Az ajatollah adta, az ajatollah elvette: minisztercsere Teheránban
Nemrégiben az Iszlám Tanácskozó Gyűlés, azaz az iráni parlament, konzervatív többsége sikeresen eltávolította Maszúd Peszeskján elnök két bizalmi emberét – nevezetesen Mohamed Zarif stratégiai ügyekért felelős alelnököt és Abdul Nasszer Hemmati pénzügyekért felelős minisztert – pozíciójukból, megtorpedózva ezzel a kormány programját. Pontosabban egyiküket a parlament, másikukat egy bírói testület nyilvánította alkalmatlannak.
Ezt azért fontos megjegyezni, mert a teokratikus Iránban saría-törvénykezés érvényes, így a bíráskodás papi személyek kezében van, akik az országot vezető ajatollahhoz – és így a konzervatívokhoz – hűségesek. A parlamentben a tavalyi választásokon többségbe kerültek a szintén a papi vezetéshez húzó, vagy sokszor még náluk is radikálisabb principalisták.
Teodemokrácia
Iránban 1979-ben győzött az „iszlám forradalom”. Az ország a sah uralma alól síita vallási vezetés alá került. Ennek ideológiai alapját az iszlám világ törésvonalán kell keresni. A mohamedán világot egy fontos kérdés osztja ketté. A szunniták szerint a kalifa, azaz az egész iszlám világ – az umma – vezetője származástól függetlenül bárki lehet. Ezért fogadták el a szultánok uralmát, és ezért aspirálhatott – végülis sikertelenül – az ISIS vezére is a kalifa címére.
Az Irán többségét alkotó síiták szerint azonban csak Mohammed próféta egyenesági leszármazottja lehet a vezető. Az iráni klérus is ezt vallja, így az államideológia szerint várni kell a próféta örökösére, aki majd átveszi Irán kormányzását is. Addig viszont a síita vallási vezetésnek kell irányítania az országot mint „iszlám köztársaságot”. Az 1979-es forradalomnak azonban nemcsak iszlamista résztvevői voltak, így egyfajta kompromisszum alakult ki. Az ország államformája iszlám köztársaság és egyfajta „teodemokrácia”, a teokrácia és a korlátozott demokrácia elegye, lett. A nemzetgyűlést a nép választja, ám a klérusból álló Őrök Tanácsa megvétózhatja a jelölteket. Ahogyan a törvényeket magukat is. Az ország élén pedig nem a napi ügyeket vivő, inkább kormányfőként működő elnök, hanem a legfelsőbb vallási vezető, az ajatollah áll.
Akik elméleti szinten is egyetértenek ezzel a berendezkedéssel, vagy akár egy tiszta teokráciának örülnének, azokat Iránban principalistának, vagy konzervatívoknak nevezik. Vezetőjük az ajatollah, és ők dominálják az Őrök Tanácsát, illetve a többi papi testületet. Velük szemben állnak a reformerek, akik a rendszer demokratikus jellegét erősítenék. Köztük több a világi személy, bár modern gondolkodású klerikusok is akadnak soraikban szép számmal. Szerencsésebb esetben képesek parlamenti többséget szerezni, más esetekben teljesen háttérbe szorulnak. A reformerek általában nyitottabbak a nyugattal való megegyezésre, míg a konzervatívok az agresszívebb külpolitika hívei. Ennek megfelelően az ország nagyhatalmú különleges katonai ereje, a Forradalmi Gárda is utóbbiakat támogatja.
Az ország helyzete viszont cseppet sem rózsás. Az infláció az egekben van és energiahiány lépett fel. Ráadásul az Iránnal alapvetően ellenséges Donald Trumppal is szembe kell nézniük.
