Nagyvilág
Élő
A békepárti álláspontot bírálók nem vesztettek még emberéleteket az ukrajnai háborúban, ellentétben a magyar nemzettel, s ezért végre a nemzetközi közösségnek is a diplomáciai rendezés előmozdítására kellene fókuszálnia – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.
2023. 02. 24. 20:34
Élő
Ukrajna idén megnyeri a háborút, de csak akkor, ha a nyugati szövetségesek egységesek maradnak – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij, a háború egyéves évfordulóján tartott sajtóbeszélgetésen Kijevben.
2023. 02. 24. 20:11
Élő
Németország a tervezett 14 helyett 18 Leopard 2-es harckocsit ad át Ukrajnának – közölték pénteken Berlinben.
2023. 02. 24. 19:19
Élő
Lengyelország kész ukrán pilóták kiképzésére F-16-os vadászgépek használatára – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
2023. 02. 24. 18:41
Élő
A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) nevű, a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi normáit meghatározó kormányközi szervezet pénteken felfüggesztette Oroszország tagságát, mivel szerintük Moszkva ukrajnai háborúja sérti alapelveiket.
2023. 02. 24. 18:24
Élő
Az ukrán fővárosban Oroszország agressziója következtében egy év alatt 160 helyi lakos vesztette életét, köztük öt gyermek - közölte pénteken Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.
2023. 02. 24. 15:24
Élő
Svédország mintegy tíz Leopard harckocsit és légvédelmi rendszert küld Ukrajnába – közölte pénteken Ulf Kristersson miniszterelnök és Pål Jonson védelmi miniszter.
2023. 02. 24. 15:13
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni háborújának veszteseként vonul be a történelembe – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő pénteken Berlinben.
2023. 02. 24. 14:46
Élő
A NATO és az Európai Unió fenntartásokkal reagált pénteken arra, hogy Kína párbeszédet és tűzszünetet szorgalmazott Oroszország és Ukrajna között a háború kitörésének első évfordulóján, pénteken közzétett, 12 pontból álló dokumentumában.
2023. 02. 24. 14:29
Élő
Ha még többen menekülnek Európába az egy éve tartó ukrajnai háború elől, a menekültek igazságos elosztására lesz szükség az Európai Unión belül – hangoztatta Nancy Faeser német belügyminiszter pénteki berlini nyilatkozatában.
2023. 02. 24. 14:09
Élő
Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter bejelentette: országa leszállította az első Leopard harckocsikat Ukrajnának, írja a Guardian.
2023. 02. 24. 13:25
Élő
Az ukrán elnöki tanácsadó szerint az 1991-es határok visszaállítása jelenti bármely béketerv alapját
Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szerint a konfliktus lezárását célzó bármilyen „béketervnek” magában kell foglalnia az orosz csapatok visszavonását az 1991-es határokig.
2023. 02. 24. 12:53
Élő
Az Egyesült Államok az orosz invázió egyéves évfordulóján újabb hosszú távú biztonsági segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára, 2 milliárd dollár értékben.
2023. 02. 24. 12:30
Élő
Dánia nyitott, hogy F-16-os vadászgépeket szállítson Ukrajnának – köuzölte Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter a DR dán televíziós csatornának pénteken.
2023. 02. 24. 12:25
Élő
Alig félperces videójából kiderül többek között, hogy édesanyaként is nyugatalanítja a háború okozta szenvedés.
2023. 02. 24. 11:38
Videó
A fél város és emberek tízezrei mellett egy VII. századi mecset is odaveszett az egykori ókori Antiochiában, amely a hatalmas törökországi földrengés és súlyos utórengései által egyik leginkább sújtott város. A DW a helyszínen járt.
Élő
Moszkva számára az egyetlen módja, hogy tartós békét biztosítson Ukrajnával, az ellenséges államok határainak minél távolabbra való visszaszorítása,
2023. 02. 24. 10:53
Élő
A Wagner-csoport azt állítja, ellenőrzése alá vonta Berkivkát, a féléve hevesen ostromlott Bakhmuttól alig hét kilométerre, északnyugatra fekvő falvat.
2023. 02. 24. 10:35
Élő
Az Európai Unió Ukrajna mellet áll mindaddig, ameddig csak szükséges.
2023. 02. 24. 10:01
- 07:45 Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között - Az új fejlesztés jelentős terhet vesz le a szálláshelyek vezetőségéről
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 07:39 Ancelotti és a Neymar-probléma: a brazil kapitány képtelen lemondani a futballra korlátozottan alkalmas sztárjáról
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:39 Amerika óriásbombákat vetett be
- 06:30 Brasch Bence kisfia egyéves lett, a színész családi fotókkal köszöntötte
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 22:37 Orbán a Bayer show-ban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 06:39 Amerika óriásbombákat vetett be
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
