Kultúra

72 település versenyzik idén a Nemzeti Vágtán

"A Nemzeti Vágta sokat tesz azért, hogy a lovaglásról Magyarország jusson a többi ország sportolni vágyóinak eszébe."

A Hősök emlékkövének ünnepélyes megkoszorúzásával, majd a magyar huszárság történelmét bemutató lovas felvonulással és a versenyző 72 település lovasának eskütételével megkezdődött a negyedik Nemzeti Vágta lovas fesztivál szombaton a fővárosban.

Megnyitó beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter kiemelte a magyar huszárság egyedülálló bátorságát és szokatlan harcmodorát, amellyel a történelem során kialakította Európa és az egész világ harcmodorát.

“Lovas nemzet voltunk és talán egyszer ismét lovas nemzetté válunk” – mondta a miniszter, hozzátéve: a Nemzeti Vágta sokat tesz azért, hogy a lovaglásról Magyarország jusson a többi ország sportolni vágyóinak eszébe.

Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitány üdvözölte az ünnepet, kiemelve annak közösségformáló és a lovassport népszerűsítésében elért eredményeit, hangsúlyozva, hogy az első Nemzeti Vágta óta tizenkét új versenypálya épült Magyarországon és a határokon túl.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség lovasai látványos felvonuláson, az egyes történelmi korszakok öltözékben mutatták be a magyar huszárság történelmének fontos állomásait. A Hősök terén felállított pálya körül összegyűlt érdeklődők megfigyelhették többek között az 1849-49-es szabadságharc huszárjainak, valamint a kuruc lovasoknak az öltözékét és díszes lovaikat is.

A látványos felvonulás után a Nemzeti Vágtán megmérkőző települések lovasai az általuk képviselt közösség lobogójával vonultak fel, hogy hivatalosan is letegyék a verseny idejére szóló esküjüket.

Szombaton tizenkét előfutamot tartanak, amelyek első és második helyezettjei jutnak tovább a vasárnapi középfutamokra. A középfutamok nyertesei vehetnek részt aztán az esti döntőn, amelynek győztese tízmillió forintot nyer.

Vasárnap huszonegy közismert ember is versenybe száll a Fogatvágta-sztárfutam, a kocsitolóverseny és a jótékonysági sztárfutam megmérettetésein.

A rendezvény ideje alatt az Andrássy úton a korábbi évekhez hasonlóan a vágtára nevező településeknek és az esemény szponzorainak a standjai, kézműves és népművészeti bemutatók várják a kilátogatókat.

A kulináris élvezetek kedvelői a bor-és pálinkafalu kuriózumaiból, valamint az Országkonyha ételkülönlegességeiből válogathatnak. A népzenei színpadon délutánonként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszékének növendékei játszanak, a pálinkafalu nagyszínpadán pedig esténként népszerű előadók lépnek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik