Nagyvilág
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sürgette szerdán Donald Trump volt amerikai elnököt, leendő republikánus elnökjelöltet, hogy mihamarabb hozza nyilvánosságra az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború gyors befejezésére vonatkozó tervét, „ha valóban van ilyen javaslata".
Élő
Rakétacsapást mért Oroszország a kelet-ukrajnai Dnyipro városra szerda reggel, a támadásban az eddigi adatok szerint öten vesztették életüket és 34-en megsebesültek, közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon.
Élő
A Janez Jansa korábbi miniszterelnök vezette, jobboldali ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS), valamint a konzervatív Új Szlovénia (NSi) közösen kezdeményezte az alkotmánybíróságnál az önálló palesztin államot elismerő parlamenti határozat felülvizsgálatát – közölte szerdán az SDS.
Élő
Csehország eddig 6,75 milliárd korona (108 milliárd forint) értékű hadianyagot küldött az orosz támadás ellen védekező Ukrajnának – közölte a cseh védelmi minisztérium szerdán Prágában.
Élő
Bekérették a moszkvai román nagykövetet szerdán az orosz külügyminisztériumba, ahol közölték vele, hogy Moszkva válaszintézkedésként kiutasította a román diplomáciai képviselet egyik alkalmazottját.
2024. 07. 03. 13:16
Élő
Késeléses támadás történt szerdán Izrael északi részén, Karmielben, egy bevásárlóközpontban, egy férfi életveszélyesen egy másik pedig súlyosan megsebesült.
2024. 07. 03. 12:52
Élő
Oroszországban kihallgatása során bűnösnek vallotta magát az a francia állampolgár, akit a múlt hónapban vettek őrizetbe, és azzal vádolnak, hogy nem regisztráltatta magát külföldi ügynökként, miközben illegálisan gyűjtött érzékeny katonai információkat, amelyeket külföldi hírszerző szolgálatok Oroszország biztonságának megkárosítására használhattak fel - közölték szerdán orosz nyomozók.
2024. 07. 03. 11:18
Élő
Az amerikai republikánus elnökjelölt, Donald Trump két nemzetbiztonsági szakértő szerint is egy radikális elképzelés megvalósítását fontolgatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel lezárja az ukrajnai háborút – írja a Politico cikke alapján a Portfolio.
2024. 07. 03. 11:09
Élő
Szélsőséges izraeli telepesek kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli biztonságiak járműveit, akik felszámolták illegális telepüket Ciszjordániában - jelentette a katonai rádió biztonsági források alapján szerda reggel.
2024. 07. 03. 10:44
Élő
Egy 15 országban végzett nagyszabású közvélemény-kutatás szerint a legtöbb európai a legvalószínűbb eredménynek az Oroszországgal való tárgyalásos megoldást tartja, szemben a teljes körű ukrán katonai győzelemmel.
2024. 07. 03. 10:35
Élő
Több célpontra is csapást mért az izraeli hadsereg Libanonban az éjszaka.
2024. 07. 03. 09:41
Élő
Az izraeli hadsereg (IDF) dróntámadással megölt négy, út menti pokolgépet telepítő palesztin fegyverest Ciszjordániában hétfő éjjel- közölte az izraeli katonaság szóvivője.
2024. 07. 03. 08:46
A kutatások szerint a 2010 óta kormányzó toryk esélyei tovább romlottak, rémálmuk – amely szerint a Nigel Farage-féle Reform UK a jobboldal legnagyobb erejévé válhat – ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen. A Munkáspárt pedig történelmi győzelemre készülhet, noha támogatottsága nem sokat nőtt az öt évvel ezelőtti történelmi vereség óta.
2024. 07. 03. 06:00
- 21:56 Egy sérüléssel még nagyobb esélyt kaphat az olimpián a magyar műkorcsolyapáros
- 21:39 Eutanázia előtt eladományozta az arcát, szokatlan műtét Barcelonában
- 21:28 „Ne keverjenek bele minket a politikába” – nem csupán az Eb-bronz miatt volt forró a hangulat a horvát kézilabdázóknál
- 21:20 Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen
- 21:16 A legfontosabb hírei - 2026. 02. 02.
- 21:10 „A fideszes frakcióvezető nyilvánvalóan hazudott nekem” – botrányosan indult az év a győri közgyűlésben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 20:38 A brazil influenszer nagy támogatója volt Trump bevándorlás-ellenes ügynökségének, az ICE őt is letartóztatta
- 20:28 Pokoli fájdalmai vannak Pásztor Erzsinek: az előadásait is le kellett mondani
- 20:00 Trump állítja, megbeszélte az indiai miniszterelnökkel, hogy leállnak az orosz olajimporttal
- 19:59 RTL: Úgy megverhette a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet, hogy az kórházba került
- 19:30 10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet
- 19:24 Zelenszkij: Kész a megállapodás a biztonsági garanciákról
- 19:00 Négy férfitől kilenc gyereke van a 27 éves nőnek, és nem tervez megállni
- 19:00 Egy kolbászreklámtól Shakespeare-ig: Paul Mescal megérkezett, és marad is
- 07:40 Van a villantós szett, és van az, amit Chappell Roan fölvett a Grammy-gálára
- 18:19 Palvin Barbara mellett Mihalik Enikő neve is felbukkant az Epstein-aktákban
- 13:11 Megtépett és elvert három nő egy anyát az óvodában
- 14:50 „A remény elfogyott” – nem vezetett eredményre a Tahitótfaluról eltűnt Rokonál Benedek utáni keresés
- 12:39 Schóbert Norbi baltával verte szét a gyerekei játékkonzoljait: „Réka azt mondta, egy állat vagyok, beadja a válást”
- 10:36 A csokornyakkendős Bad Bunnytól a tollkosztümös Lady Gagáig – a Grammy-gála képekben
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 11:16 Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
- 10:30 Szakadnak a tőzsdék, zuhan az arany és az ezüst ára Trump bejelentése után
- 13:34 Bayer Zsolt a Gyöngyösön tüntető cigányokról: Mennyivel jobb lett volna nekik is, meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton
