Kultúra

Kocsis-Berkes páros újra színpadon

Kocsis Zoltán ismét Győrben dirigál. A filharmonikusokkal február 10-én lép fel a Kossuth-díjas karmester, a klarinét szólamot pedig Berkes Kálmán játssza majd.

Hazánk komolyzenei életének egyik legnagyobb alakját, Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt-díjas karmestert köszöntheti ismét a Richter Terem színpadán a győri közönség. A Győri Filharmonikus Zenekarral nem először ad közös műsort az érdemes művész, de saját bevallása szerint amióta utoljára dolgozott a társulattal, azóta 3-400%-os színvonal különbséget érez a zenészek játékában. Sokat fejlődtek, éppen ezért örömmel fogadta el a zenekar felkérését, a próbákat hallgatva pedig meggyőződött róla, hogy ez a produkció a világ bármely pontján megállná a helyét.

Mitől olyan különleges?

A február 10-én bemutatott előadás az F-dúr címet kapta, és a darabra három technikailag is nehéz betéttel készülnek a művészek. A különlegessége Richard Strauss Duett-Concertino műve, hiszen ezt még soha nem hallhatta a filharmonikusoktól a közönség. A karmester így vallott róla: „A klarinét-fagott versenyt Strauss már a háború után komponálta, és tekintettel az ő munkásságára, neki a ’20-as évektől már semmit nem kellett volna tennie azért, hogy állandóan játszott komponista legyen. Ennek ellenére folytatta a remekművek írását” – mondja Kocsis. És ezt a pótolhatatlan alkotást most városunkban is átélheti a nagyérdemű.

Berkessel muzsikálnak

Az esten Berkes Kálmán is úttörő szerepet vállalt, a filharmonikusok művészeti vezetője kapta a klarinét szólamot. „Magától értetődő volt, hogy ezt a szólamot maga Berkes Kálmán játssza majd. Sokszor vittem már ezt a darabot színpadra Kálmán közreműködésével, és tudom, hogy ez egy olyan repertoárdarabja, amit ha álmából felkeltik is eltud játszani. Tulajdonképpen ez határozta meg a műsort” – teszi hozzá lelkesen a karmester. A Kossuth-díjas művész azt is elárulta, hogy az egész program F-dúrban lesz hallható, és sokak nagy örömére felcsendül majd Betthoven VI. szimfóniája is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik