Kultúra

A legjobbak: A nép ellensége, Csákányi, Eszenyi, Stohl

A nép ellensége (a nép ellensége)
A nép ellensége (a nép ellensége)

A Színházi Kritikusok Céhe az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazta. Tarolt az Alföldi-féle Nemzeti.

A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak, idén 23 kritikus adta le szavazatát. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben.


Fotók: MTI / Kallos Bea

Zsámbéki a műhelyek fontosságáról

Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok harmadszor adtak életműdíjat, ezt idén Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház volt igazgatója kapta. A rendező köszönetet mondott azoknak, akik segítették a pályáját – kiemelve Nádasdy Kálmánt, Komor Istvánt -, valamint rendezőtársainak, akikkel azonos elveket vallottak, színházi műhelyeket próbáltak teremteni. “Most gyakran elgurulni látom azt, amiről mi azt hittük, hogy megtaláltuk” – fogalmazott. Hangsúlyozta: a legtöbb köszönet mégis a színészeknek jár, akik értelmet adnak a rendező munkájának. Mint mondta, a fiataloknak, akik elégedetlenek azzal a vízzel, amelyben úsznak, azt tanácsolja, hogy szerezzenek barátokat és találjanak olyan helyeket, ahol mikroklímát lehet teremteni. A legjobb előadás díját ugyancsak Zsámbéki Gábor vette át a Katona József Színház „A nép ellensége” című darabjáért.

Mohácsi is kettőt kapott

A legjobb rendezésért járó elismerést Andrei Serban nyerte el, aki a Nemzeti Színház „Angyalok Amerikában” című előadását állította színpadra. A díjat a főszerepet alakító Alföldi Róbert vette át, Andrei Serban videoüzenetben köszönte meg az elismerést. Székely Csabának ítélték a kritikusok a legjobb új magyar drámáért járó díjat a „Bányavakság” című művéért. Székely Csaba a díjat átvéve elmondta: darabja arról szól, milyen nehezen férünk meg egymás mellett. Hozzáfűzte: reméli, eljön az az idő, amikor nem kell ilyen darabokat írni. A legjobb zenés/szórakoztató előadás díját Mohácsi János nyerte el az Örkény Színház „Liliomfi” című előadásáért. A legjobb független színházi előadásért járó elismerést a Füge Produkció és a Kaposvári Egyetem „A Dohány utcai seriff” című, Mohácsi János rendezte előadása kapta. A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás a Budapest Bábszínház „Semmi” című, Hoffer Károly rendezte produkciója lett.


Csákányi Eszter, Eszenyi Enikő

Csákányi/Eszenyi, Stohl

A legjobb női főszereplő díját megosztva vehette át Csákányi Eszter „A 42. hét” című Pintér Béla-darabban nyújtott játékáért, valamint Eszenyi Enikő a Vígszínház „Jóembert keresünk” című előadásában játszott szerepéért. A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Stohl András nyerte el a Nemzeti Színház „Mephisto” című produkciójában nyújtott alakításáért. A legjobb női mellékszereplő díját Tenki Réka kapta a Nemzeti Színház „Sirály” című előadásában megformált szerepéért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Bányai Kelemen Barnának ítélték a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata „Bányavakság” című produkciójában való játékáért. Izsák Lili nyerte el a legjobb díszletnek járó díjat a Nemzeti Színház „Angyalok Amerikában” című produkciójáért, a legjobb jelmez díját pedig Remete Kriszta kapta az Örkény Színház „Liliomfi” című előadásáért. A legjobb színházi zenének járó díjat Kovács Mártonnak ítélték a Füge Produkció és a Kaposvári Egyetem „A Dohány utcai seriff” és az Örkény Színház „Liliomfi” című előadásáért. A legígéretesebb pályakezdő díját Tasnádi Bence, a Katona József Színház művésze kapta. Orlai Tibor produceri tevékenységéért a különdíjat nyerte el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik