Kultúra

Férfihoz írt szerelmes verset Kölcsey

Kolcsey-Ferenc(960x640).jpg (Kölcsey Ferenc, plakát)
Kolcsey-Ferenc(960x640).jpg (Kölcsey Ferenc, plakát)

A Himnusz írója Szemere Pált öleli véghetetlen szerelemmel.

1813 szeptemberében a 23 éves Kölcsey Ferenc szokatlan verset írt a jegyességéről: „Mért e reszkető könyű szememben? / Mért ez édes órán új remény? / Bájos arcod, százszor boldog álom, / A múltban s jövőben nem találom.” “A jegyváltó” című, boldognak nehezen nevezhető versét „forró csókok” mellett el is küldte annak, akit a saját bevallása szerint legjobban szeretett a világon.

Levele zárásaként ezt írta: „Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé.” A levél címzettje Szemere Pál, Kölcsey legjobb barátja volt. A költő számos szerelmes tárgyú versét címezte neki, és iránta való érzelmeit nem csak ebben a levelében nevezte szerelemnek – írja a magyar irodalom nagyjainak szerelmi életét bemutató Nyáry Krisztián a Facebookon.

Az irodalomtörténész szerint Kölcsey a leghosszabb művét, a költői lét és a szerelem értelmét kereső “Andalgások”-at „Szemerém”-hez ajánlással látta el. Utóbbi két versét – minden kísérőlevél nélkül – el is küldte Szemere Pálnak.

Mindez azért nehezedik ránk, olvasókra és az irodalomtörténészekre, mert a Himnusz költőjéről beszélünk. Ez valószínűleg már rég nem lenne titok, kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt – mondta Nyáry a hvg.hu-nak adott interjújában.

Nyáry majdnem biztos benne, hogy Kölcsey Szemere Pál iránt érzett szerelme nem viszonzott, megélt szerelem volt. A nőcsábász hírében álló Szemere Pál is nagyon szerette őt, de nem szerelemmel, hanem barátsággal.

Meleg szerzők az iskolában

Milyen fura dolog az irodalom: sokszor olyanok szavait, verseit, regényeit, műveit hívjuk segítségül szerelmünk, érzéseink kifejezéséhez, akik (sok esetben tőlünk) más szexuális beállítódásuak voltak. Az ókori görög kultúrában a fiatal fiúk és idősebb férfiak barátsága-szerelme evidencia volt, megszokott jelenség az akkkori társadalomban. Szapphó híres, Édesanyám, nem perdül a rokka kezdetű verse attól még egyetemesen fejezi ki a szerelmre vágyó ember érzéseit, hogy az írója speciel egy másik nőre gondolt közben (ha gondolt).

De William Shakespeare szonettjei is ugyanúgy a világirodalom kimagasló szépségű szerelmes költeményei (pláne Szabó Lőrinc fordításában, akivel immáron duplacsavart kap a történet), még ha az angol klasszikus szerző meleg is volt (erről a mai napig vitatkoznak a tudósok) – Szabó Lőrinc meg Babits Mihály kapcsolata pedig sokak szemében túlnő a férfibarátságon. Garcia Lorca, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud vagy Thomas Mann sem kis nevek, és mégis úgy esett, hogy melegek voltak, jaj, most mi lesz?

Semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik