Kultúra

Nem vonnak el több pénzt a Nemzeti Kulturális Alaptól

Jankovics Marcell egy nyílt levélre válaszolva beszélt az NKA jövőjéről.

Jankovics Marcell, az NKA Kuratóriumának elnöke szerint valóban fennállt a veszélye további forrásmegvonásnak, de ez elhárult, hiszen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is kiállt a kulturális alap érdekei mellett.

Az elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy az NKA-t érintő eddigi 1,6 milliárdos végleges forrásmegvonást nehéz gazdasági szükségszerűségként elfogadni úgy, hogy eközben az új Nemzeti Filmalap kormányrendeletben 1,605 milliárdot kapott.

“Minden további nélkül elfogadtam volna, ha a gazdaság szorult helyzete miatt kerül erre sor, de hogy a filmgyártás szorult helyzete miatt, azt nem fogadom el olyan egyértelműen. El kell fogadnom, mert a feljebbvalóim döntöttek így, de korántsem tartom annyira szerencsésnek” – mondta Jankovics Marcell, aki szerint eddig nem volt példa arra, hogy az NKA keretéből az egyik kulturális terület kiemelt támogatására vonjanak el forrásokat.

Az elnök kitért arra, hogy a Magyar Hírlapban és a Népszavában is pontatlanul idézték az NKA szakmai kollégiumainak összetételéről szóló javaslatát, hiszen ő nem a 75 érintett kurátor leváltását kezdeményezte a miniszternél, csak pár helyen változtatna. Példaként a szépirodalmi kollégiumot említette és annak gyakorlatát.

„Egyhangúként hozzák nyilvánosságra döntéseiket”, vagyis „a kollégium kifelé nagyon egységes álláspontot képvisel, miközben az irodalmi élet borzasztóan megosztott. […] Az kétségtelen, hogy jelenleg balliberális túlsúly érvényesül a kollégiumban, ami nem szerencsés. De ez egy utálatos történet, nem szívesen megyek bele, egyszer már megszenvedtem vele 1998 és 2002 között.”, mondta az MTI-nek Jankovics Marcell.

A nyilatkozatot megelőző nyílt levélről itt olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik