alföldi róbert (alföldi róbert)
Kultúra

Alföldi: nekem már nincs mitől félnem

A Nemzeti Színház igazgatója azt mondja, jövőre újra pályázik a direktori posztra.


(Fotó: Szeged24/Bozsó Krisztián)

Tény, hogy nem lesz egy finom évad – így jellemezte a Nemzeti Színház szeptemberben induló időszakát Alföldi Róbert. A Mágnás Miska című darabot Szegeden bemutató igazgató a delmagyar.hu-nak elmondta, úgy rakta össze a következő szezont, hogy az lesz az utolsó: „Félig viccesen azt szoktam mondani: nekem már nincs mitől félnem” – tette hozzá.

Alföldi szerint a Nemzeti Színház az elmúlt négy évadban sem volt gyáva, és ebben az etapban sem lesz az: “Most mindenki megpróbál igazodni, és a műsorterveket is igyekeznek úgy összeállítani, hogy minél kevésbé legyenek rizikósak. Én meg azt gondolom: mindig olyan darabokat mutatunk be, amelyek erősen szólnak arról, amiben ma élünk. Ki hinné el, ha most meghirdetnék egy finomkodó évadot?”

Az igazgató beszélt a Nemzeti sikereiről is. A közel 90 százalékos fizetőlátogatottság és a telt házas előadások Alföldi szerint semmissé teszik azokat vádakat, miszerint a Nemzeti alternatív vagy rétegszínház lenne.

A direktor – akinek mandátuma ebben az évadban jár le – arra a kérdésre, hogy újra pályázik-e a posztra így felelt: ” Miért ne pályáznék egy normális, demokratikus országban? Hadd legyek szerénytelen: a munkatársaimmal együtt nagyon sikeres színházat hoztunk létre, amire talán emlékezni fognak. Azért vagyok ma is a helyemen, mert normálisan gondolkodom. Nem lehet úgy semmit sem csinálni, ha az ember megpróbál vélt vagy valós érdekekhez igazodni, mert ezek félóránként változnak. Biztos vagyok benne, hogy az embereket nem lehet átvágni a színházzal, mert ami nem érdekli őket, azt nem nézik meg.”

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.