ha most hagyom abba, amíg nem hívja a férjét, máskülönben meg fogom bánni, és ekkor Béla bá hangja hallatszott. Add csak ide, szívem, ki beszél, na, most legyél nagylegény, halló! Azt reméltem, Béla bá méltányolni fogja a fáradságot és utánajárást, mindig biztat, hogy ne legyünk lagymatagok, ne álljunk meg félúton, másképp sosem lesz belőlünk ember mindig, minden körülményben. Na, kitől való az idézet, tudjátok-e, nyámnyilák? Egy szuszra elhadartam, hogy álmomban sem szerettem volna megbántani azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, a túlsúly különben is testi fogyatékosság, senki sem tehet róla, és aki modern korunkban erre tesz megjegyzést, az intoleranciájának adja tanújelét.
Nem lehetett pontosan érteni, miket üvöltött Béla bá, de eltartottam a telefont a fülemtől, nehogy megsüketüljek, furcsa, hogy pedagógus létére olyan szavakat használ az óvódás korú gyermeke füle hallatára. Most már csak egy tippem maradt, remélem, összejön. A nemzeti ünnepen mindig óriási felhajtás van, ott ül a polgármester és az oktatási referens, közvetít a helyi tévé, felvonjuk a zászlót meg minden. Két szereplő között fellépdelek majd a dobogóra, és ünneplőbe öltözött lélekkel, hogy lássák rajtam az őszinte megbánást, az egész kerület előtt megvallom, hogy csúnya dolgot tettem, semmiképp sem szerettem volna megbántani pedagógus mivoltában Béla bát, amikor azt mondtam róla, hogy egy dagadt állat.
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY, avagy A BKV-HAJÚ LÁNY
Figyelj, barna hajú lány, láttalak a hetes buszon, az anyukáddal voltál, vagyis nem tudom, hogy az anyukád volt-e, de szerintem igen, mert az ő szeme és a te szemed, szóval a szemetek, de nem a földön lévő szemét, az nem érdekelt, kivéve az a zsepi, ami kiesett a zsebedből, mikor leszálltatok. Nagyon édes volt a lila sapid, csak annyira húztad a fejedbe, hogy kilátszottak a tincseid, nagyon menő volt az egész, ha nem láthatlak többé, talán belehalok a szerelembe, egészen biztosan belehalok a barna szemű, barna hajú lány utáni vágyakozásba, mert kék az ég, és zöld a fű, és piros a nap, hogyha fűbe harap.
Kérem a tisztelt utazóközönséget, hogy tanúsítsák a szerelmemet!
Uram, maga, ott, a szakállas úr, igen, legyen szíves közelebb jönni!
és a szemüveges hölgy is, ide, ide, életbevágó!
az idős asszony a bottal, kérem, tegye meg értem!
meg az a baseballsapkás srác, te biztos jó fej vagy, nem tagadod meg!
jöjjenek ide és tanúskodjanak!
Ugye, maguk is látták azt a lányt, olyan volt, mintha lángolna, belső tűzzel, és nem úgy, mint akit benzinnel öntöttek le, hanem mintha valaki rágyújtott volna a lelkére, azt nem lehetett kibírni, és én fölszedtem a zsebkendőt, amelyet őzgida-orrával illetett, hiszen egy ilyen lány nem is termel taknyot, csak valami nem létező kis nedvességet, édesen szipogott, még a szipogása is édes, és én most lehet, hogy örökre elvesztettem, pedig meghalok érte, örökre megsebzette szívem vágyát, bársony lelkem pillangó nyergében suhan, miért, maguk még nem láttak felnyergelt pillangót?
Van orvos önök között? Segítsen, szerintem nincs rendben a pulzusom, szerintem véres a vizeletem, elfogytak a fehérvérsejtjeim, infúzióra kell kötni, a barna hajú lány vérét kell belém ömleszteni, különben meghalok. Barna hajú lány, adj vért, biztos, hogy azonos a vércsoportunk, de ha nem, akkor boldogan halok meg összeférhetetlenségben! Mert ez a szerelem, ez a csillagvarázs, az öröm apró buborékainak szivárványszín csillivilli tánca a felhők felett!
Van önök között tanár? Csak tornatanár? Nem baj, az is jobb, mint a semmi. Akkor tanítson meg rá, hogy az élet szép, vagy hogy az élet csúnya, és hogy mit mondott Johann Wolfgang Goethe, a nagy klasszikus, a nagy romantikus, azt mondta, young, wild and sexy. De lehet, hogy ezt nem Goethe mondta, hanem Snoop Dogg és Wiz Khalifa, a két töketlen repper, akik hol voltak, hol nem a világon egyszer, akiknek szava úgy mar, akár a vegyszer, akár kelsz, akár fekszel, és rémálmaidban jönnek elő, hogy megfagy csontodban a velő, és arcodba vágják a méretes véreres tutit, hogy a tömegközlekedés nyomorba dönt és butít.
