Kultúra

„Kíváncsi vagyok az indokokra”

Ascher Tamás a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora. Az Új Színház igazgatói pályázatát elbíráló bizottság tagja arról, hogyan csukhatták be a fülüket a hivatalnokok amikor megszavazták Dörner György pályázatát.

Mit gondolt, amikor elolvasta a Dörner pályázatát?

–        Bosszankodtam. Véleményem szerint a szöveg nagyobbik része MIÉP-es, Jobbik-os hablaty, puszta ideológia…szorosan véve színházszakmailag nincs benne semmi konkrétum. Mint kiderült, a legfontosabb rendezők, akik szerepelnek a pályázatban, Vidnyánszky Attila, Bocsárdi László, nem is tudtak arról, hogy benne vannak. A pályázat bemutat valamiféle irodalmi koncepciót, de hogy lesz ebből színház? -Nem derül ki, nincs benne konkrétum. Sőt nincs komolyan vehető gazdasági elemzés, tehát terv sincs. Csak általánosságok. Az egész egy tévedés!

Ezek szerint a Márta pályázat még rosszabb volt.

–         Nem! Ezzel szemben a Márta pályázata alaposabb volt. Nem butaságok, ideológiai jelszavak, hanem komoly tervek, részletes szakmai koncepció volt benne. 5 évre előre programok, 2 évadnyi bemutató, elgondolva, melyiket ki fogja rendezni és miért. Szakmai együttműködések egész hálózatának terve határon túli színházakkal, mellékelve a szándéknyilatkozatok és még sorolhatnám.

Na, jó de akkor mégis hogyan nyerhetett, ha a szakmai bizottság minden tagja ellene szavazott?

–     Mert ebben a bizottságban ültek hivatalnokok is, ők szavaztak Dörnerre. Nem értem, hogyan csukhatták be a fülüket, amikor például meghallgattuk a két jelöltet. Óriási volt a két beszélgetés között a színvonalkülönbség. Ez a hivatalnokok személyes felelőssége. Meg a főpolgármesteré. De kíváncsi vagyok az indokokra.

Ez egy végleges döntés? Nem lehet, hogy Tarlós István látva a szakmai felháborodást, esetleg visszalép? Mondjuk, kiír még egy pályázatot…

–         Végleges a döntés, ön is tudja. De úgy szokott az lenni, hogy van egy ilyen felháborodást kiváltó esemény, aminek a zaja elvonja a figyelmünket valami még nagyobb disznóságról, ami ugyanakkor dől el. Lehet, hogy most is így van, csak nem tudjuk még mi az a másik.

Mindenesetre Márta István nem akar zajt. Nem nyilatkozik és a tegnapi rendkívüli társulati ülésen azt kérte a színészektől, hogy ne tüntessenek érte.

–        Nem tudom, ez helyes döntés-e. Vérmérséklet kérdése… talán nem ez volna a helyes. De tudja mit, még az is lehet, hogy a Márta azért akarja visszafogni a médiát, mert valami sokkal okosabb, ravaszabb akciót indított a színfalak mögött…Ki tudja?

A társulat nem beszél.

A tegnapi rendkívüli társulati ülés után több színészét is kerestük az Új Színháznak de szinte senki nem akart nyilatkozni. Volt, aki az bizonytalan jövővel, volt aki azzal az indokkal utasított vissza minket, hogy Márta István ezt kérte. Takács Katalin, aki 1994 óta játszik az Új Színházban tegnap nem volt ott a délutáni rendkívüli társulati ülésen. A színésznő, aki négy most is futó darabban is játszik a színházban, a hír24-nek azt mondta, szerinte inkább hagyni kéne a pályázatosdit. „Ha egy szakmai testület szerint Márta István pályázata a jobb, majd mégis Dörner nyer akkor nem érdemes csuklóztatni embereket. Nem kell pályázatot kiírni. Ki kell nevezni valakit!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik