Nagyvilág

Kinevezése után egy hónappal lemondott a francia miniszterelnök

ALAIN JOCARD / POOL / AFP
ALAIN JOCARD / POOL / AFP

Egy hónappal azután, hogy kinevezték posztjára, máris lemondott Sébastien Lecornu francia miniszterelnök – közölte a Le Monde.

A cikk szerint Emmanuel Macron elnök el is fogadta a lemondását.

Vasárnap este jelentették be, hogy négy héttel a kinevezése után felállt a kabinet. A miniszterelnök hétfőn tartotta volna az első ülését, és kedden mondta volna el a programbeszédét a Nemzetgyűlésben.

Sébastien Lecornu a harmadik francia miniszterelnök volt a 2024 nyarán tartott előrehozott választás óta. A korábbi védelmi minisztert szeptember 9-én nevezte ki a köztársasági elnök miniszterelnökké, miután elődjét, Francois Bayrou-t az önmaga által kért bizalmi szavazáson a képviselők megbuktatták a tervezett 44 milliárd eurós költségvetési megtakarítási csomag miatt.

Decemberben Michel Barnier-t is a költségvetési tervezet miatt buktatta meg a parlamenti ellenzék bizalmatlansági indítvány útján.

A Lecornu előtt álló feladatokról szeptember végén írtunk.

Kapcsolódó
Egy év alatt a negyedik: ki Macron új kormányfője, és mit érhet el?
Egymást váltják Franciaország miniszterelnökei, mivel sem a társadalmi, sem a politikai támogatottságuk nem elegendő azokhoz a döntésekhez, amelyek az ország költségvetési hiánya és államadóssága miatt szükségesek. Most az eddigi védelmi miniszter, Emmanuel Macron bizalmasa, Sébastien Lecornu kapta meg a feladatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik