Az amúgy svájci illetőségű drámaíró, Max Frisch e filmben is idézett bon mot-ja szerint az elöregedő, munkaerőhiánnyal küszködő Nyugat (távolról sem csak Németország) munkásokat várt, de emberek érkeztek. Akiknek ugyanúgy vágyaik, céljaik, örömeik és bánataik, ünnepeik és hétköznapjaik voltak, mint az őslakosoknak, s előítéleteik is, szép számmal, ugyancsak, mint a helybélieknek. Leginkább ezeket az előítéleteket kellett leküzdeni mindkét oldalról, hogy mára a német társadalom elfogadja a tényt, hogy az egykor behívott s német nyugdíjra érdemesült vendégmunkások, áttelepült családjaik, s azoknak immár német földön született, s német állampolgárságot alanyi jogon nyert leszármazottai nem mennek „haza”, mert már Németországban vannak otthon.
Ezt a helyzetet veszi vígjátéknak induló, ám érzelgésbe fulladó filmjének alapjául Yasemin Şamdereli rendezőnő (maga is bevándorló török család sarja). Hőse az egymilliomodik vendégmunkás megtisztelő címétől csupán udvariassága következtében eleső egymillió-egyedik, időközben nagypapává vált török köztisztasági menedzser (kukahordó), annak kiterjedt családja, természetes bölcsessége, igaz érzelmei és éles megfigyelései. Látjuk őt fiatalon, amint meghódítja a falu elöljárójának csinos lányát, ahogy egyre gyarapodó családja megélhetése miatt vendégmunkásnak áll, majd magával viszi háza népét, előbb egy szegényes lakótelepre, azután saját házba. Látjuk idősen, amikor is munkája gyümölcse az egyre növekvő jólét, s jönnek az unokák, akik már inkább németek, mint törökök. Majd egy (a papa szempontjából) végső kirándulás az óhazába megerősíti ezt a kettős identitást.
Az eleinte viccesre-mosolygósra hangolt történet kezdetben határozottan szellemes narrációt alkalmaz: pl. a törökök németül beszélnek, a németek meg egy olyan halandzsa-nyelven, amilyennek azok hallják a németet, akik nem értik. Ám az idő kissé vontatott előrehaladtával erőtlenedik a helyzetkomikum, s előtérbe kerül a pozitív üzenetet sulykoló propaganda, a vásznat elönti az unalmasan mellébeszélő, ám sok könnyfakasztó fordulatra okot adó politikai korrektség. Visszatérve a bevezetőben emlegetett helvét irodalmárhoz: a filmtől, ha emberek bemutatását várnánk (vendégmunkások helyett), akkor inkább kindertojás-figurákat kapunk – műanyag-babákat, cukros-csokis bevonattal.
Ajánljuk: valamilyen szempontból érintetteknek; biztos tetszeni fog nekik a török kultúra inkább heroikus illetve a német felfogás inkább szatirikus megközelítése.
Nem ajánljuk: keresztény fundamentalistáknak; a feszülettel folytatott viccelődés tényleg ízléstelen.
TPP
Almanya – Willkommen in Deutschland – színes, feliratos, német vígjáték, 2011. Rendezte: Yasemin Şamdereli. Szereplők: Rafael Koussuris (Cenk), Fahri Ögün Yardin (a fiatal Hüseyin), Vedat Erincin (az öreg Hüseyin),Demet Gül (a fiatal Fatima), Lilay Huser (az öreg Fatima), Denis Moschitto (Ali), Petra Schmidt-Schaller (Gabi), Aylin Tezel (Canan). 97 perc. Forgalmazó: CineReal Kft.
Hazai bemutató: december 29.
