Persze lett volna más választása is: hősünk lophatott volna autókat, gyűjthetett volna rézhuzalokat a telefonvezetékekből, vagy eladhatta volna a fél veséjét. De az összes rossz ajánlat közül Jegor Kugaré volt a legjobb. Egyéves munkaszerződést kínált, ingyenes kiszállítást a helyszínekre, és munkát a húgának is, neki még új fogakat és egy mellimplantátumot is.
Vatanescu írt egy cédulát volt feleségének, megígérte, hogy majdani jövedelmével arányosan küldi a tartásdíjat. A válást követően valamelyest megromlott a viszony Vatanescu és a kis Miklós anyja között. Kissé bűzlött a dolog, pedig jóindulatú emberekről volt szó. De ha elmúlik a szerelem, sok jelentkező van a helyére: irigység, keserűség, bosszú, nyavalygás, undokság.
Vatanescu leült az ágy szélére, ahol az anyja aludt, anyja vállára hajtva fejét pedig Miklós.
Vatanescu lehúzta fia jobb lábáról a zoknit, és lerajzolta egy papírra a gyerek talpának körvonalait.
Megkapod a futballcipőt.
Apa megszerzi neked a futballcipőt.
A rozsdafoltos kisbusz délről indult észak felé, a sebességváltó szenvedett az emelkedőknél, a fék szikrázott a lejtőkön, az utasok meg igyekeztek kitartani az autó hátsó részében. A terroristajárgány azonos évjáratú volt Vatanescuval és a holland totális futballal – egészen pontosan abban az évben készült, amikor Vatanescu egy villanásnyi szabadságot látott. Hazájának egyetlen televíziócsatornája ugyanis minden este a diktátor beszédét sugározta, de egy este ezt a felfuvalkodottságot egy villanásnyi Monthy Python szakította meg. Mi történt, mi a csuda röhögnivaló van a Hülye Járások Minisztériumán?
Vatanescu anyja mellére tapasztotta száját, Nadia Vatanescu a tévét bámulta, és az anyatejjel egy cseppnyi szabad világ, észtől megszabadult világ fröccsent a fiába.
Vatanescu a kisbusz hátsó részében nővére kezét fogta.
Ha tudnálak, megvédenélek.
Előbb magáról kell gondoskodnia az embernek.
Te mindig gondoskodtál rólam.
Klára Vatanescu nagyanyjára, Murdára ütött: házsártos és gyakorlatias gazdasszony, bizonyos körülmények között szívós nomád, más esetben külügyminiszter, ebben a számára egyetlen valóságban a szegénynél is szegényebb nő, aki egyetlen árucikkén ül. Vatanescu a hátsó ajtó apró ablakán át az idegen templomtornyokat és a távoli falvakat figyelte, ahol ismeretlen emberek laktak teflonsütőikkel és tárhelyes dekódereikkel, emberek, akiknek ebédidejük, iskolaidejük, párzási idejük, terveik, lakáskölcsönük, nyugdíjkorhatáruk, sírhelyük van, emlékbeszéd és virágok a sírhalmon – ez a teljes csomag.
Vatanescu kinyitott egy konzervdobozt; a Jegor Kugarral kötött utazási szerződés teljes ellátást biztosított, ez a függőágyat és a húskonzervet jelentette, amelyeket 1974-ben gyártottak, származási országként SWE volt feltüntetve rajtuk. A konzerveket az atomháború utáni túlélésre készítették, de a vásárló bánatára ez a háború sosem tört ki. A dobozok szavatossága lejárt az atomfegyvermentes északon, így a svéd hadsereg visszárusította ezeket annak a valakinek, akitől egykor megvette, aki aztán eladta a nemzetközi bűnözőknek, akik a bérmunkaerőt etették vele. A húsipari termék Vatanescu nyelőcsövén át a gyomrába került, ott bugyborékolt egy ideig, és görcsöt, majd szeleket okozott.
Valahol a távolban repülőgépek szálltak fel és le, amikor Klára a következő napkeltekor elhagyta a járművet. Vatanescu a kisbusz vékony falán át prémiumkategóriás autó hangját hallva a hátsó kis ablakhoz kúszott. Pudas, az egyik utastárs panaszkodott a bűz miatt, amit vágni lehetett volna azzal a konzervnyitóval, amit a dobozokhoz használtak.
