Kultúra

Meghódította Moszkvát a magyar hegedűművész

Baráti Kristóf nyerte el a moszkvai Paganini-verseny első díját, amelyet a "hegedűsök Oscar-díjának" is neveznek.

A versenyen eredetileg a világ minden tájáról 35 muzsikus indult, s az utolsó fordulóban hétfő este hatan mérték össze erejüket: a 31 éves magyar hegedűművész mellett egy ukrán és két-két orosz, illetve dél-koreai művész.

Baráti már jó ideje koncertezik a világban, Moszkvában is többször fellépett. Az orosz fővárosban 2008-ban debütált, s legközelebb a Fehér Éjszakák fesztivál keretében, decemberben lép fel.

A fiatal művész szokatlan pályán jutott el idáig: szintén muzsikus szüleivel sokáig élt Venezuelában, később azonban tanulmányai folytatása céljából visszatért Magyarországra, ahol többek között Tátrai Vilmosnál és Szenthelyi Miklósnál tanult. A tanulmányait ezt követően Párizsban, Edward Wulfsonnál folytatta, aki nagy tehetségként indult és híres muzsikusokkal dolgozott, de később a tanításnak és a hegedűkkel való foglalkozásnak szentelte magát.

Baráti Kristóf egy 1703-ban készült Stradivari hegedűn játszik, amelyet a chicagói Stradivari alapítvány bocsátott a rendelkezésére. Az alapítvány célja, hogy – saját erejéből vagy szponzori segítséggel – kiváló hangszereket bocsásson tehetséges művészek rendelkezésére.

Baráti Kristóf elmondta, hogy a verseny befejeztével hamarosan Németországban, majd Brüsszelben, azt követően Chicagóban lép fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik