Kultúra

Meghalt Amos Vogel

91 évesen hunyt el a modern amerikai filmművészet egyik vezéralakja, a New York Filmfesztivál társalapítója.

A Bécsből származó Vogel (akinek eredeti neve Amos Vogelbaum volt) 91 esztendős korában kedden hunyt el New York-i otthonában. Vogel 1947-ben alapította meg Manhattanben feleségével, Maricával a Cinema 16 avantgárd filmklubot azzal a céllal, hogy a közönség “olyan filmeket láthasson, amelyeket máshol nem lehet”. A következő 16 évben May Daren, Stan Barkhage, Bruce Conner, Kenneth Anger, Brian De Palma, Roman Polanski, Alain Resanis, Jacque Rivette, Carlos Saura, Francois Truffaut, Agnes Varda és számos más kiemelkedő filmes alkotó munkáit mutatta be a filmklubban, amelynek fénykorában hatezer tagja volt – emlékeztetett a The Hollywood Reporter online cikke.

A New York Filmfesztivált 1963-ban Richard Rouddal együtt alapította, és öt évig dolgozott a programigazgatójaként. A hetvenes évektől két évtizeden át tanított a Pennsylvaniai Egyetemen, de a Harvardon és a New York Egyetemen is tartott előadásokat. Több mint 600 filmet elemző Film as a Subversive Art (A film mint felforgató művészet) című filmtörténeti kötete 1974-ben jelent meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik