Nagyvilág
Élő
Több mint 4 milliárd koronát (66,8 milliárd forint) küldött eddig a cseh civil szféra, állampolgárok, cégek, szervezetek Ukrajna megsegítésére – jelentette kedden a CTK cseh hírügynökség a legnagyobb segélyszervezetek adatainak összegzése alapján.
2022. 08. 23. 13:50
Élő
A száműzetésben élő Garri Kaszparov a Válasz Online-nak azt mondja, csak a Putyin-rezsim bukása után térhet haza, ám ez nem lehetséges az ukrajnai katonai vereség előtt, így mindent e célnak kell alárendelni.
2022. 08. 23. 13:00
Élő
Körülbelül 5,5 milliárd dollár (2270 milliárd forint) értékben vásárolt az ukrajnai invázió megindítását követő öt hónapban Oroszországtól fosszilis energiahordozókat Japán, Dél-Korea és Tajvan – állítja egy finnországi központtal működő agytröszt.
2022. 08. 23. 12:51
Alekszandr Dugin lánya az Ukrajnában is harcoló Wagner Csoport alapítójának, a féllegális harcosokat fizető Jevgenyij Prigozsinnak dolgozott újságíróként, de valójában az apja lehetett a merénylet célpontja. Dugint tévesen hiszik „Putyin agyának” és főideológusának, ugyanakkor számos magyar politikus kerülhetett kapcsolatba a mozgalmával.
2022. 08. 23. 11:21
Élő
Európában csak Ausztria és Magyarország nem szállított fegyvert Ukrajnának – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Ukrinform ügynökség szerint hétfőn az ukrán televízióban.
2022. 08. 23. 11:17
Élő
Oroszország a következő napokban csapásokat hajthat végre Ukrajna civil infrastruktúrája és kormányzati intézményei ellen – figyelmeztetett kedden a kijevi amerikai nagykövetség, amely egyúttal arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el az országot amint lehet, mégpedig szárazföldön, közúton.
2022. 08. 23. 11:14
Élő
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője hétfőn Kijevben bemutatta a „Kijevi Kezdeményezést”, melynek célja Ukrajna, Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Magyarország biztonságpolitikájának összehangolása. Magyarországot Altusz Kristóf, Novák Katalin diplomáciai tanácsadója képviselte.
2022. 08. 23. 10:48
Élő
Orosz rakétatámadás következtében megsemmisült a mariupoli kazántelep – írja a The Guardian.
2022. 08. 23. 09:20
Élő
António Guterres, az ENSZ főtitkára a „nukleáris kardcsörtetés” leállítását követelte.
2022. 08. 23. 08:13
Élő
Moszkva arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a mai napon üljenek össze és vitassák meg a zaporizzsiai atomerőműben kialakult helyzetet – írja a The Guardian.
2022. 08. 23. 08:06
Élő
Orosz katonák tüzet nyitottak a zaporizzsjai hőerűmű közelében, aminek következtében az előzetes információk szerint egy civil lakos életét vesztette, egy másik pedig megsérült – hozta nyilvánosságra hétfőn Dmitro Orlov, Enerhodar polgármestere a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
2022. 08. 22. 21:08
Élő
Karl Nehammer osztrák kancellár az Oroszország elleni uniós szankciók fenntartását szorgalmazta az elsősorban európai uniós kérdésekre koncentráló alpbachi nemzetközi fórum hétfői megnyitóján.
2022. 08. 22. 20:25
Élő
Az Ukrajna elleni folytatódó orosz agressziónak egyre több halálos áldozata van, polgári létesítmények, közöttük imahelyek, vallási szentélyek és emlékhelyek pusztulnak el – írta hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a valláson vagy meggyőződésen alapuló erőszak áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott közleményében.
2022. 08. 22. 19:26
Élő
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma csütörtökön figyelmeztette a washingtoni orosz nagykövetet: Moszkva szüntessen be mindenfajta katonai műveletet Európa legnagyobb nukleáris létesítménye, a zaporizzsjai atomerőmű épületeiben és környékén.
2022. 08. 22. 19:03
Élő
Irtózatosan nehéz a frontvonalban harcolni, az ukrán és orosz katonák is nap mint nap megtapasztalhatják ezt.
2022. 08. 22. 18:48
Élő
Vlagyimir Putyin őszinte részvétét kívánta a hétvégi merényletben elhunyt Daria Dugina családjának, írja a BBC.
2022. 08. 22. 18:38
Élő
A bolgár ügyvivő kormány a gázhiány miatt az orosz Gazprom gázipari óriástól is kénytelen lesz vásárolni – jelentette be hétfőn Rosszen Hrisztov bolgár energiaügyi miniszter.
2022. 08. 22. 17:43
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
