Sándor István pályáját az MTI-ben kezdte, volt a hírügynökség bonni tudósítója, de ismert az MTV Híradójának és A Hét című műsorának műsorvezetőjeként és főszerkesztő-helyetteseként lett.
1989 és 1991 között a Hetedhét Kft. ügyvezető igazgatója volt, nevéhez fűződik a 7lap, az első magyar színes műsorújság kiadása is. 1991-92-ben egy olasz kiadói konszern magyarországi tanácsadójaként tevékenykedett, 1992-től 1997-ig pedig a televíziós produkciókkal és reklámtevékenységekkel foglalkozó LAND Kft. ügyvezető igazgatója volt.
A ’90-es évek végétől a Danubiust üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt. vezérigazgatója és a Danubius Saleshouse igazgatótanácsi elnöke volt.
A Wallis Rt. vezérigazgatójaként a befektetői csoportot képviselve komoly szerepet vállalt az MTV új, Kunigunda utcai székházának felépítésében. Nevéhez fűződik több ezer újságcikk és televíziós riport elkészítése.