Kultúra

Vaskos pályázatot adott be Alföldi

Alföldi Róbert (alföldi róbert)
Alföldi Róbert (alföldi róbert)

A színész-rendező-igazgató ismét pályázik a Nemzeti Színház direktori posztjára.


Háromszáz oldalas (Fotó: Facebook)

Alföldi Róbert újra pályázik a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A több mint 300 oldalas pályázati dokumentumot kedden nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumába. A Nemzeti honlapján nemsokára teljes terjedelmében nyilvánosságra hozzák pályázatát.

Alföldi megbízása jövő nyáron jár le, az új vezető ennek megfelelően 2013. július 1-jén állhat munkába, és 2018. június 30-ig igazgathatja a Nemzeti Színházat. A direktor fő feladata lesz többek között „a Nemzeti Színház mint kiemelt jelentőségű és minden értékre nyitott színházművészeti műhely magas színvonalú szakmai tevékenységének irányítása”, a színház pozíciójának, a magyar színházi életben betöltött reprezentatív szerepének megőrzése és megerősítése, a magyar színházművészet hagyományainak ápolása, a kortárs színházművészet megújítása, továbbá új kortárs művek megszületésének és bemutatásának elősegítése.

Alföldi a délmagyar.hu-nak korábban azt mondta, a Nemzeti Színház az elmúlt négy évadban sem volt gyáva, és ebben az etapban sem lesz az: „Most mindenki megpróbál igazodni, és a műsorterveket is igyekeznek úgy összeállítani, hogy minél kevésbé legyenek rizikósak. Én meg azt gondolom: mindig olyan darabokat mutatunk be, amelyek erősen szólnak arról, amiben ma élünk. Ki hinné el, ha most meghirdetnék egy finomkodó évadot?” Az igazgató beszélt a Nemzeti sikereiről is. A közel 90 százalékos fizetőlátogatottság és a telt házas előadások Alföldi szerint semmissé teszik azokat a vádakat, miszerint a Nemzeti alternatív vagy rétegszínház lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik