Kultúra

A város ölelésében: Csaba-nap a Sóstón

Ismét megrendezik a Csaba-napi Hagyományőrző Találkozót július 7-én, a Sóstón található Zöld tanyán.

A terület természeti értékeit bemutató túrát követően lesznek többek között ősi harcművészeti bemutatók, és akinek kedve tartja, kipróbálhatja a rovásírást is. A részletekről Brájer Éva alpolgármester, és Adorján Viktor, a rendezvényt szervező Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

„Büszkék vagyunk arra, hogy évente négy nagyszabású hagyományőrző programot szerveznek Maroshegyen. Hosszú esztendőkre visszanyúló hagyományai vannak az Attila-napi, az Árpád-napi, a Csaba-napi és a Koppány-napi hagyományőrző találkozóknak, közülük is a Csaba-napi a leglátogatottabb.” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester. Hozzátette, hogy a vendégek sorában a gyermekektől az idősebbekig minden korosztály képviselteti magát, ebből is kitűnik, hogy az ősi magyar hagyományok iránti tisztelet és kíváncsiság benne él a magyarokban. Az alpolgármester szavai szerint az ilyen találkozóknak fontos közösségépítő szerepük van. Brájer Éva köszönetet mondott a rendezvényhez kapcsolódó civil szervezetek, egyesületek közreműködéséért.

A szombati rendezvényt Adorján Viktor ismertette részletesen. Elmondta, hogy 12.00 órakor, a Zöld tanyától indul a Sóstó természeti értékeit bemutató túra, ami „bemelegítő” programnak tekinthető. Ezt követi Nagy Károly méhész bemutatója, ami szintén illeszkedik a hagyományőrzés témakörébe, hiszen a méhészkedés ősi mesterség. Kézműves mesterek közreműködésével a vendégek egész délután agyagozhatnak és kipróbálhatják a kukoricaszár-ló készítést. Vetítéses előadásra kerül sor a rovásírásról, melyet akár ki is próbálhatnak az érdeklődők. Ugyancsak megjelenik a hagyományőrző programok sorában az íjászkodás a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület közreműködésével, illetve a nap végén solymász bemutatóra is sor kerül. Igény szerint lehetősége lesz “A város ölelésben” című sóstói dokumentumfilm megtekintésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik