Az MTI úgy tudja, hogy a kilenctagú bizottság a Nemzeti Színház igazgatói posztjára jelentkező 4 emberből kettőt meghallgatott és döntött is arról, kit javasol kinevezésre, de nem árulják el, kit.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – a szakmai bizottság véleményét mérlegelve – legkésőbb 2013. január 14-ig dönti el, ki lesz Alföldi Róbert utóda.
A Nemzeti Színház élére a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott. Az új igazgató megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik, és öt évre szól.