Talán kibírod a fing szagát.
Tőlem most veszik el a nővéremet.
Kietlen vidék. Az autó mellett fiatal férfiak álltak, akiket, hogy őszinték legyünk, csak tahóknak lehetett nevezni. Napszemüveg, az 1990-es évek kötekedő bunkóinak kedvelt joggingnadrágja, zselézett, lenyalt haj. A tahók a filmekben látott gengszterekre próbáltak hasonlítani – hiába: valódi lényük és problémáik az országhatárokon át is elkísérték őket. Lengyel pancserek, az ukrán hadseregből elbocsájtott ujjtörők, türkmén iskolai verekedők. Albán üldözöttek, akikből az élet első osztályú seggfejeket kovácsolt.
Vatanescu látta, amint az egyik tahó kinyitja a Merci ajtaját. Klára a hátsó üléshez hajolt, és Vatanescunak eszébe jutott, hogyan tanult meg úszni.
Nem tudok, engedj el! Félek a víztől! De mégis… tudok. Tudok!!!
Vatanescu a kis ablakhoz nyomta ujjait, a Merci elhajtott, Jegor Kugar visszaült a kisbusz fülkéjébe, ahonnan kazetták zörgése hallatszott, majd egy perc múlva a Scorpions zenéje.
A szép emlék szép marad a rossz pillanatokban is?
Mintha az égen ment volna a kisbusz, alatta a tenger hullámai, a felhők alacsonyan, a tengeren hajók, konténereikben mindenféle áruval. Távcsövön át látni lehetett volna azokat a Fülöp-szigeteki, vestersundi és kotkai tengerészeket, akik holnapi kenyerüket keresték meg, vagyis a kölcsöntörlesztés kamatát, vagyis egy nagy üveg Absolut vodkát, vagyis tartásdíjat, vagyis azt a plusz ezrest, ami elég arra, hogy a család eljuthasson Thaiföldre. Korábban a perverzek utaztak a thaiföldi strandokra, mostanság a családok.
Kinyitották a kisbusz hátsó ajtaját, Pudast és Tadast kihívták. Egy stockholmi lakótelep metróaluljárója lesz a munkahelyük, irány oda, ott elboldogulhat a prekambrium-kori finn kirekesztettek élcsapata.
Más nem maradt már a kisbuszban, mint Vatanescu és Jegor Kugar. A szótlan páros a vezetőfülkében ült, a GPS kalauzolt a kereszteződésekben és a sávváltásoknál, a kanyarodásoknál, célpontjuk a kikötő volt, ahol Jegor felhajtott a komphajóra.
Kiléptek a folyosóra, a VIKING LINE nevű világba, és a zsúfolt liften leereszkedtek a legolcsóbb kabinok szintjére.
Az ágyak a kabin egymással szemközti falain voltak, Vatanescu elhúzta a függönyt, de mögüle hiányzott az ablak. Az elhelyezkedés nélkülözte azt a tüzes várakozást, amelyre mindenki emlékszik, aki hajós osztálykiránduláson részt vett. De talán így elmaradt az azt követő kimerültség és annak a szomorú ténynek a konstatálása, hogy a szüzességet sem sikerült elveszíteni.
Jegor Kugar cigarettára gyújtott a dohányzást tiltó tábla mellett, levette a cipőjét és körözött párat a bokájával, akár egy normális ember, mint egy ismeretlen utastárs, akinek a gonoszságon kívül jó tulajdonságai is vannak. Vatanescu felmászott az ágyára, és kinyújtózott a matracon.
Tiszta ágynemű.
Paplanhuzat.
A hajó nyikorogva elindult a kikötőből; távolabbról mély motorzúgás hallatszott, a szomszéd kabinból az ifjúság sörgőzös nevetése, mindkét nemé vegyesen. Jegor Kugar márkás tréningruháját márkás öltönyre cserélte, és a tükörben ellenőrizte külalakját, életveszélyesen hülye arckifejezése azonban nem változott.
Közölte, hogy üzleti találkozóra megy a felsőbb szintre, és emlékeztetett az utazási előírás és a munkásszerződés apró betűs részeire: ha Vatanescu elhagyja a kabint, Vatanescu meghal. Jegor lő, pontosította Jegor, és a hóna alá rejtett pisztolyra mutatott.
Úgy nézek ki, mint akit fenyegetni kell?
Még egy csésze kávét sem engedhetek meg magamnak.
Megengedhetem magamnak, hogy ellenkezzek egy sima képű orosszal?
Vatanescu mindig bajban volt az autoritásokkal; a tanárok élénk tekintetében rosszalkodást láttak. Egy idő után kialudt a csillogás vagy kioltották, a fiúból férfi lett, és keveseknek ragyog a szeme 35 éves korában. Az apja elővette a vesszőt, amikor a kis Vata rosszalkodott, vagyis megvalósította igazi természetét: szétszedett és összerakott. De nem volt képes megverni a gyereket, inkább elégette a virgácsot a tábortűznél, és egy bögre forró kávét kínált, meg nyárson sült malacbőrkét, a csemegék csemegéjét, amit az északi országokban nem értenek már meg, mert ott az ennivalón nem szabad látszania, hogy valaha élt.
Az anyja meghúzta a haját és megpofozta, pedig biztosan szerette, és tekintetében felismerte az életkedvet.
Ahogy becsukódott a liftajtó Jegor mögött, Vatanescu kilépett a kabinból a folyosóra. Pár perc múlva a hatodik emeleten ült egy forgószékben. A taxfree boltban üvegek csörömpölése, játékautomaták elektronikus zaja és pénzérmék potyogása, sistergések, zörejek, gyerekek visítása, bömbölése. Vatanescu nem vette észre azt az elkülönülést, amely pedig a napnál világosabban látszott a hajón, akár a sör és a habja. A padlószőnyegen kétfajta ember csoszogott és tipegett: egy rövid lábú, komor, tömpe orrú csoport, akiknek a gyerekei a szüleikre hasonlítottak. Ezeket finneknek hívták. Volt aztán egy hosszú lábú, vidám, vékony orrú csoport, itt a szülők hasonlítottak a gyerekeikre. Ezeket svédeknek nevezték.
Vatanescu forgott a széken. Alultáplált nők haladtak el mellette százkilós utódaikkal, akik lihegtek a lépcsőn, üdítőt ittak, és kizárólag követeléseik voltak szüleikkel szemben. Vatanescu könnyedén rúgott egyet a lábfejével, a szék ismét fordult egy félkörnyit. Éttermek, bárok, aztán a vámmentes bolt. Vatanescu felállt és kinézett a tengerre, sötétedett. A hullámok fehér szegélye, szigetek fényei. Ő pedig itt, a hajón, amely egy bevásárlóközpont és lakótelepi épület kombinációja.
Vatanescu elosont a svédasztal étlapját vizsgáló főpincér mellett, és ugyanúgy megpakolta a tányérját, mint mások. Majonézes saláták, lazac minden formában, sült húsok, felvágottak, kolbászok. Leült az első szabad helyre, szemben vele egy idős házaspár, Pentti és Ulla, vagy Holger és Agneta, a fene fogja azonosítani őket, mert a nevüknél fontosabb volt a pillantásuk. Borsót szedtek a villájukra és bájosan mosolyogtak, jelentőségük és közelgő haláluk tudatában. Jelentőségük csak kettejük számára volt; ha egyikük eltávozna, a másik összecsomagolna és követné. Ma még mindketten úton vannak, múltjukkal együtt, minden napjukkal 1938 tavaszától. A rákok, a sülthússzeletek és a kis vörösboros poharak fejezték ki az élettel való megelégedettséget.
Miklós a kolbászokkal kezdené. Még évek múlva is emlékezne rá, hányat evett.
Kecsap és még több kecsap. Pillantásával köszönné meg nekem, én pedig megígérném, hogy van időnk a játszótermen át az autósjátékon át a taxfreebolton át menni vissza a kabinba.
Vatanescu gyomra nem bírta a svéd atomháborús étel után az összészaki, túláradó tobzódást. A test és a lélek túl gyorsan teletömött proteinraktárai néhány percen belül hasmenés formájában ürülnek ki. Vatanescu udvariasan biccentett Penttinek és Ullának, vagy Holgernek és Agnetának, majd futva elindult a kabinba.
Tuomas Kyrö: A koldus és a nyúl
Fordította: Huotari Olga
Magvető, 2013
A képek Aki Kaurismäki A múlt nélküli ember című filmjéből valók
