Nagyvilág

„Dugja fel a seggébe a szankcióit” – üzente Szijjártó Péternek a Magyarországról kitiltott ukrán parancsnok

Oleksii Samsonov / Global Images Ukraine / Getty Images
Oleksii Samsonov / Global Images Ukraine / Getty Images

Dugja fel a seggébe a szankcióit és a Magyarországra való beutazásom korlátozását. Magyarországon elég igaz magyar van, akiknek egy nap elegük lesz belőletek

üzente egy Facebookra feltöltött hangüzenetben Szijjártó Péternek az az egyébként kárpátaljai magyar gyökerekkel rendelkező ukrán parancsnok, akit a magyar külügyminiszter csütörtökön kitiltott az ország területéről. A „Magyar” hívójelű Robert Brovdit azért nyilvánította nem kívánatos személlyé a külügyminiszter, mert ő vezette azt a Barátság-kőolajvezeték elleni ukrán támadást, aminek következtében öt napra leállt az Oroszországból Magyarországra érkező energiaellátás.

Brovdi külön reagált arra is, hogy a kormány a schengeni övezetből is kitiltaná őt, az ukrán parancsnok reakcióját leginkább úgy lehetne lefordítani, hogy nagy falat lenne ez Magyarországnak. Az ukrán parancsnok arról is beszélt a hangüzenetben, hogy amikor a magyar kormány a Barátság-vezetékért aggódik, akkor nem a szuverenitását félti, hanem „a saját mocskos zsebeinek” megtöméséért aggódik, valamint megjegyzést tett arra is, hogy amikor Magyarország az oroszoktól vásárol energiát, azzal Moszkva háborúját finanszírozza meg. Mindezeken túl Szijjártó Pétert úgy jellemezte, hogy „csontokon táncol”.

Brovdi az ukrán hadsereg idén nyáron kinevezett drónparancsnoka. Korábban megkapta az Ukrajna Hőse címet és Aranycsillag Rendet. Arról a nap folyamán már írtunk hosszabban, hogy Szijjártó Péternek vajon tényleg hatalmában áll-e, hogy kitiltson egész Európából egy ukrán parancsnokot. Ukrajna már belengette, hogy a kitiltásra hasonló súlyú reakciót fognak adni.

Kapcsolódó
Kitilthat-e Szijjártó az egész EU-ból egy ukrán parancsnokot?
A választ Lattmann Tamás nemzetközi jogász adta meg a 24.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik