Nagyvilág
Élő
Az Egyesült Államok nem küld katonákat harcolni Ukrajnába – szögezte le kedden a washingtoni Fehér Ház arra reagálva, hogy korábban a francia államfő arra utalt, nem zárkózik el attól, hogy nyugati országok szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnába.
2024. 02. 27. 20:13
Élő
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) befejezte a világ legnagyobb teherszállító repülőgépe, az ukrán gyártású, An-225 Mrija (Álom) megsemmisítése ügyében indított vizsgálatot, és elegendő bizonyítékot gyűjtött össze, hogy alátámassza a vádemelést az Antonov ukrán állami vállalat volt vezérigazgatója és a cég légiközlekedés-biztonsági részlegének vezetője ellen – közölte az SZBU kedden a Telegramon.
2024. 02. 27. 19:26
Élő
A nyugati csapatok ukrajnai jelenléte nem jelentené a hadviselés küszöbének átlépését – nyilatkozta a francia külügyminiszter, Stéphane Séjourné, pontosítva ezzel Emmanuel Macron államfő heves vitát kiváltó kijelentését arról, hogy lehetséges-e nyugati csapatokat küldeni a hadban álló országba.
2024. 02. 27. 19:17
Élő
„Aggodalomra ad okot Macron elnök bejelentése, ezért is nagyon fontos, hogy Magyarország fenntartsa álláspontját: nem küld fegyvert Ukrajnába, ragaszkodik a tűzszünethez és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólítja fel a harcoló feleket” hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden Budapesten.
2024. 02. 27. 18:02
Élő
Arra kell összpontosítani, hogy a harcoknak azonnal véget vessenek, az emberéleteket megóvják, és arra, hogy kiszabadulhasson a még mindig fogva tartott mintegy 130 izraeli túsz – jelentette ki az Európai Bizottság válságkezelésért felelős uniós biztosa Strasbourgban kedden.
2024. 02. 27. 17:11
Élő
Az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába – jelentette ki keddi freiburgi sajtótájékoztatóján Olaf Scholz német kancellár.
2024. 02. 27. 15:47
Élő
Lengyelország nem zárja ki az ukrán gabonafélék behozatalára vonatkozó nemzeti tilalom kiterjesztését más termékekre – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden.
2024. 02. 27. 15:37
Élő
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a hétéves uniós költségvetés félidős felülvizsgálatát, benne az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatást – írja az MTI.
2024. 02. 27. 15:08
Élő
Lassan két hete, hogy elhunyt Alekszej Navalnij az Oroszország peremén fekvő Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet 3.
2024. 02. 27. 14:18
Élő
A Kreml figyelmeztetett, hogy elkerülhetetlenné válik a konfliktus Oroszország és a NATO között, ha nyugati csapatok mennek Ukrajnába harcolni - írja a Reuters.
2024. 02. 27. 13:38
Élő
Jens Stoltenberg kedden az AP-nek azt mondta, hogy a katonai szövetség nem tervezi, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába.
2024. 02. 27. 13:08
Élő
Sem fegyvereket, sem katonákat nem vagyunk hajlandóak küldeni Ukrajnába - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
2024. 02. 27. 12:16
Élő
Gabriel Attal francia miniszterelnök kedden kijelentette, hogy nem lehet semmit sem kizárni az ukrajnai orosz győzelem megakadályozására irányuló nyugati erőfeszítésekből.
2024. 02. 27. 10:49
Élő
A Reuters jelentése szerint a Hamász egyik tisztségviselője azt mondta, hogy Joe Biden amerikai elnök szavai a gázai tűzszünetről még koraiak.
2024. 02. 27. 10:47
Élő
A Gázai övezet egészségügyi minisztériumának közlése szerint az elmúlt 24 órában 96 palesztin halt meg és 172-en megsebesültek az izraeli csapatok akcióiban.
2024. 02. 27. 10:46
Élő
Fenyegető, magyarellenes üzeneteket kapott sms-ben és a Telegramon hétfőn sok kárpátaljai - írja a Magyar Nemzet.
2024. 02. 27. 09:21
Élő
Az izraeli hadsereg megölt három palesztint egy kedd reggeli összecsapás során Ciszjordániában - jelentette a Wafa palesztin hírügynökség kedden.
2024. 02. 27. 08:33
Élő
Joe Biden amerikai elnök azt mondta, reméli, hogy jövő hétfőig megszületik a tűzszünet a gázai háborúban.
2024. 02. 27. 08:14
Élő
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn kijelentette, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnába.
2024. 02. 27. 07:39
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 07:00 Nem mindegy, milyen almából sütjük: ezekből lesz a legfinomabb pite
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
