Vidnyánszky Attila (Vidnyánszky Attila)
Kultúra

Vidnyánszkynál színész lehetne Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatói tisztére pályázó Vidnyánszky Attila a Hír TV Kontraszt című műsorában közölte, ha nyer, a társulat összetételében mindenképpen tervez változtatást.

Alföldi Róbert jelenlegi igazgatóra is számít. Színészként – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában a Nemzeti Színház igazgatói tisztére pályázó Vidnyánszky Attila. A jelenleg a debreceni Csokonai Színház vezetőjeként dolgozó rendező közölte, ha nyer, a társulat összetételében mindenképpen tervez változtatást.

A debreceni Csokonai Színház igazgatója  az MTI-nek október közepén azt mondta: még nem döntötte el, pályázik-e a posztra. Akkor arról beszélt, hogy foglalkoztatja a kérdés, és segítői is vannak, akikkel összeállítanák a pályázatot, de döntése előtt több szempontot is tisztáznia kell még.


Fotó: MTI / Czeglédi Attila

Új társulat lesz

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke korábban hezitált, de mostanra már rengeteg ötlete van arra, mit csinálna. Azt mondta: minden igazgatóváltás legdrámaibb része a társulat átalakítása. Vidnyánszky Attila természetesen szeretne színészeket vinni magával a Nemzetibe. Biztos, hogy lesz olyan, aki föláll, és olyan is, akinek ő köszöni meg a munkát – tette hozzá. Korábban a Blikknek azt mondta a rendező, hogy Stohl Andrással vannak fentartásai. „Nehezen egyeztethető össze, ha egy színész nagy dolgokról beszél, és hitet akar sugározni a Nemzeti színpadán, miközben olyan tévécsatorna alkalmazásában áll, amely nap mint nap bűnök sorozatát követi el a kultúra és az emberi lélek ellen.” Bár Vidnyánszky hozzátette: konkrétan Stohl András maradásáról korai még beszélni, előbb még meg kell nyernie a pályázatot.

Alföldi 300 oldala

Alföldi megbízása jövő nyáron jár le, az új vezető ennek megfelelően 2013. július 1-jén állhat munkába, és 2018. június 30-ig igazgathatja a Nemzeti Színházat. A direktor fő feladata lesz többek között „a Nemzeti Színház mint kiemelt jelentőségű és minden értékre nyitott színházművészeti műhely magas színvonalú szakmai tevékenységének irányítása”, a színház pozíciójának, a magyar színházi életben betöltött reprezentatív szerepének megőrzése és megerősítése, a magyar színházművészet hagyományainak ápolása, a kortárs színházművészet megújítása, továbbá új kortárs művek megszületésének és bemutatásának elősegítése.

Alföldi Róbert újra pályázik a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A több mint 300 oldalas pályázati dokumentumot kedden nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumába. A Nemzeti honlapján teljes terjedelmében nyilvánosságra hozták a pályázatát.

Lesz más is

Közben kiderült, ki adta be még a pályázatát a posztra. A minisztérium közölte, hogy a másik két jelölt Szennyai Mária, aki az elmúlt évben a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói székére is beadta dolgozatát, valamint Hidvégi Miklós színész-rendező, aki az Operettszínház élére jelentkezett 2008-ban, előző évben pedig a veszprémi Petőfi Színház vezetői posztjára.

Az elbírálás metódusa: Balog Zoltán miniszter javaslattevő szakmai bizottságot kér fel, amelyben – korábban meg nem erősített hírek szerint – Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, az Operaház megbízott főigazgatója is helyet kap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.