Valaki éppen ezt hallgatta a buszon, amikor a barna hajú, barna szemű lányt láttam, az anyukájával volt, a hasonló szemű anyukájával, kérem, segítsenek,
mielőtt elhagynák a szerelvényt, mielőtt felszállnának a szerelvényre,
és erre utastársaikat is figyelmeztessék,
találják meg a szerelmemet, ne engedjék elmenekülni,
ön hallgatta Snoop Doggot, a bajszos, középkorú férfit kérdezem, ugye, Péter?
Péter, ugye, ön hallgatta, hogy young, sexy and wild?
igen, ez volt ő, pontos személyleírás, a barna hajú lány, az én szerelmem, akiről nem tudok semmit,
a leejtett, gombócba gyűrt zsepijét felakasztottam a falra arany keretben, most is gyertya ég előtte, jósnőnél jártam, és megigéztettem azt a zsepit, a föld minden démonai, alvilág minden szellemei, manók, babók, szilfek, elfek, ide gyertek, nadragulya erejével, bojtorjánnak lánglelkével, éji harmaton szedett zsázsának zsúrlódó levele vérével sodorjátok elébem a barna hajú lányt.
Követelem a rendőrségtől, hogy haladéktalanul küldjenek helikoptereket, egymillió forintot jelöletlen bankjegyekben, egy kínai hamisítvány ADIBAS táskában, és kerítsék elő a barna hajú, barna szemű lányt, akit a hetes buszon láttam egy hete, aki miatt minden napilapban hirdetést adtam fel, aki miatt bejártam hetvenhét internetet, hetvenhét internetnek rozmaringos ágát, rozmaringos ágán hetvenhét szép gyertya, gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék, bévül láttam oltárasztalt, mellette meg barna leányt, barna haja, barna szeme, hej, regő rejtem.
Figyelmeztetem a rendőrséget, hogy ne próbáljanak átverni, itt mindenki a túszom, itt mindenki meg fog halni, és nem kell kivárni a nyugdíjat, mindenkit kiiktatok az élők sorából, ha nem kerítik elő nekem a barna hajú lányt az anyukájával, az anyukája nem kell, mi a fenét kezdenék egy anyukával?
Ezek a feltételeim, ha nem találják meg a szerelmemet,
kiirtom a várost, kiirtom az országot,
kiirtom önt is, szakállas férfi, téged is, baseballsapkás srác,
kiirtom a bajuszosokat, a szemüvegeseket,
a festett hajúakat, az őszeket és a kopaszokat,
kiirtom a szúnyogokat, a patkányokat, a mikrobákat,
kiirtok minden dinoszauruszt, ja, nem, azok már kihaltak maguktól, kár.
Könyörgök, de tényleg, olyan nagy kérés ez? Maguknak semmiség, nekem az életem függ tőle! Adják vissza a szerelmemet, a barna hajú, barna szemű, kávéhajú, kávészemű, BKV-hajú, BKV-szemű lányt, akit érvényes menetjeggyel megváltottam magamnak, akivel a végállomásig szeretnék utazni, jogom van a végállomásig utazni, megvan a jegy, eltettem, aranykeretben azt is kiraktam a falra. Közérdekű közlemény az összes kalauznak, az összes sofőrnek, az összes diszpécsernek, küldjenek ide minden barna hajú, barna szemű lányt, pakolják fel őket buszokra, és irány a város szíve, az Astoria, azt akarom, hogy özönöljenek felém a barna hajú, barna szemű lányok, hogy kiválaszthassam közülük az egyetlenegyet, a bűvös szépséget, akinek lábára pompásan illeni fog az a fél pár Converse tornacipő, és akkor ásó-kapa-nagyharang, köd előttünk, köd utánunk…
Kérem, ez valami félreértés, én váltottam jegyet, nincs joguk feltartóztatni, beszéljünk okosan, maguk a munkaköri kötelességüket teljesítik, és én is, nekem munkaköri kötelességem boldognak lenni, a boldogságot keresni, a BKV-hajú lányt keresni, nem értik, én a cég reklámja vagyok, én azért utazom hetedhét határon, hogy megleljem a boldogság kék madarát, hogy újra találkozhassak a BKV-hajú lánnyal, aminek egy a kétmillióhoz az esélye, könyörgök, uraim, adják meg nekem ezt az esélyt!
Lackfi János: Három a magyar igazság
Helikon, 2014
