Nagyvilág europoli

Von der Leyen: Európa támogatja egy olyan Szíria újjáépítését, ami minden kisebbséget véd

FREDERICK FLORIN / AFP
FREDERICK FLORIN / AFP

„A kegyetlen Aszad-diktatúra összeomlott. Ez a történelmi változás a térségben lehetőségeket kínál, de nem veszélytelen” – írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en, Bassár el-Aszad szíriai diktátor rezsimjének vasárnapi bukására reagálva.

Von der Leyen a bejegyzésében kitér arra is:

Európa készen áll arra, hogy támogassa a nemzeti egység megőrzését és egy olyan szíriai állam újjáépítését, amely minden kisebbséget véd.

Az EB elnöke hozzátette, hogy tartják a kapcsolatot az európai és regionális vezetőkkel, és figyelemmel kísérik a fejleményeket.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap kora délután közölte, hogy Bassár el-Aszad közel 25 éves uralma után elhagyta Szíriát. Estére kiderült az is, hogy az Aszadot a 2011-es arab tavasz óta dúló véres polgárháború alatt hatalomban tartó oroszok menedékjogot adnak neki, sőt már Moszkvában tartózkodik a családjával.

Ebben a cikkünkben összeszedtük, a Szíriai rezsim bukására hogyan reagáltak vezető politikusok, minisztériumok Franciaország, Németország, az Egyesült Államok, Törökország, Irán és Izrael részéről. Emmanuel Macron francia elnök például azt írta az X-oldalán, hogy „a barbár állam megbukott. Végre.”

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik